Természetfotósok önkéntes természetvédelmi akciója a Bükkben 2021.11.22. 13:36

Az idei évben újabb önkéntes természetvédelmi akciót valósítottunk meg a Varázslatos Magyarország természetfotós szervezet kezdeményezésére.

A Varázslatos Magyarország több mint egy évtizede nyújt bemutatkozási lehetőséget a hazai természetfotósok számára azáltal, hogy hazánk természeti értékeire, elsősorban nemzeti parkjaira fókuszálva fotós pályázatokat hirdet és kiadványokat tesz közzé. Emellett olyan önkéntes akciókat is szerveznek, amelyek lehetőséget biztosítanak a fotósok számára arra, hogy személyesen is bekapcsolódhassanak a természetvédelmi munkába, ott további ismereteket szerezhessenek és olyan területeken segítsék a természetvédelmet, ahol nem áll rendelkezésre elég humánerő- vagy anyagi forrás. A mostani program előzménye egy 2019-es akció volt a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetben, amelyről akkor már beszámoltunk.

A szervezet idén is megkereste a hazai nemzeti park igazgatóságokat azzal a szándékkal, hogy a "Ma egy fészek, holnap az óceán" nevet viselő programmal újabb helyszíneken folytathassák a két éve megkezdett munkát. Október utolsó szombatján a Bükk déli lejtőire invitáltuk az önkénteseket, ahol megismerkedtek a Bükki Nemzeti Park igazgatóság tölgyeseiben folyó természetvédelmi kezelési tevékenységgel. Ezek az erdők az elmúlt évszázadok során az emberi használat és a fakitermelések miatt sajnos rossz ökológiai állapotba kerültek. Természetességüket az idegenhonos fafajok eltávolításával, az őshonos tölgyek, vadgyümölcsök és egyéb elegyfajok megsegítésével, az egykorú és azonos fafajból álló erdőkép fokozatos átalakításával, lékek nyitásával és a holtfa mennyiségének növelésével tudjuk javítani. A Life4OakForests elnevezésű program keretében a közelmúltban kitermelt akácosok helyére facsemetéket és makkot ültettünk, ám a tölgyek új nemzedékét az erdő állatai is szorgalmasan terjesztik. Az önkéntesek segítségével a jó makktermő helyekről makkokat gyűjtöttünk a szajkók és a mókusok számára, akik táplálékként igyekeznek azokat elrejteni az erdőben. Az elfelejtett rejtekhelyekből később gyakran lesznek facsemeték, ezért a megsegíteni kívánt erdőrészekbe „szajkótálcákat” telepítettünk, majd ezekbe szórtuk a gyűjtött a makkokat.

Az akcióról a Varázslatos Magyarország saját csatornáin filmet is közzé tett, amely itt is látható:



A munka mellett időt szántunk a Hór-völgy és a Bükkalja érdekességeinek megtekintésére, fotózására is: az akció résztvevői megismerkedtek egy kaptárkő lelőhellyel, fás legelővel, látványos szurdokvölgyekkel és Cserépfalu környékének néhány régészeti lelőhelyével. A fotósok amellett, hogy a munkájukkal hozzájárulhattak az erdők javulásához, azzal is sokat tesznek, hogy hírét viszik természetvédelmi erőfeszítéseinknek és alkotó munkájuk során maguk is terjesztik természeti környezetünk megóvásának igényét. Ezúton is köszönjük aktív részvételüket!


fotók: Varázslatos Magyarország, Kozma Attila


A szajkótálcába került makk megkezdi útját (fotó: Zagyva Gergő)

Kapcsolódó

Répáshuta - Nagyvisnyó - Nagymező - Kis-kőháti zsomboly Tanösvény

Répáshuta - Nagyvisnyó - Nagymező - Kis-kőháti zsomboly Tanösvény

2018.05.13. 10:55
A tanösvény a Bükk-fennsík különleges felszínalaktani formakincsei közül a Kis-kőháti-zsombolyt – vízgyűjtő területét vesztett, fosszilis víznyelőbarlangot – és a Nagymező fokozottan védett növényvilágát mutatja be.
A tetőközeli zsombolyok a hegység legidősebb karsztalakulatai, valószínűleg későpliocén korú vagy öregebb víznyelőbarlangok táplálóterületüket és tölcsérjüket vesztett maradványai, mint például a Kálmán-réti-, a Kis-Kőháti-, a Lyukas-gerinci- és a Mélysár-bérci-zsomboly. Ehhez a bükki viszonylatban idősebb, tetőközeli zsombolynemzedékhez tartozik, a tanösvény által érintett Kis-kőháti-zsomboly is, amely néhány százezer évvel korábban víznyelőként működött. A Bükk legnagyobb felszíni karsztformája a Nagy –mező poljéja (karsztvápája ): olyan nagy területű, karsztosodó kőzetbe mélyülő karszttál, amelynek alját töbrök, ikertöbrök (uvalák), víznyelők tagolják. A Nagy-mező sűrű töbörhálózatát a tetők felől lefutó völgyek egykori, többnyire időszakos vízfolyásai hozták létre.
A Nagymező hazai viszonylatban egyedülálló 900 méter tengerszint feletti magasságával. Megfigyelhetjük a karszthegységek jellegzetes víznyelőit. A túra érinti Három-kőt, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Bükk déli részére, tiszta időjárás esetén a Tokaj-hegy és a Tisza-tó is látható.
Időtartam: 1 óra
Közepes nehézségű túra.Állomások:1. – Kis-Kőhát-nyereg (indítóállomás) 2. – Kis-kőháti-zsomboly (tábla) Bükki viszonylatban a legidősebb barlangok közé tartozik, amely néhány százezer évvel korábban víznyelőként működött. 3. – Nagy-mező (fokozottan védett terület) (tábla) A Bükk legnagyobb karsztvápája, amelynek alját töbrök, ikertöbrök (uvalák), víznyelők tagolják. Erdőirtás nyomán keletkezett hegyi rét számos növényritkasággal.

Vezetőfüzet:bkk-fennsiki_tanosvenyek.7.pdf
Tovább olvasom