Miért szükséges az idős erdők jelenléte?

Azon élő szervezetek, amelyek kifejezetten az idős erdőállományokhoz kötődnek, másutt nem tudnak élni, így vannak genetikusan programozva.

Az idős erdők klímát tudnak biztosítani árnyalással illetve a nedvesség talajban tartásával. Ez a klíma teszi lehetővé azon, elsősorban növényfajok jelenlétét és fennmaradását, amelyek épp’ a természetvédelem által megőrzendő, egyébként nemzetközi jelentőségű élőhelyek társulásait jelentik. Ezek a társulások adják meg egy terület-egység növényföldrajzi alakját és jelentőségét – többek között ezért tudott létrejönni a Bükki Nemzeti Park.

Amennyiben az idős erdők eltűnnek, vagy az idős erdő-foltok (mivel manapság már inkább csak ezekről beszélhetünk) nem tudnak egymással valós összeköttetésben maradni, fenti társulások az őket alkotó növényfajok jelentős élőhely változása és vesztése következtében egyre inkább összezsugorodnak, majd relatív immobilitásuknak, valamint az egyébként is egyre jelentősebb csapadékhiánynak és az azzal összefüggő hőmérséklet-emelkedésnek betudhatóan egyszerűen eltűnnek.

Azok az állatfajok, amelyek az idős állományokhoz kötődnek (pl. cincérfélék, harkályok, denevérek – holt- és odvas fák), másutt nem találják meg a táplálkozó területüket és -bázisukat, vagy szaporodó helyüket. Igaz, ők jóval mobilisabbak a növényeknél, azonban ez is relatív: számos faj area-ja nem több néhány 10, netán 100 méternél, s ha ezen belül nem találja meg az életben maradásához és szaporodásához szükséges feltételeket, jobb esetben más territóriumot keres (és talán talál), azonban rosszabb esetben elpusztul.

Az összefüggő idős erdőállományok kora, sajnos, elmúlt. Helyükbe léptek a természetvédelem által egyébként propagált és „a szakma” (i.e. erdészet) által „vegyes korú erdőnek” titulált fásszárú társulások, az ún. szálalóvágásos erdők. Ezekben azonban a „vegyes kor”, valójában abban merül ki, hogy 10 éves ciklusonként, egy-egy cikluson belül minimum 2-3 alkalommal, fakitermeléssel érintik az erdőrészek jelentős százalékát, aminek egyenes következményei az alábbiak:

- folyamatos fizikai zavarás (hanghatás, emberi jelenlét, taposás, talaj-tömörítés, stb.)

- folyamatos élőhely-vesztés (0-9 éves korú „erdők” többszöröződése)

- konzekvens mikro- és makroklíma változás (utóbbi térségi szinten – ld. Nagy-völgy, Nagyvisnyó kh.)

- a hidrológiai és klimatikus viszonyok tökéletes átrendeződése- szárazodás, melegedés/kihűlés

megvalósulása.

Egy másik probléma is mutatkozik. Nem tud a „vegyes korú erdő” valósan létrejönni sem. Jól mutatja ezt pl. a Nagyvisnyó kh.-bani Nevelő-oldal. Az egyes levágott foltokat maximum 20m szélességben elválasztó „idős erdősávok” (jelen gyakorlat szerint) a szálalóvágással azok területét is érinthető fakitermelés következtében maximum 4 üzemtervi cikluson keresztül, azaz 40 éven keresztül tudnak ekként funkcionálni, melynek eredményeként a maximális korkülönbség egy tömbön belül nem lesz több 40 évnél – ami az erdő ökológiáját és dinamikáját tekintve elhanyagolható korkülönbség.

Úgyszintén, a keskeny elválasztó „idős erdősávokon” keresztül a fény és a hő a „védett” oldalról számottevően nem éri másként a vágásterületeket, vagy a fiatalosokat, mint „belülről”, így nem lesz öregerdő-klíma, valamint óhatatlanul megjelenik az újulat az „idős” elválasztó sávban is, ami tovább csökkenti a valós korkülönbséget a levágott és a fakitermeléssel még nem, de a közeljövőben biztosan érintett területi egységek között.

A leírtaknak betudhatóan pedig a fentieket permanensen (a szálalóvágásos üzemmódnál erre kell számítani) tűrni nem tudó élőlények (elsősorban állatok) elvándorolnak, illetve a növényfajok és -társulások eltűnnek, vagy (a klímával együtt) jelentősen megváltoznak – nagyobb léptékben a Bükki Nemzeti Park (mint növényföldrajzi egység) legitimitását megkérdőjelezve.

Gondoljuk hát felelősen át, mi történik az erdeinkkel – leginkább a közelmúlt egyértelműen tapasztalható jeleinek fényében!