Fedezd fel az Észak-Bükk ősi települését!

A Bükki Nemzeti Parkban az elmúlt néhány évben új tanösvények kialakítására került sor, melyeket bejárva a hegység ősi sáncvárait és környezetüket fedezhetjük fel.

Az egyik leglátványosabb útvonal ezek között a Verepce-tetőre vezető tanösvény Nagyvisnyó határában, ahol egyszerre élvezhetjük a természet szépségét és tudhatunk meg érdekességeket a kulturális múltról, a hegység földtani múltjáról és az élővilágról az útvonalon elhelyezett 12 tájékoztató tábla segítségével. A tanösvény bejárásával felfedezhetjük hazánk legnagyobb területű (140 hektár) őskori erődített telepét, de egy középkori várromot és szuper panorámapontokat is útba ejtünk.

Fotó: Kovács Bence

A 12 állomásos tanösvény útvonala körtúra jellegű, tehát a kiinduló- és végpontunk ugyanaz: Dédestapolcsány és Nagyvisnyó között a Bánvölgye Ifjúsági Tábor előtti terület, ahol buszmegálló is van, illetve az autót is ott tudjuk hagyni. A zöld bástya jelzésű, 11 kilométer hosszú útvonalat körülbelül 4-6 óra alatt járhatjuk végig attól függően, hogy mennyi időt szánunk nézelődésre, olvasásra.

Az első tájékoztató táblát megtalálva eldönthetjük, hogy melyik irányban szeretnénk kezdeni túránkat. A hivatalos – tájékoztató táblák számozása szerinti – útvonal rögtön kaptatóval kezdődik, 252 méteres tengerszint feletti magasságról emelkedünk 589 méterig, a Dédesi vár csúcsáig. Rögtön az első kaptatóra felérve egy irtásról gyakorlatilag egész túránk majdani útvonalát beláthatjuk, a Bán-völgy zárlatában pedig tiszteletet parancsolóan magasodik a Magas-Bükk a Bálvány 957 méteres csúcsával. A Bán-völgyétől a Verepce-nyeregig húzódó hullámzó vonulat többnyire agyagpalából és különböző korú (perm és triász) mészkövekből épül fel. A keményebb, meredek, felgyűrt falú mészkőcsúcsok kiváló védhetőséget biztosítottak, a jól formálható, vastag málladékkal fedett agyagos kőzetek pedig lehetővé tették teraszok, platók kialakítását, így nem meglepő, hogy a gerinc minden részén találhatunk ősi településekre utaló nyomokat.

Fotó: Kovács Bence

Az első ősi nyomokkal a tanösvény harmadik állomásánál, a Gedeon-vágásnál találkozhatunk. Itt egymás mellett több halomsír található. A rejtélyes, ezidáig feltáratlan halmok eredetét a szkítáknak tulajdonítják, akik a vaskorban népesítették be a területet. A halomsírokon kívül a szkíták a Vár-erdőnek nevezett helyet használták temetkezési helyként, melynek területéről gazdag vaskori leletanyag került elő. A halmok tetejére felmászva láthatjuk, hogy tetejük be van rogyva, ez sajnos a sírrablók általi bolygatásnak köszönhető.

Szép, változatos erdőben emelkedik utunk kitartóan, míg elágazáshoz nem érünk. A Dédesi-várhegyre egy kitérővel juthatunk fel egy meredeken emelkedő ösvényen. Ezt a kitérőt semmiképp nem szabad kihagyni! A vár egykori falának sáncára, a hegyoldal meredek letörésére felkapaszkodóknak mesés kilátás lesz a jutalmuk. Alattunk a Baróc-patak mély völgye vágódik be a mészkő és agyagpala hegyoldalak közé, helyenként vadregényes szurdokká keskenyülve. A zöld bundás hegyoldalak közül fehérlő mészkőszirtek bukkannak elő: alattunk a völgy túloldalán a Szőlő- és Pirító-kő szirtjei szakadnak a mélybe, velünk egyvonalban a hegygerincen pedig a Kisvár sziklacsúcsának félelmetes, függőleges fala magasodik, mögötte a Bükk-fennsík északi, meredek oldalával. Ha tiszta időt fogunk ki, észak felé akár a Kárpátok magasabb hegyvidékeinek látványában is gyönyörködhetünk.

Fotó: Kovács Bence

A szirtektől korláttal és lépcsősorral biztosított ösvény vezet fel az egykori középkori vár tetejére. A szirt tetejére valódi fellegvárként települt erőd egyik fő rendeltetése az Eger-Diósgyőr közötti középkori kereskedelmi gerincút védelme volt. Csekély maradványai közé néhány megmaradt falszakasz, egy épített ciszterna, illetve a vár csúcsplatóján található L alakú, 14. századi eredetű toronymaradvány tartozik. A Dédesi-várhegyek területén azonban már az Árpád-korban épültek várak (sőt, a vaskori erődített telepek területe is magába foglalta a szirteket). Dédest a 13. és 14. század fordulóján az Ákos nemzetség birtokolta, akik a Károly Róbert elleni küzdelemben alulmaradtak, majd a király elfoglalta Dédeskőt és átépíttette. A vár végső pusztulása a végvári harcok során következett be: az 1567-es ostromban a védők rájöttek, hogy a nagy török túlerővel szemben esélytelenek, így kiosontak és a bevonuló törökökre rárobbantották a várat. Hasszán pasa pedig ezután bosszúból, és a török kézbe került kereskedelmi útvonal védelme miatt a maradványokat is földig romboltatta. Kár, hiszen fénykorában az egyik legszebb fekvésű magyar vár lehetett.

Fotó: Kovács Bence

Visszatérve az elágazásba, a Kisvár csúcsa felé indulunk, melyet csak alulról csodálhatunk meg, hiszen fokozottan védett terület, a sziklacsúcs zegzugos oldalában, párkányain ragadozómadarak költenek, a sziklagyepein ritka növényfajok telepednek meg. Egyébként az egész Észak-Bükk élővilága nagyon gazdag, a szakemberek rendszeresen találnak nagyragadozókra (farkas, hiúz, vagy alkalmanként medve) utaló nyomokat, az északi fekvésű, hűvös szurdokvölgyekben pedig számos jégkori reliktumfaj, növényritkaság él. Egykor a Kisvár tetején is erődítmény állt, azonban a természet visszahódította magának a sziklacsúcsot, mely így valóságos védett sziget lett az élővilágnak.

Fotó: Kovács Bence

A Kisvár alatti nyeregből újból kis emelkedővel jutunk tovább, immár a Verepce-bérc előcsúcsára, a Vásárhely-parlagra, melynek neve valószínűleg onnan ered, hogy a lapos tisztás a hegy tetején remek hely volt a kereskedőknek, hogy árulják portékáikat. Oldalában egy rövid kitérővel a kék háromszög jelzésen a Vásárhely-kőre juthatunk, melynek szirtjéről a Bán-patak völgyére és Nagyvisnyóra látunk rá. A pihenés, fotózás után a Vár-pada felé folytatjuk utunkat, mely a tulajdonképpeni Verepce-vár bejárata. A vár neve egyes térképeken Verebce és Verebec néven is szerepel, a helyiek mind a három elnevezést használják, ebből adódhatnak az eltérések. Habár az erődítmény területére már a Dédesi-várhegyek alatt beléptünk, a déli része mégis elkülönül a többitől. A sáncokkal határolt meredek hegytető oldalaiban a völgyek felé mesterséges teraszok valóságos hálózatát alakították ki, ezek területén 1-1 ház állt. A Verepce-vár területéről nagy mennyiségű vas- és bronzkori leletanyag került elő. A vaskorban itt élt emberek a Bán-patak völgyében bányásztak gyepvasércet, melyből vasbucákat készítettek, ezek készítése az Árpád-kor végéig folytatódhatott. A vasbucákon kívül vaskori tokos balták is napvilágra kerültek. Furcsa belegondolni, hogy az évezredekkel ezelőtt itt élt kultúrák hogyan formálták a terepet, kiirtva az erdőt, majd kialakítva a mesterséges teraszok százait, kb. 1,5 millió köbméter földet megmozgatva kézi- és állati erővel.

Fotó: Kovács Bence

A 800 méter hosszú erődítmény végét a Verepce-tetőt az Ördögoldaltól elválasztó nyeregben, a Vaskapuban érjük el. Itt jól kivehető a meredek kettős sánc és árok védműve, melynek kialakítása ezen az oldalon volt a legfontosabb, hiszen egy lehetséges támadás során innen lehetett a legkönnyebben elérni az erődítést. A régészeti feltárások során valóban egy ütközet nyomaira bukkantak a kettős sáncnál: számos bronz nyílhegy és parittyalövedék került elő. Bár pontos adatok nincsenek a csatáról, a leletek alapján feltételezik, hogy két vaskori szkíta közösség közötti összecsapás nyomait találták meg.

A vaskapuból egy kőtörmelékes szép tölgyesben ereszkedünk a Verepce-lápa völgyébe, megkezdve az ereszkedést a Bán-patak völgyének irányába. A meredek ösvényen a mellékvölgy kis csermelyének vízfolyását követve elérjük a Bán-patakot, itt a tanösvény állomásán lévő esőbeállóban akár ki is pihenhetjük a megterhelő ereszkedés fáradalmait. A Bán-patak lombsátor által árnyékolt völgye szép, természetközeli állapotot mutat, változatos korösszetételű erdővel. Az ilyen erdők életében fontos szerepet tölt be a holtfa, mely rengeteg kisebb-nagyobb élőlénynek ad otthont. Közéjük tartozik rengeteg ízeltlábú faj, többek között holtfához kötődnek olyan fontos és védett bogaraink, mint a szarvasbogár, az orrszarvúbogár, vagy akár a havasi cincér. Ahol pedig sok a rovar, ott a madarak és a denevérek is rengeteg táplálékot találnak, másrészt az odvakban menedékre is lelhetnek. A mohák, páfrányok, de más növények is előszeretettel telepednek meg a kiváló táptartalmú talajt biztosító holtfa környékén. De számtalan pozitív hatása között kell megemlíteni azt is, hogy jelenléte kedvez az erdő mikroklímájának, illetve összességében a klímának is.

Fotó: Kovács Bence

A kavicsos medrű, csörgedező, tiszta vizű patakot követve jutunk egyre lejjebb a völgyben, érintve az egykori palabányát, ahol a 18. század végétől a 20. század elejéig bányásztak palát tetőfedésre. A völgyben, kényelmesen járható sétaúton jutunk vissza a kiindulópontunkig.

A tanösvény felkeresése az év minden hónapjában érdemes, hiszen a misztikus hangulatot árasztó erdő, a gyönyörű kilátópontok és a Bükk különleges élővilág az év minden szakában más és más arcát mutatja!

Kollégánk többi írása az alábbi linken olvasható és követhető a Facebookon is.