Újra szabadon a mentett uráli bagoly 2022.03.10. 09:47

Február utolsó hétvégéjén fogadtuk a hívást: sérült baglyot találtak az Ózd és Királd közti úton.

A madarat Arlóba vitték, ahol megérkezésünkkor derült ki, hogy egy autós ütközés utáni, a körülményekhez képest jó állapotban lévő uráli bagollyal van dolgunk. Az állat a Természetvédelmi Őrszolgálat segítségével a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság madármentő központjába, Egerbe került.

Bartha Csaba, Kelemen Tamás és Baráth Zoltán Zsolt, a madár megmentői Fotó: Kozma Attila

Kelemen Tamás kollégánk gondos ápolásának köszönhetően néhány nap után baglyunk alkalmassá vált a természetbe való visszaengedésre, amit március 3-án a megtalálás helyszínéhez közel meg is tettünk.




Az uráli bagoly Eurázsia észak-keleti részen elterjedt faj, hazánkban az 1960-as évek végén jelent meg. Napjainkra rendszeres fészkelőnkké vált, az Északi-középhegység idős bükköseiben, tölgyeseiben 100-200 pár lakik. Állandó madár, költése február végén-márciusban már megkezdődik. Stabil populációjának fennmaradást a folyamatos erdőborítás, a méretes, idős fákat és holtfát is biztosító erdőgazdálkodás segítheti. Magyarországon fokozottan védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 100.000 Ft.

A lakosság közreműködésével a BNP Igazgatóság évente több száz védett állat mentésében, majd szabadon engedésében vesz részt. Ezúttal egy ritka bagolyfaj egyedét sikerült visszajuttatni otthonába. Köszönjük az arlói Váradi család segítségét!

Kapcsolódó

2022/1. - 6. Visit to Kiskunság National Park

2022/1. - 6. Visit to Kiskunság National Park

2022.08.23. 15:44
Austausch in einen anderen Nationalpark [07.06.2022-12.06.2022]Durch die Freiwilligen vor uns inspiriert, wollten auch wir einen Austausch mit den Freiwilligen aus dem Kiskunság Nationalpark machen. Somit sind wir am Dienstag, den 7. Juni nach Kunpeszér gefahren, ein Ort mit ca. 700 Einwohnern. Wir wurden von den Freiwilligen Lara und Jakob und ihrem Ansprechpartner Csaba abgeholt und mit dem Jeep zum fünf Kilometer entfernten Forsthaus gefahren. Dieses liegt mitten im Wald und dient als Unterkunft, Treffpunkt, um den Arbeitstag zu beginnen und Arbeitsplatz für Aufgaben am Computer. Am nächsten Tag zeigten uns Lara und Jakob die Umgebung und Orte, an denen sie bisher gearbeitet hatten. Im Allgemeinen ist die Region sehr flach und an vielen Stellen auch deutlich trockener als im Bükk. Großflächige Wälder gibt es kaum, die Landschaft ist vorrangig von Graslandschaften geprägt. Diese sind Teil der UNESCO Biosphärenreservate und beinhalten eine große Diversität an Fauna und Flora. Am Nachmittag hat Csaba uns dann noch ihm persönlich wichtige Orte im Nationalpark gezeigt und verschiedene Aspekte des Ökosystems erklärt. Der Kiskunság Nationalpark befasst sich weniger mit Tourismus und deutlich mehr mit dem Erhalt der Diversität. An den nächsten zwei Tagen waren wir unter anderem noch in Kecskemét, haben einen Ort für verletzte Schlangen besucht und haben uns ein Adlernest angesehen. Zwischendurch hat es in Strömen geregnet, weshalb wir drinnen Karten spielten.
Tovább olvasom