TeSzedd - akció a szomolyai kaptárköveknél 2019.03.22. 09:34

Március 21-én az országos szemétszedési akcióhoz csatlakozva megtisztítottuk a természetvédelmi terület környékét.

A "TeSzedd - Önkéntesen a tiszta Magyarországért" program lehetőségeit kihasználva a Bükki Nemzeti Park igazgatóság Természetismereti és Oktatási Osztálya egy zárt csoporttal regisztrált, amelyre a Szomolyai Önkormányzat és a Szomolyai Általános Iskola kapott meghívást. A három szervezet együttesen indult el a bükkaljai település központjából a Vén-hegyi kaptárkövek irányába, azzal a céllal, hogy az oda vezető utakat hulladékmentesítse.

Közel száz fő részvételével tisztítottuk meg a településhatár szőlőhegyét, rétjeit, erdőszegélyeit, majd a Szomolyai kaptárkövek természetvédelmi területen - az újonnan kialakított terepi bemutatóhelyen - végződött az akció, ahol a BNPI szakemberei bemutatták az itteni természeti és kulturális értékeket az iskolásoknak, akik pihenésképpen frissítőt (enni- és innivalót) vehettek magukhoz. Több mint száz zsáknyi szemét gyűlt össze, amelynek elszállításáról az országos hulladékmentesítési akció szervezői gondoskodnak.


Az remek tavaszi idő is hozzájárult a kiváló hangulatú program sikeréhez, melynek célja a hulladékmentesítésen túl a gyerekek és a helyben lakók környezeti szemléletének fejlesztése volt.

Köszönetet mondunk az iskola minden diákjának és tanárának, valamint az önkormányzat dolgozóinak az aktív részvételért és a példamutató önkéntes szereplésért.


Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Kapcsolódó