Kevés olyan madárfaj él hazánkban, mely igazán jól tudja jelezni az erdők jó természetességi állapotát, de a fehérhátú fakopáncs kétségkívül ilyen faj.
Igényli az idős erdőket, a holtfa nagy mennyiségét és nagyon kedveli az elegyfák jelenlétét is az erdőkben. Ezek az elemek mind a természetes, természetszerű erdők jellemzői. Tehát ha túráink során fehérhátú fakopánccsal találkozunk, akkor megnyugodhatunk, hogy egy természetes, jó állapotú erdőben járunk? Ennyire azért nem egyszerű a képlet, de ismerjük meg kissé jobban ezt a nagyszerű madárfajt, hogy jobban megérthessük ezt a problémakört is.
A fehérhátú fakopáncs hazánkban a középhegységi erdőkhöz kötődő madárfaj. Hazai állománynagyságát jelenleg 250-760 párra becsülik, ezzel Magyarország legritkább harkálya. Legnagyobb állományai az Északi-középhegységben vannak, főként a Börzsöny, a Mátra, a Bükk, az Aggteleki-karszt, és a Zemplén területén. Ebből fakadóan igazgatóságunkra is fontos szerep hárul e faj megőrzése szempontjából.
Jellemzően a 400 méter feletti, gyertyános-tölgyes, és bükkös erdőtársulások lakója. Igazi specialista madárfaj, a hazai harkályok közül minden szempontból a legkülönlegesebb. Az erdőben a megfelelő mennyiségű holtfa megléte esszenciális számára, táplálékát ugyanis szinte kizárólag ezekből szerzi meg. Az álló, és földön fekvő holtfákat egyaránt előszeretettel hasznosítja, ugyanis ezekben számtalan rovarfaj lárvája fejlődik, például cincéreké, bíborbogaraké, szúvaké és darazsaké. Odúját is szinte mindig holt, vagy elhaló félben lévő fákban készíti el. Az idős fák megléte is nagyon fontos számára, ezeken is sok elszáradó gally keletkezik évről évre, melyek szintén alkalmas táplálkozóhelyek madarunknak. Gyakran figyelhetjük meg azt is, hogy elegyfákon is táplálkozik, így sokszor égeren, rezgő nyáron, nyíren.
A fehérhátú fakopáncs által kedvelt gyertyános-tölgyes, és bükkös erdőtársulások kiterjedése hazánkban viszonylag nagy. Ebből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy a fehérhátú fakopáncsnak viszonylag gyakori madárfajnak kellene lennie Magyarországon. Sajnos ez azonban nem így van, fent már említett állománynagysága igen szerénynek mondható, ráadásul természetvédelmi helyzete sem megnyugtató, több hegységünkből például már eltűnt a faj (Vértes, Gerecse). Részben ezekből fakadóan fokozottan védett státuszt kapott e ritka harkályfaj.
De mi is okozza a problémát? Az általa kedvelt erdőtársulások kiterjedése valóban nagy, azonban az élőhelyek minőségét tekintve komoly hiányosságokat tapasztalunk. Mind a gyertyános-tölgyesek, mind a bükkösök gazdasági szempontból értékes faanyagot adnak, így sajnos szinte mindenütt gazdasági hasznosítás alatt állnak. A gazdasági erdőkre jellemző az egykorúság, az öreg fák rendkívül alacsony aránya, a holtfák és az elegyfák hiánya. Az emberi beavatkozások következtében tehát leromlottak a fehérhátú fakopáncs élőhelyei, így sokszor számára szuboptimális környezetben kell költésbe kezdenie, mely hosszú távon erősen kedvezőtlen az állományok stabilitása szempontjából.
Mit is tehetünk e faj megőrzése érdekében? Élőhelyein rendkívül fontos lenne nagy kiterjedésben felhagyni az erdőgazdálkodással, egyedül ez garantálhatná teljes mértékben állományainak megmaradását. Emellett olyan erdőgazdálkodási módszereket kell alkalmazni, melyek biztosítják a folyamatos erdőborítást, s emellett a fehérhátú fakopáncs számára szükséges erdei színezőelemek meglétét. Igazgatóságunk is aktívan részt vesz a faj védelmében, élőhelyein igyekszünk elérni, hogy minél nagyobb hagyásfacsoportok maradjanak érintetlenül, valamint hogy a kíméletesebb erdőgazdálkodási módszerek kerüljenek előtérbe. A gazdálkodókkal történő közös fahasználati jelölések során arra törekszünk, hogy minél több holtfa, idős faegyed, és elegyfa maradhasson meg az erdőkben. Ezekkel mind hozzájárulunk a faj populációinak megmaradásához.
A fehérhátú fakopáncs védelme más szempontból is fontos! Úgynevezett esernyőfajról van szó, azaz védelmével számtalan más állat- és növényfaj védelme is megvalósul. Gondoljunk csak bele, ahol van fehérhátú fakopáncs, ott van elegyfa és holtfa. Ahol van elegyfa és holtfa, ott jelen vannak az ezekhez kötődő specialista rovarfajok százai is. Ahol a rovarfajok nagy mennyiségben megtalálhatók, ott a velük táplálkozó számtalan kétéltű, madár, emlős stb. is megjelenik. Egyszóval a biológiai sokféleség igen magas szintje valósul meg.
Emellett a fehérhátú fakopáncs kiváló indikátor faj. Jelenlétével vagy hiányával jelzi, hogy milyen állapotban van egy erdő. A jó természetességi állapotnak örvendő erdők – azaz a fehérhátú fakopáncs élőhelyei – igen fontos szereppel bírnak az ökológiai rendszerben. Ezek ugyanis a különböző ökoszisztéma szolgáltatásokat lényegesen magasabb szinten képesek nyújtani, mint a gazdaságilag kezelt erdők. Ilyen ökoszisztéma szolgáltatások például a talajvédelem, a levegővédelem, a kiegyensúlyozott klíma megteremtése, a biológiai sokféleség fenntartása.
A holt faanyagban gazdag erdők a fehérhátú fakopáncs igazi élőhelyei
Bízunk benne, hogy a hazai fehérhátú fakopáncs állományait és élőhelyeit érő folyamatos negatív hatásokat sikerül mérsékelnünk, és e nagyszerű faj védelme garantálva lesz!
