Kácsi időutazások II.: Spontán zöldterület-fejlesztés a kácsi strandon 2024.01.05. 11:22

Egykor a kácsi strandra indulva nem volt szükség nagy készülődésre, egy reklámszatyorban is elfért a fürdőruha, a törölköző meg a képes újság. Ma a következőkre lenne szükségünk: vastag nadrág, hosszúszárú gumicsizma, távcső, határozókönyvek és munkavédelmi sisak – utóbbi csak akkor, ha biztonságban akarunk átöltözni…

Jelen cikkünk ENNEK a sorozatnak a folytatása.


A kácsi fürdőháztól kőhajításnyira egykor strand is épült a fürödni vágyók nagy örömére. Tegyünk hát egy virtuális sétát, és nézzük meg a helyet közelebbről. Átvágunk a parkon, átkelünk egy fahídon és már meg is érkeztünk a bejárathoz. A drótkerítést sűrűn befutó növényzeten nem látni át. Elsőre az a furcsa, hogy a strandoló gyerekek zsibongása helyett legfeljebb madárcsicsergést hallunk. Mielőtt belépnénk, egy lezser mozdulattal vegyük elő mellényzsebünkből a kifejezetten e célból magunkkal hozott, virtuális időutazásokhoz használható szemüvegünket. Csukjuk be a szemünket és lépjünk be. Nem ér lesni! Most pedig, ha az okulárén van digitális időeltolódás beállító (ma már alapfelszereltség), állítsuk vissza 1920-ra, majd indítsunk egy lejátszást!

Kács-Tapolca fürdő az 1920-30-as években (Lénárt László gyűjteményéből)

Kácsfürdő, 1935 (Lénárt László gyűjteményéből)

Kácsi strand,1968 (Lénárt László gyűjteményéből)

A víz régen is nagy kincs volt, még ha több is volt belőle. A fürdőházban található Tükör-forrás medencéje és az ülőfürdők népszerűek voltak, ám csak korlátozott számú vendég számára tették lehetővé a kikapcsolódást. Talán a fokozódó igények kielégítése céljából merülhetett fel egy nagyobb vízfelület kialakítása. Ezért az 1920-as években meg is épült a strand. Egyetlen, 30 méter hosszú és 15 méter széles medence került kialakításra. A medence végében tágas öltözőépület állt. Akárcsak a medence körüli korlátot, az öltözőépületet is többször átalakították az adott kor ízlésének megfelelően. A medence mellett széles, gondozott zöldterület állt a fürdőzők rendelkezésére. Lehetett pihenni, napozni, játszóteret igénybe venni. Egy időben talán Bambit is árultak... A medencét langyos (20-22 °C) forrásvíz táplálta. Az akkori igényeket ez teljesen kielégítette, ezért a Bükk lábánál feltárt termálvizekre épült fürdőkkel is sokáig versenyképes maradt a hely. A település képeslapjainak egyik meghatározó eleme volt a strand. A közelben létesített úttörőtábor lakóinak levelei pedig sokunk gyerekkorának élményeit idézik fel. A strand az 1990-es években zárt be, valószínűleg már nem volt fenntarthatóan üzemeltethető.

Vajon mi történik egy ilyen hellyel, ha 30 évig nem néz feléje senki? Vegyük le időutazó szemüvegünket és nézzünk szembe a valósággal! Ha valaki kapásból azt mondja rá, hogy „érintetlen természet”, nem jár messze a valóságtól. Mindenütt buja zöld növényzet, amely strandot legfeljebb nyomokban tartalmaz. Szinte látni, ahogy a magok, sarjak, csemeték végtelennek tűnő ideig tartó várakozást követően lerohanták a területet.

Kácsi strand, 2022 (Farkas Roland)

A nagy zöld tömegből előtűnnek azért az épített elemek is. A medence fala a földbe mélyítve masszívan áll, kopott kék korlátja segít, hogy követhessük széleit. Télen-nyáron térdig érő víz van benne. Lépcsői egy sűrű égerligetbe vezetnek, alján dúsan tenyészik sás, moha és haraszt. Az egykori öltöző irányába haladva az „erdő” letörpül, helyét először nádas, majd vízben tocsogó gyékényes veszi át. Mintha csak egy természetes tavunk szegélyében járnánk. A „Medencébe beugrálni tilos!” felszólítás most az egyszer racionálisnak tűnik.

Gazdag aljnövényzetű égeres az egykori medencében, 2022 (Farkas Roland)

A strand felhagyása után az itt eredő források vize újra szétterült az egykori gyepen. A napozó helyén sűrű, magas sástenger fogja körbe a méteres vízben álló égereket. Tavasztól őszig zeng a jól ismert dal - „Jaj, úgy élvezem én a strandot…” - békakuruttyolásos feldolgozása itt ma is vezeti a slágerlistákat. Szép időben napozók is fekszenek a parton. Ugyanakkor a mocsári teknősök nem szeretik, ha eme kedvenc elfoglaltságuk közben megzavarják őket és bosszankodva csobbannak be a vízbe. Lepkék és szitakötők cikáznak, éjjel pedig a denevérek kedvenc találkahelye. Az öltözőt kúszónövények igyekeznek jótékonyan eltakarni. Ha itt akarnánk átöltözni, komoly kihívást jelentene az omladozó mennyezet és a hiányzó nyílászárókon át potenciálisan kukkolók egyidejű szemmel tartása. Csernobil vagy Jurassic Park? – merülhet fel a kérdés. Aki filmélményei ellenére, dacolva a velociraptoroktól való félelmével, mégis besétál a sás és nád közé, az megtalálhatja az egykori homokozót és a libikókákat is. Utóbbiak furcsa módon nem nyikorognak úgy, mint ahogyan azt gyermekkorunkban megszoktuk…

Megmaradt műtárgyak a medence alján, 2022 (Farkas Roland)

A természet egy időre kölcsönadta ezt a területet nekünk, most azonban újra magáénak tekinti. A felhagyást követő látványos változások igazolják a természetes regenerációs folyamatok erejét és reményt adnak arra, hogy nem minden marad beton és fém örökké. Akárcsak a fürdőház, a strand is zárva van, legfeljebb szakemberek látogathatják. Bízunk azonban abban, hogy az egyedülálló átalakulás helyszíne – ha nem is strandként – egyszer bemutatható lesz.

Zöldtetős, zéró emissziós öltözőépület, 2022 (Kozma Attila)

Eltelt kb. 30 év a strand felhagyása és 200 év a fürdőház alapítása óta. Hogyan süllyedhetnénk ennél is mélyebbre az időben? Elég, ha a strandról visszasétálunk a parkban az első fahídig. Megállunk, a patak fölé hajolunk. Meglátjuk a rengeteg apró, fekete pontot a víz alatti köveken. Aztán ugrunk. Közel 2 millió évet.

Folytatása következik…



KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK:

Farkas Roland
tájegységvezető

Kapcsolódó

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022.08.23. 15:22
Willkommen in Eger [13.03.2022-19.03.2022]Wir sind beide am Sonntag den 13.03 angekommen. Da der 15.03 der ungarische Nationalfeiertag ist, war auch der Montag frei. Glücklicherweise hatten sich Kornelia und Balazs bereits Gedanken um die Gestaltung der beiden Tage gemacht und zeigten uns Eger und die Umgebung. Am Montag waren wir in Cserépfalu wandern und besichtigten die Suba-lyuk höhle, den Felhagyott kőfejtő Aufschluss und den Odor Castleruin Ausblick. Nach der Anstrengung gingen wir gemeinsam in einem Restaurant in einem Nachbarort essen.Dienstag, der 14.03 sind wir in die Innenstadt von Eger gefahren. Angefangen bei der Eszterházy Universität gab uns Kornelia eine Stadtführung und wir liefen unter anderem am Minarett vorbei, hoch zur Burg. Wir sahen uns den Heldensaal an und im gotischen Bischofspalast die Ausstellung über die Besetzung von Eger. Anschließend war es kurz vor vier, eine wichtige Uhrzeit für Eger. Um 15.52Uhr wird jeden Tag ein Schuss aus einer antiken Waffe abgefeuert, um an die Besetzung von 1552 zu erinnern.Am Mittwoch (15.03) war unser erster richtiger Arbeitstag, an dem wir erst allen vorgestellt wurden und uns anschließend begannen genauer mit dem Nationalpark zu beschäftigen. Am nächsten Tag ging es dann auch direkt in die Natur bei Bükkzsérc, um Pinienbäume (Pinus pinea) von einer Grasfläche zu entfernen. Diese beinhaltet eine wichtige und geschützte Flora und Fauna die durch die invasiven Bäume gefährdet wird. Samstags beteiligten wir uns an einer Müllsammelaktion in Andornaktálya.
Tovább olvasom
2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences  with the rangers

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences with the rangers

2023.04.19. 14:04
RonjaInsgesamt gibt es im Bükki Nationalpark 34 Ranger/Innen, die Aufgaben von Ranger/Innen sind sehr vielfältig. Die ursprüngliche Bedeutung ist die Betreuung eines Schutzgebietes, zu ihren Aufgaben gehören zum Beispiel Instandhaltungsarbeiten, sie kümmern sich um invasive, so wie schützenswerte Tier und Pflanzenarten, sie führen Exkursionen im Nationalpark und arbeiten an Forschenden Tätigkeiten. Häufig haben Ranger:Innen ein Gebiet in welchem sie Spezialisiert sind, so dass sich einige Ranger besonders gut mit Vögeln auskennen und andere mit Insekten oder Pflanzen. Als ersten Ranger durften wir Atila bei seiner Arbeit in Szilvásvárad begleiten, wir haben von ihm viel über die Relevanz von Biodiversität gelernt und warum Monokulturen so gefährlich für einen Wald sein können. Die Artenvielfalt von Pflanzen in einem Gebiet bietet vielen Tieren einen Lebensraum, deshalb ist eine kontrollierte Abholzung der Wälder kombiniert mit einer kontrollierten Aufforstung relevant für die Aufrechterhaltung von Artenvielfalt. So fällt es beispielsweise in Atilas Aufgabenbereich die Holzfällung zu kontrollieren. Wenn an den falschen Stellen oder zu viele Bäume gefällt werden, kann dies die Biodiversität in einem Gebiet gefährden. Deshalb gibt es genaue Pläne, welche Bäume gefällt werden dürfen. Bei der Aufstellung dieser Pläne gilt es die Interessen der Forstindustrie und die des Naturschutzes in Einklang miteinander zu bringen. Auch Totholz ist ein wichtiger Bestandteil des Nährstoffkreislaufs im Wald, da dieses durch Insekten und Pilze abgebaut wird und so wieder Nährstoff für neue Pflanzen darstellt. Deshalb ist es wichtig, dass Totholz nicht direkt aus dem Wald gebracht wird, sondern für einige Jahre im Naturkreislauf zu lassen. Weiterhin haben wir Fußspuren von Wölfen und Hirschen gesehen und durften etwas über die Verhaltensweisen dieser Tiere erfahren. Am 14. Oktober waren wir Wasservögel zählen, die Aufnahme des Bestandes ist wichtig um den Schutz von bedrohten Arten gewährleisten zu können, so kann erfasst werden wie sich die Rastbestände entwickeln. Ist eine Vogelart vor dem Aussterben bedroht, dann kann diese beispielsweise unter Artenschutz gestellt werden, so wird der Fortbestand gewährleistet. Außerdem haben wir die Bedrohung durch invasive Tierarten verstehen gelernt, so kann ein ehemaliges exotisches Haustier, welches achtlos in der Natur ausgesetzt wird dort eine Bedrohung für die heimischen Tiere sein. Außerdem haben wir Bieber Dämme gesehen und verstehen gelernt, welchen Einfluss sie aus auf das Pflanzenwachstum um den Damm herum haben können. In Verpelét haben wir an einer invasiven Pflanzen Kontrolle teilgenommen, hier haben wir Büsche rausgerissen, welche invasiv waren, da diese eine Bedrohung für die Artenvielfalt in Verpelét darstellen. Durch das Herausreißen der invasiven Büsche soll der Platz für die heimische Artenvielfalt erneut hergestellt werden. Die Wiesen bieten vielen Blumen einen Platz zum Blühen doch die Büsche stellen eine Konkurrenz in Bezug auf die zur Verfügung stehenden Mineralien da, weshalb es notwendig ist sie zu entfernen.
Tovább olvasom