Megérkeztek az első nógrádi fehér gólyák 2020.03.14. 09:07

A tavasz érkezésével költöző madaraink is fokozatosan visszatérnek a Kárpát-medencébe. A fehér gólyák nagy része még úton van, de a napokban néhány példány már megérkezett Nógrád megyei költőhelyére.

Idén először március 10-én Kisbágyon községben figyelhettünk meg az első gólyát Nógrád megyében. Ez a madár rendszeresen korán érkezik meg, az elmúlt évtizedben mindig az elsők között volt és már március 2. hetében általában a fészkén üdvözölhettük. A korábbi években viszont volt még egy nála is korábban érkező gólya, az őrhalmi „Báró”, aki sokszor már február végén megérkezett. Erről a madárról egy jeladó felhelyezése után sikerült kideríteni, hogy a korai érkezésének az az oka, hogy kihagyja a hosszú utat Afrikáig és csak Izraelig vonul, és ott tölti a telet. Könnyen lehet, hogy a kisbágyoni gólya is rövidít, és ezért ér ilyen hamar haza.

Március 11-én a második nógrádi fehér gólya is hazatért Őrhalomba, az Ifjúság úti fészekbe. Március 12-én Mátraterenyén figyelt meg az egyik kolléga egy fészket tatarozó öreg madarat. Március 13-án pedig Endrefalván figyeltük meg a rendszeresen ott költő szlovák gyűrűs hím gólyát.

Kisbágyoni gólya a Bujáki-patak rétjén Kisbágyonban 2020.03.10-én

A tél végi/kora tavaszi időszakban a természetvédők már készülnek a tavasz hírnökeinek fogadására. Ennek első akciója a fészekalap készítés, ezt az MME Nógráddal közös szervezésben valósítottuk meg. Önkéntesek bevonásával szőlő és iszalag indákból fontunk fészekalapot gólyáinknak.

Fészekalapok készítése Baglyaskőn

Ezek olyan helyekre kerültek kihelyezésre, ahol vagy megsemmisült a fészek, vagy új fészek épült, amely alatt még nem volt fészektartó. Utóbbi esetben az áramszolgáltatóval együttműködve február hónapban, illetve március első felében helyeztük ki a tartókat és a fészekalapokat. Idén összesen 19 fészeknél kezdeményeztünk beavatkozást, mely a gólyák fészkelését és az elektromos hálózatok zavartalan működését hivatott szolgálni.

Kapcsolódó

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

3 Eine Tour zum Virgin-Forest in Szilvásvárad / A guided tour into the Virgin Forest in Szilvásvárad

2023.04.19. 14:15
MareiAn einem Samstagmorgen, dem 22. Oktober 2022, ging es früh los, um an einer ganz besonderen Wanderung teilnehmen zu können. Mit etwa dreißig Personen machten wir uns von Répáshuta zu Fuß auf den Weg zum sogenannten „Virgin-Forest“. Das bedeutet konkret, dass dieser Wald beziehungsweise ein bestimmtes Waldgebiet seit einer Zeitspanne von mehreren hundert Jahren nicht von Menschen berührt wurde. Dieses „nicht-Berühren“ ist natürlich nicht wortwörtlich zu nehmen, sondern meint, dass seit besagter Zeitspanne kein Mensch in das Wachstum und die Entwicklung dieses Waldgebietes eingegriffen hat. Die besondere Bedeutung eines Virgin-Forests liegt nicht nur in der Unberührtheit, sondern auch in der damit einhergehenden hohen Biodiversität. Nicht nur die Pflanzen selbst sind teilweise stark geschützt und selten, sie bieten auch Lebensraum für viele seltene tierische Spezies. Daher darf der Virgin-Forest im Bükk-Nationalpark nur auf speziellen Touren betreten werden, die von Ranger:innen geleitet werden, und ist zudem mit Schildern ausgewiesen sowie eingezäunt.Begleitet haben uns auf dieser Wanderung auch zwei weitere UNESCO-Naturfreiwillige aus dem Kiskunság Nationalpark, die dabei nicht nur den Virgin-Forest, sondern auch die Waldgebiete von Répáshuta, Nagyvisnyó und Felsőtárkány kennenlernen konnten. Besonders eindrucksvoll waren Karstformationen wie die Dolinen und der unterschiedlich geschichtete, für den Bükk charakteristische Kalkstein, auf die uns der Ranger Attila Bartha hinwies. Anschließend ging es für uns noch auf die sogenannte „Jüdische Wiese“. Diese erhielt ihren Namen durch ihren früheren jüdischen Besitzer und die ursprüngliche Nutzung als Marktplatz, auf dem vor allem viele jüdische Personen ihre Produkte angeboten haben. Heute ist diese Wiese ein strenges Naturschutzgebiet, das Besucher:innen auf eigene Faust betreten dürfen. Nach mehreren Stunden spannender Wanderung überraschte uns der Regen glücklicherweise erst auf den letzten Metern.
Tovább olvasom