Kiemelt érdeklődés a kácsi természetvédelmi tevékenységeink iránt 2025.09.19. 14:12

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szeptember 17-én lakossági fórumot tartott Kácson, a község kiemelkedő természeti értékeiről és a településen zajló természetvédelmi tevékenységekről.

Az egyik célterületet, az egykori fürdő területét 2022-ben vásárolta meg az Igazgatóság és kezdte meg a felújításhoz és a természetvédelmi fejlesztéshez szükséges források keresését. A terület unikális értékét az ott élő különleges csigafajok adják, melyekről a fórumra ellátogatók bővebb, szakmai tájékoztatást kaptak.

2024-ben az Interreg Magyarország-Szlovákia Együttműködési Program keretében nyert a Wetworks projekt (HUSK/2302/1.2/005), melynek célja az egykori kácsi strand körüli vizes élőhely helyreállítása és bővítése. A lakossági fórumon bemutatásra került a beruházás előtti és utáni állapot. A pályázat megvalósítása során elkészült a vizes élőhelyet bemutató pallós tanösvény. A nagy érdeklődésre való tekintettel, tájékoztatást kaptak a lakosok arról, hogy a tanösvényt a jövőben vezetett túrák alkalmával kívánjuk látogathatóvá tenni. A Kácsi-patakban túlzottan elszaporodott a nád és egy idegenhonos süllőhínár, ami veszélyezteti a négy ritka, védett és fokozottan védett csigafajt, ezért a projekt keretében az említett növényfajok irtása is megkezdődött.



A BNPI 2025-ben újabb pályázatot nyert a terület természetvédelmi fejlesztésére. „A fokozottan védett fekete bödöncsiga élőhelyének védelme, hosszú távú megőrzésének megalapozása” című, KEHOP_PLUSZ-3.2.1-24-2025-00036 azonosító számú projekt célja, hogy megalapozza Magyarország legértékesebb, veszélyeztetett csiga-élőhelyének hosszú távú megőrzését. A tervezett beavatkozások főként az egykori fürdőház környékére fókuszálnak. Többek között a jelenlegi hordalékfogó műtárgy rekonstrukciójával, új hordalékfogó gát építésével valósul meg a területfejlesztés, és az élőhelyek védelme.

A fórumon bemutatott projektismertetők és szakmai előadás után a lakosság kérdéseire Rónai Kálmánné igazgató és az igazgatóság munkatársai válaszoltak.

Ezúton is megköszönjük a kácsi lakosoknak, hogy aktívan részt vettek a fórumon és kifejezték érdeklődésüket az élőhelyfejlesztés és természetvédelmi céljaink iránt. Köszönjük Kács község polgármesterének, Gácsi Jánosnénak, hogy a fórum lebonyolítására helyszínt biztosított!




www.interreghusk.eu

Kapcsolódó

7 Aufenthalt im Harkály Ház von Mátrafüred / Our stay in the Harkály Ház in Mátrafüred

7 Aufenthalt im Harkály Ház von Mátrafüred / Our stay in the Harkály Ház in Mátrafüred

2023.04.19. 14:28
Im Zeitraum vom 05. bis zum 08. Dezember 2022 hatten wir einen Aufenthalt im „Harkály Ház”, was so viel wie „Spechthaus” bedeutet. Dieses ist ein Besucherzentrum in Mátrafüred. Die Mátra-Region gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark, aber die Naturschutzgebiete in dieser Region werden vom Direktorat des Nationalparks verwaltet. Daher konnten wir die Personen dort für einige Tage bei ihrer Arbeit unterstützen.Am Montagnachmittag hat uns der Ranger Gábor mit zum Harkály Ház genommen, wo wir uns erst einmal mit den Räumlichkeiten vertraut machen sollten. Am nächsten Morgen wollten wir eigentlich draußen arbeiten, aber es hat so in Strömen geregnet, dass sich stattdessen auf die Vorbereitungen für die später am Tag stattfindende Feier anlässlich des Jahresendes und der Heirat einer Mitarbeiterin konzentriert wurde. Dabei konnten wir uns viel mit dem Ranger Marton und der Mitarbeiterin Dora unterhalten, die uns nicht nur über ihre Arbeit, sondern auch über ihren Alltag einiges erzählt haben. Außerdem durften wir einige selbstgemachte ungarische Köstlichkeiten wie „Palacsinta“ – eine Art dünner Pfannkuchen – probieren. Als wir am Mittwochmorgen aus dem Fenster geschaut haben, konnten wir mit Vergnügen feststellen, dass nicht nur der Regen aufgehört hatte, sondern auch die Sonne schien. Dadurch konnten wir die anderen an diesem Tag bei der Arbeit rund um das Haus unterstützen, die vor allem Gartenarbeit vorsah. Unser letzter Tag in der Mátra-Region begann mit Arbeit auf den Grünländern mit vier Ranger:innen. Das bedeutet, dass wir in Mátraszentimre die Bäume, die die Ranger gefällt und kleingesägt hatten, auf Stapel schichten sollten. Gefällt wurden die Pinien, weil diese in Ungarn eine invasive Pflanzenart sind. Als invasive Pflanzenart haben sie hier keine natürlichen Feinde und damit einen Vorteil gegenüber einheimischen Pflanzenarten, denen sie dann auch Platz, Licht und Mineralien wegnehmen. Nach getaner Arbeit ging es dann von Gyöngyös mit dem Bus für uns zurück nach Eger.Im Zeitraum vom 05. bis zum 08. Dezember 2022 hatten wir einen Aufenthalt im „Harkály Ház”, was so viel wie „Spechthaus” bedeutet. Dieses ist ein Besucherzentrum in Mátrafüred. Die Mátra-Region gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark, aber die Naturschutzgebiete in dieser Region werden vom Direktorat des Nationalparks verwaltet. Daher konnten wir die Personen dort für einige Tage bei ihrer Arbeit unterstützen.Am Montagnachmittag hat uns der Ranger Gábor mit zumHarkály Ház genommen, wo wir uns erst einmal mit den Räumlichkeiten vertraut machen sollten.
Tovább olvasom