A tavasz korai hírnökei - a hunyorok nyomában

Bár joggal gondolhatjuk, hogy a tavasz legelső hírnökei a kikeleti hóvirágok (Galanthus nivalis), de a Bükkben a virágzási idejét tekintve sok esetben nem maradnak el tőlük a pirosló hunyor (Helleborus purpurascens) egyedei sem.

A színpompás hunyorok többségét az ember már régóta kertészetekbe vonta, több fajuk mostanában hozza szebbnél-szebb virágait. Talán nem mindenki tudja, hogy nálunk őshonosan is előfordulnak hunyor-fajok, jelen írásban a Bükkben is élő pirosló hunyort mutatjuk be.

Virágzó pirosló hunyor gyertyános-tölgyes élőhelyen Felsőtárkánynál (fotó: Schmotzer András)

Jelen ismereteink alapján 20-22 hunyorfaj ismert a világon, melyek elterjedése Eurázsiára szorítkozik. Csak pár fajuk fordul elő Távol-Keleten, a többségük Kelet-Európa, a Balkán és a Mediterrán térség hegyvidékeinek a lakói. A faj tudományos nemzetségneve (Helleborus) az ógörög ’helléboros’-ból származik, melynek első tagja (’elein’ ) sérülést, míg a második (’bora’) ételt jelent. Ez már utal valamelyest a fajok mérgező voltára. A faj angol nevei igencsak megtévesztők, mert egyes fajaikat „téli rózsának” (Winter rose), „karácsonyi rózsának” (Christmas rose) vagy „böjti rózsának” (Lenten rose) nevezik, holott ők nem a rózsafélék, hanem a boglárkafélék családjába tartoznak. Furcsa, hogy egy ilyen növény ünnepli Krisztus születését, mivel a nemzetség szinte összes tagja erősen mérgező. A négy klasszikus mérgező növény egyike, a nadragulya (Hyoscyamus), a bürök (Conium) és a sisakvirág (Aconitum) mellett. A hunyorok elsősorban egy szívre ható, digitálisz-szerű glikozidot (un. helleboreint) tartalmaznak.

A hunyorok használata az i. e. 1400-ig nyúlik vissza, amikor tisztítószerként használták, annak érdekében, hogy az „megtisztítsa az elmét minden perverz szokástólt”. Az ókori görögöktől kezdve a középkoron át dokumentálták a hunyorok felhasználását. Használták állati betegségek esetén, állatok megáldására és a gonosz szellemektől való megóvására. De "a melankóliától való megtisztításra és a szív felvidítására" is szolgált, sőt egy babona szerint még arra is szolgáltak, hogy láthatatlanná tegyék az embert!

A hunyorfajok itt leírt „háziorvos és gyógyszerész által nem ajánlott” felhasználását nem javasoljuk a kedves olvasóknak több szempontból sem. E mérgező növények mindhárom hazai faja védett, valamint elterjedésük jelentős része védett természeti területhez köthető. A három hazánkban is előforduló hunyorfaj szép példáját mutatja földrajzi helyettesítésre (vikarizmusra). Míg az illatos hunyor (Helleborus odorus) Dél-Dunántúl keleti részén, a kisvirágú hunyor (H. dumetorum) a Dunántúli-középhegységben, valamint a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Dunántúl nyugati felén él, addig a pirosló hunyor (H. purpurascens) csak az Északi-középhegységben és a Pilisben él.

A fekete hunyor nevét természetesen nem a virág színéről, hanem az áttelelő fekete gyöktörzséről kapta (fotó: Táborská Jana)

Bükki túráink során csak pirosló hunyorokkal találkozhatunk, melyek enyhe teleket követően akár már februárban is virágot bonthatnak. Többféle élőhelytípusban is előfordulnak, az üde lomberdőktől (bükkösök és gyertyános-tölgyesek), patakparti ligeterdőkön át a hegyi rétekig. Legnagyobb tömegben elsősorban mészkövön, sziklaerdőkben fordulnak elő. Ha valaki egy hosszabb (10 kilométeres) túrát tesz meg mostanában biztosan találkozhat velük a turistautak mentén is!

Ismerjük meg kicsit közelebbről a növényünket is. Vaskos gyöktörzséből tavasszal hozza ki virágait, ezzel egyidőben a leveleit is. A szár csúcsán murvalevelek fejlődnek majd ezek hónaljában fejlődnek a virágok, melyek kezdetben felállók, majd fejlődésük során bókolóvá válnak. Nagyméretű (15-20 cm-t is elérő) levelei egészen ősz végéig feltűnőek, ezek hosszú nyelűek, ölbefogottak. A virágok felépítése mindenképp' figyelmet érdemel. A bíborpiros színű „virág” (innen kapta a tudományos fajnév a „purpurascens” jelzőt) valójában a növény feltűnő csészéje, mely sokáig, a termések beéréséig megmarad. A párták valójában elcsökevényesednek és apró mézfejtőkké alakultak, melyek a rovarok (méhek, poszméhek) odacsábitásáért felelősek. Feltűnő a sok – spirálisan elhelyezkedő – porzólevél. A fennmaradó bíborpiros csésze védelmében érnek be a csokrosan fejlődő hosszúkás tűszőtermések, melyek a magokat rejtik. A magok sem maradnak el a trükközésben, külső felszínükön, a köldök táján kocsonyás, ragadós-szivacsos, magas olaj és fehérjetartalmú képződményeket (un. elaioszomákat vagy magszemölcsöket) fejlesztenek, melyek odavonzzák a hangyákat (és talán a csigákat is), amik a magvakat széthurcolják.

A pirosló hunyor közeli virágfotóján jól láthatók a spirálisan fejlődő porzólevelek, középen a magházzal és oldalt körben a kürt alakú mézfejtők, amik a rovarok odacsábításáért felelősek (fotó: Schmotzer András)

A rokonfajok közül kertekben leginkább a fekete hunyort (H. niger) és a pirosló hunyorra nagyban emlékeztető keleti hunyort (H. orientalis) lehet megtalálni. Utóbbi fajnak a levelei mindig örökzöldek, míg a bükki növényeink télre visszahúzódnak. A fajok igen gyakran kereszteződnek, így számos szín és formavilágú hunyor változat jöhet létre. A természetben előforduló hazai hunyorok mind védettek, gyűjtéssel ne veszélyeztessük őket. Inkább elő a fényképezőgéppel és gyönyörködjünk bennük és az őket látogató rovarokban!

A keleti hunyor hibrid az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem botanikus kertjében (fotó: Táborská Jana)

Források:

Mabberley, D.J. (1997): The Plant-Book. – Cambridge University Press

Perry, L. (2015): Hellebore – Lenten Rosa. The Green Mountain Gardener, online

Suba J. (2002): A bükk növényvilága. – Mezőgazda Kiadó

Kapcsolódó

8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

2023.04.19. 14:31
Seit fast fünf Monaten sind wir nun schon hier in Ungarn und arbeiten im Direktorat des Bükk-Nationalparks. Schon etwas emotional schauen wir auf den letzten Monat und die Zeit, die uns noch in unserem Freiwilligendienst bleibt. Aber vor allem schauen wir voller Dankbarkeit auf die Zeit, die wir hier schon verbracht haben. Der sechsmonatige Freiwilligendienst hier in Ungarn war für uns beide die erste lange und vor allem alleinige Reise ins Ausland und am Anfang haben wir uns natürlich unsere Gedanken gemacht, ob alles so verlaufen würde, wie wir es uns erhofften. Wenn wir eins gelernt haben, dann ist es, dass man aus schwierigen Situation am besten lernen kann und dass Erfahrungen – egal ob gute oder schlechte – uns als Menschen wachsen lassen. In unserer Zeit hier hatten wir das Glück, vor allem gute Erfahrungen machen zu dürfen: Wir haben die Gastfreundschaft vieler Ungar:innen kennengelernt, Freundschaften fürs Leben geknüpft und sind ein ganzes Stück eigenständiger geworden. In den letzten fünf Monaten sind wir viel gereist, haben unser Bestes im Ungarisch lernen gegeben und viele neue Menschen kennengelernt. Des Weiteren haben wir einen Einblick in die Natur des Bükk-Gebirges und die vielfältigen Aufgaben des National- und Geoparks gewinnen können. Besonders bei der Arbeit mit den Ranger:innen war es spannend, ihren Blick auf Bio- und Geodiversität vermittelt zu bekommen. Aber nicht nur die Vielfalt der Natur haben wir ganz neu betrachten und verstehen gelernt, wir haben auch gelernt zuzuhören. Wenn wir mit Freund:innen und Verwandten von Zuhause telefoniert haben, wurden wir oft gefragt, wie Ungarn und seine Menschen denn so seien. Während der Zeit hier haben wir gelernt, dass es keine einfache Antwort auf diese Fragen gibt; es ist nicht leicht zu sagen, wie ein ganzes Land ist oder alle Menschen in diesem Land sind. Denn jeder Mensch ist ein Individuum mit eigener Geschichte und eigenem Blick auf die Welt. Wir können bloß zuhören und versuchen, zu verstehen, wie die einzelnen Menschen denken, ohne etwas verallgemeinern zu wollen. Und mit je mehr Menschen wir uns unterhalten haben, desto vielschichtiger wurde unsere Sichtweise. Denn wie in jedem Land haben die Menschen auch hier ganz unterschiedliche Sichtweisen und Perspektiven auf unterschiedliche Themen – egal ob im Alltag, bei Persönlichem, der Lebensweise oder Politik. Der Freiwilligendienst hat uns gelehrt, dass ganz viel Schönes geschehen kann, wenn man etwas Neues ausprobiert, offen an Herausforderungen herangeht und einfach mal „ja“ sagt. Beim Einleben hat es sehr geholfen, uns unser Zuhause gemütlich einzurichten und mit Fotos, Pflanzen und Kerzen zu personalisieren sowie die Stadt Eger und ihre Menschen möglichst gut kennenzulernen. Momentan nehmen wir zum Beispiel an einem Jumping-Kurs teil; mit vielen Einheimischen Sport zu machen, ist jedes Mal ein Highlight unserer Woche. Uns hat dieser Auslandsaufenthalt im Rahmen eines Freiwilligendienstes unglaublich stark bereichert und können ihn aus vollem Herzen weiterempfehlen. Wir wünschen dir alles Gute für die nächste Reise! Marei und Ronja
Tovább olvasom