II. Túzok Trail, avagy hogyan izzadtunk meg a Nagy Magyar Síkon 2022.09.07. 15:26

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság csapata is részt vett a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Strebetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában szervezett II. Túzok Trail terepfutó versenyen és kerékpáros teljesítménytúrán 2022. szeptember 3-án.

A rendezvényt a Dévaványai Sportegyesület és a Körös-Maros Nemzeti Park hívta életre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmódra, a szabadban végzett sporttevékenységre, továbbá a Dévaványa-Ecsegi Puszták, illetve a Nagy Sárrét természeti értékeire – így például a túzokra (Otis tarda), amiről lentebb ejtünk még néhány szót –, mely Dévaványa városát öleli körül.

Az esemény nemcsak egy különleges helyszínen megrendezett verseny volt, ahol futás/biciklizés közben őshonos magyar háziállatokat láthattunk, hanem a szervezők minden résztvevő és családtagjaik számára is egész napos elfoglaltságot kínáltak. A gyerekek részt vehettek különböző kreatív foglalkozáson, de ügyeskedhettek az ugrálóvárban, gólyalábon és volt dézsahorgászat is. A kiállítóhelyek szintén nyitott kapukkal várták az érdeklődőket.

A futók négy táv közül választhattak, szám szerint 5, 11, 21 km-en, valamint maratoni távon. A kerékpárosok 25 km hosszan versengtek. A bringások rajtja után a futók a Dévaványa SE egyik lelkes tagjával közösen melegítettek be, majd 10 óra után nem sokkal, ők is nekilódultak.

A verseny után bivalygulyással és bivalyburgerrel vendégelték meg a résztvevőket, a folyadék utánpótlásra pedig a Szarvasi Kézműves Túzok sör kínált nem mindennapi alternatívát.

A sportélményt és a kollégákkal, barátokkal együtt eltöltött nap hangulatát tovább fokozta, hogy csapatunk tagjainak több kategóriában is sikerült felkapaszkodnia a dobogóra.

Eredményeink:

Csathó Tímea11 km futásnői 2. hely/ korcsoportjában 2. hely
Horváth Ildikó 11 km futásnői 5. hely/ korcsoportjában 1. hely
Megyeri Balázs5 km futásférfi. 5. hely/ korcsoportjában 1. hely

Durakov Csilla és Baczur János a kerékpártúrát jó idővel teljesítették.

Köszönjük a meghívást, a nagyon kedves vendéglátást a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dolgozóinak. Mi biztos, hogy jövőre is ott leszünk!

Érdemes még pár szót ejteni a verseny névadójáról is: a túzok (Otis tarda) Európa legnagyobb testtömegű madara. Magyarországon fokozottan védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke: 1 millió forint. Az IUCN vörös listán jelenleg sérülékeny (Vulnerable) státuszban tartják nyilván. Változó egyedszámban, feldarabolódott elterjedési területtel egész Eurázsiában előfordul, az Ibériai-félszigettől Mongóliáig. Hazai állománya az elmúlt években fokozatosan erősödött. (Az idei, Körös-Maros Nemzeti Park által szervezett szinkronszámláson majd' 50 egyeddel többet regisztráltak a vizsgált területen, mint az előző évben: https://www.kmnp.hu/hu/hirek/szinkronszamlalas-a-k... A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a dél-hevesi és dél-borsodi régióban él egy kis létszámú, perem helyzetű populáció, amely csak néhány egyedet számlál.

Fotók: BNPI munkatársai, Körös-Maros Nemzeti Park fotótár, Dévaványa SE

Kapcsolódó

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022.08.23. 15:22
Willkommen in Eger [13.03.2022-19.03.2022]Wir sind beide am Sonntag den 13.03 angekommen. Da der 15.03 der ungarische Nationalfeiertag ist, war auch der Montag frei. Glücklicherweise hatten sich Kornelia und Balazs bereits Gedanken um die Gestaltung der beiden Tage gemacht und zeigten uns Eger und die Umgebung. Am Montag waren wir in Cserépfalu wandern und besichtigten die Suba-lyuk höhle, den Felhagyott kőfejtő Aufschluss und den Odor Castleruin Ausblick. Nach der Anstrengung gingen wir gemeinsam in einem Restaurant in einem Nachbarort essen.Dienstag, der 14.03 sind wir in die Innenstadt von Eger gefahren. Angefangen bei der Eszterházy Universität gab uns Kornelia eine Stadtführung und wir liefen unter anderem am Minarett vorbei, hoch zur Burg. Wir sahen uns den Heldensaal an und im gotischen Bischofspalast die Ausstellung über die Besetzung von Eger. Anschließend war es kurz vor vier, eine wichtige Uhrzeit für Eger. Um 15.52Uhr wird jeden Tag ein Schuss aus einer antiken Waffe abgefeuert, um an die Besetzung von 1552 zu erinnern.Am Mittwoch (15.03) war unser erster richtiger Arbeitstag, an dem wir erst allen vorgestellt wurden und uns anschließend begannen genauer mit dem Nationalpark zu beschäftigen. Am nächsten Tag ging es dann auch direkt in die Natur bei Bükkzsérc, um Pinienbäume (Pinus pinea) von einer Grasfläche zu entfernen. Diese beinhaltet eine wichtige und geschützte Flora und Fauna die durch die invasiven Bäume gefährdet wird. Samstags beteiligten wir uns an einer Müllsammelaktion in Andornaktálya.
Tovább olvasom