Közös gondolkodás a Geopark értékeiről 2021.10.04. 13:57

Október első hétvégéjén nagy érdeklődés mellett rendezte meg a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI), a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület és Szomolya önkormányzata a negyedik Kaptárkő Napot.

Ez alkalmat az tette még különlegesebbé, hogy a BNPI új vándorkiállítása is a helyszínen debütált: ekkor tekinthette meg a közönség ugyanis a Bükk-vidék Geoparkot bemutató tárlatot.

Jurecska Györgyné, a házigazda település polgármester asszonya megnyitójában kiemelte: kaptárköveik egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a község idegenforgalmában is. A beépített számláló alapján évente több mint 20 ezren érkeznek a helyszínre, ezért is szeretnék ezt a népszerűséget minél inkább Szomolya, illetve a Szomolyán élők és településen munkálkodók javára fordítani. – Nagy örömünkre szolgál, hogy az önkormányzattal való együttműködés folyamatosan biztosítja a kaptárkövek értékének megőrzését – ezt már Rónai Kálmánné, a BNPI igazgató asszonya mondta köszöntőjében, hiszen a 2019-ben kialakított járóplatformos tanösvény létrehozása egy jó üzenet és követendő példa is a jövőnek.

A Kaptárkő Nap másik aktualitását az adta, hogy a Bükk-vidék Geopark értékeit ezen a hétvégén az UNESCO Globális Geopark hálózat két szakértője – Henning Zellmer és Bojan Rezun – vizsgálta. Köztudott: Borsodnádasd, Felsőtárkány, Répáshuta és Szomolya kezdeményezésére 2017 júliusában a Bükk-vidék települései nyilatkozatban kezdeményezték a Bükk-vidék Geopark létrehozását. A mostanra már 109 települést magába foglaló program koordinálását és a kapcsolódó operatív feladatokat – mint a munkaszervezet vezetője – a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság látja el. Cél az Európai Geoparkok közé és az UNESCO Globális Geoparkok hálózatába kerülés. Az aspiráns Bükk-vidék Geopark munkaszervezete különböző, a területen tevékenykedő intézménnyel kötött már együttműködési megállapodást. Ezen együttműködések lényege olyan szakmai és turisztikai összefogás, melyek segítségével közösen népszerűsíthetik a földtani, földtudományi értékeket, hogy ezen értékek még nagyobb ismertségre tegyenek szert.

A nemzeti park – döntően saját munkatársaival, illetve külső szakemberekkel – elkészítette a felterjesztés szakmai anyagát, amelyet először a Magyar Geopark Bizottság felé küldött meg véleményezésre, javaslattételre. A támogatólevelet megkapták, s ezután 2020 novemberében a felterjesztési dokumentációt hivatalosan is benyújtották az UNESCO Globális Geopark Hálozatnak, ezáltal aspiráns geoparkká váltak. Ennek eredményeként, 2021. szeptember 30. és október 2. között a két kiküldött szakértő a területbejáráson szerzett tapasztalatai alapján elkészítette a Bükk-vidék Geopark értékelési dokumentációját is.

A negyedik Kaptárkő Napot megtisztelte jelenlétével Tállai András, a térség országgyűlési képviselője is, aki úgy fogalmazott: Szomolya a kőkultúra centruma, és nagyszerűnek nevezte, hogy a négy éve kezdődött összefogás mára geoparkká nőtte ki magát.

Rónai Kálmánné (balról), Tállai András és Jurecska Györgyné a vándorkiállítás előtt

Szádeczky Kornélia, a BNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési osztályvezetője, valamint a rendezvény moderátora a vándorkiállítás anyagát ismertette az érdeklődőkkel. Célkitűzésként említette, hogy a Geopark településein élőknek beépüljön identitástudatukba az az értékes kőkultúra, amiben élnek, ezért a tárlatot 2-3 heti váltásban az összes érintett helyszínre elviszik, és azt kérik a helyiektől, hogy észrevételeikkel járuljanak hozzá a közös munkához, gondolkodjanak közösen a Geopark értékeiről.

A Kaptárkő Nap délelőttjén a közösségi házban szakmai konferenciát is szerveztek: Kozma Attila, a Kaptárkő Egyesület képviseletében a már több mint 100 kilométer hosszúságú Bükkaljai kőutat mutatta be. Pecsmány Péter, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának predoktora a bükkaljai vulkánkitörések földtani örökségéről beszélt, majd dr. Szolyák Péter, a miskolci Hermann Ottó Múzeum igazgatója intézményük igen sikeres természettudományos ismeretterjesztő módszereiről számolt be a közönségnek.

Dr. Szolyák Péter előadása Fotó: Megyeri Zoltán Sándor

Mindeközben a főtéren helyi termelők, kézművesek és Nemzeti Parki védjegyes termelők portékáiból lehetett válogatni. Fellépett a Felsőtárkányi Néptáncegyüttes, majd a Babszem Jankó Gyermekszínház művészei kalauzolták el a mese varázslatos világába a legkisebbeket. A későbbiekben a szafari busz is többször fordult, hogy a vállalkozókedvű látogatókat kivigye a Szomolyai Kaptárkövek Természetvédelmi Területre, ahol a BNPI szakemberei tartottak szakvezetést.


Kapcsolódó

2023/1 5. Butterfly studies

2023/1 5. Butterfly studies

2023.07.10. 15:54
Am heutigen Tage durfte ich zwei Ranger und einen aus Deutschland angereisten Forscher (juhuu) in ein Waldstück nahe Kerecsend begleiten. Der Forscher wollte die gefährdete Schmetterlingsart Maivogel (Euphydryas maturna) (Wikipedia-Link für die Interessierten: https://de.wikipedia.org/wiki/Maivogel ;) ) untersuchen, bzw. besser gesagt deren Raupen und Lebensraum.Der Maivogel kommt natürlicherweise in Ost- und Mitteleuropa vor, jedoch nur sehr lokal und die Populationen liegen weit verstreut. Leider ist er, wie so viele Arten, stark vom Aussterben bedroht (unter anderem aufgrund von Lebensraumverlust durch Forstwirtschaft und dem Einsatz von Insektiziden). In Deutschland gibt es beispielsweise nur noch vier verschiedene Populationen. In Ungarn gibt es noch eine etwas weitere Verbreitung (bei der letzten Zählung wurden etwa zwanzig Individuen festgestellt), unter anderem auf dem Gebiet des Bükk Nationalpark Direktorats in der Nähe der Kleinstadt Kerecsend. Aus diesem Grund ist der Forscher extra aus Deutschland angereist, um sich hier ein Bild der Lebensräume zu machen.Wir machten uns also auf die Suche nach den Raupen des Maivogels, welche für gewöhnlich an Eschen und Ligustern zu finden sind. Leider hat das Wetter mal wieder nicht mitgespielt (warum schneit es im April L ??) und die Raupen haben sich alle verkrochen, sodass nicht einmal der speziell darauf trainierte Artenspürhund die Raupen finden konnte.Alles in allem war es jedoch ein interessanter (wenn auch seeehr kalter) Nachmittag, bei dem ich wieder etwas Neues gelernt habe.Zum Abschluss haben wir uns noch bei einem Kaffee aufgewärmt und dann war es Zeit für den Feierabend!
Tovább olvasom