Őserdő túra idén már második alkalommal 2022.10.24. 15:57

Gyönyörű őszi levélpompában és fényjátékkal fogadott bennünket a Bánya-hegyen a Természet az idén második alkalommal is megrendezett Őserdő szakvezetésen.

A háton hordott, de azért az alkalmanként már az önjárást kiéneklő legifjabb érdeklődőtől a szépkorúakig, valóban minden korosztály képviseltette magát a mintegy 15 kilométernyi bakancsos területtel-ismerkedés során.

A kissé hirtelen emelkedő kezdeti keringésfokozást követően a Török-út még ma is látható, sziklába vájt keréknyomvonalán jutottunk föl a terület természetvédelmi őre vezetésével a Bükk-fennsík peremére. Itt, egy demokratikus szavazást követően és nem első alkalommal, hazánk legmagasabban nyíló víznyelő barlangjához, a Kis-kőháti zsombolyhoz hatolt föl a résztvevők csapata, ahol is a barlang történetével és élővilágával, valamint az erdő barlangra gyakorolt védőhatásával ismerkedtek meg.

Némi bokorűzést követően a Kőhát egy öregerdejében a természetszerű erdőgazdálkodás és a természetvédelem célkitűzéseit, és problematikáit a terepen bemutatva kaptak látogatóink ízelítőt a védett területen történő erdőkezelésből és vadgazdálkodásból. Ezután a Három-kő kilátópontjára jutva, a Bükk geológiájában és tájtörténetében merülhettek el.

Utunk a fokozottan védett Zsidó-rét peremén futó, Király Lajos erdőmérnök által megálmodott és építtetett, mára ipartörténeti emlékké vált erdészeti kisvasút nyomvanalán haladt. Innét kaptak a résztvevők belátást és természetvédelmi bemutatást a fennsíki töbörrétek botanikai, geológai értékeiről és jellegzetességeiről, valamint ezen élőhelyek gyakorlati megóvásáról, kezeléséről. Közben az általános iskolás korosztály helyi képviselői témakövető, valós érdeklődést mutató kérdésekkel ostromolták természetvédelmi őrünket, aki azért mondhatjuk, derekasan helytállt és megválaszolta azokat.

A hagyományosan ilyenkorra elszürkülő ég alatt, a Kistanyán keresztül, hamarosan eljutottunk az Őserdőbe! A résztvevők megismerhették az Őserdőként ismert 25,64 hektárnyi, többszáz éves öregerdő, s az azt magába foglaló, 375,3 hektár kiterjedésű Őserdő Erdőrezervátum történetét és élővilágát, valamint – a holtfán keresztül – ökológiáját is. Ezt követően az emberi kéz nyomát még felismerhetően hordozó terepi formák segítségével betekintést nyerhettek a valamikori erdei mesterségekbe, s a mára elfeledett, kiterjedt emberi jelenlétbe.

Az időközben eleredő csendes esőben, s többek között egy alpesi gőte-élőhely kapcsán, sikerült a klíma és az erdő viszonyrendszerébe is beavatni a csapatot, valamint az eltűnő fenyvesek példáján a klímaváltozás, a madarak és a nagyragadozók világában is elkalandoztunk. Végül, miután a bánya-hegyi találkozópontra hiánytalanul visszaérkezett mindenki, a terület természetvédelmi őre, megköszönve a látogatók részvételét, a Nemzeti Park tervezett programjaira hívta föl a résztvevők figyelmét.

Kapcsolódó

7 Aufenthalt im Harkály Ház von Mátrafüred / Our stay in the Harkály Ház in Mátrafüred

7 Aufenthalt im Harkály Ház von Mátrafüred / Our stay in the Harkály Ház in Mátrafüred

2023.04.19. 14:28
Im Zeitraum vom 05. bis zum 08. Dezember 2022 hatten wir einen Aufenthalt im „Harkály Ház”, was so viel wie „Spechthaus” bedeutet. Dieses ist ein Besucherzentrum in Mátrafüred. Die Mátra-Region gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark, aber die Naturschutzgebiete in dieser Region werden vom Direktorat des Nationalparks verwaltet. Daher konnten wir die Personen dort für einige Tage bei ihrer Arbeit unterstützen.Am Montagnachmittag hat uns der Ranger Gábor mit zum Harkály Ház genommen, wo wir uns erst einmal mit den Räumlichkeiten vertraut machen sollten. Am nächsten Morgen wollten wir eigentlich draußen arbeiten, aber es hat so in Strömen geregnet, dass sich stattdessen auf die Vorbereitungen für die später am Tag stattfindende Feier anlässlich des Jahresendes und der Heirat einer Mitarbeiterin konzentriert wurde. Dabei konnten wir uns viel mit dem Ranger Marton und der Mitarbeiterin Dora unterhalten, die uns nicht nur über ihre Arbeit, sondern auch über ihren Alltag einiges erzählt haben. Außerdem durften wir einige selbstgemachte ungarische Köstlichkeiten wie „Palacsinta“ – eine Art dünner Pfannkuchen – probieren. Als wir am Mittwochmorgen aus dem Fenster geschaut haben, konnten wir mit Vergnügen feststellen, dass nicht nur der Regen aufgehört hatte, sondern auch die Sonne schien. Dadurch konnten wir die anderen an diesem Tag bei der Arbeit rund um das Haus unterstützen, die vor allem Gartenarbeit vorsah. Unser letzter Tag in der Mátra-Region begann mit Arbeit auf den Grünländern mit vier Ranger:innen. Das bedeutet, dass wir in Mátraszentimre die Bäume, die die Ranger gefällt und kleingesägt hatten, auf Stapel schichten sollten. Gefällt wurden die Pinien, weil diese in Ungarn eine invasive Pflanzenart sind. Als invasive Pflanzenart haben sie hier keine natürlichen Feinde und damit einen Vorteil gegenüber einheimischen Pflanzenarten, denen sie dann auch Platz, Licht und Mineralien wegnehmen. Nach getaner Arbeit ging es dann von Gyöngyös mit dem Bus für uns zurück nach Eger.Im Zeitraum vom 05. bis zum 08. Dezember 2022 hatten wir einen Aufenthalt im „Harkály Ház”, was so viel wie „Spechthaus” bedeutet. Dieses ist ein Besucherzentrum in Mátrafüred. Die Mátra-Region gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark, aber die Naturschutzgebiete in dieser Region werden vom Direktorat des Nationalparks verwaltet. Daher konnten wir die Personen dort für einige Tage bei ihrer Arbeit unterstützen. Am Montagnachmittag hat uns der Ranger Gábor mit zum Harkály Ház genommen, wo wir uns erst einmal mit den Räumlichkeiten vertraut machen sollten.
Tovább olvasom