Idén 120 éve, hogy Ipolytarnóc határában a megkövesedett fa mellett rátaláltak azokra miocén kori az ősállat lábnyomokra, amelyek révén nemzetközi hírűvé vált a terület. Múltidéző rovatunkban ebben az évben időről időre kiragadunk egy-egy szeletet az elmúlt 120 év történéseiből.
Elsőként egy 1966. február 13-án megjelent riport nyomába indulunk, amely a Nógrád megyei Hírlap hasábjain jelent meg Tóth Elemér tollából.
- olvashatjuk a Bartkó Lajossal készült interjú elején.
„Elkészült az ipolytarnóci leletek megóvását célzó létesítmények tanulmányterve. A tervet a Várostervező Iroda munkatársa, Dragonits Tamás építészmérnök készítette.”
A tervek a Nógrád Megyei Hírlap 1966. február 13-i számában
De milyen jelentősége volt ennek tulajdonképpen, milyen állapotok uralkodtak ekkor a ma turisták tízezrei által látogatott területen?
Ipolytarnóc manapság. Fotó: BNPI
Az 1830-as években Kubinyi Ferenc kutatásaival kezdődött el az ipolytarnóci terület feltárása. Hatalmas előrelépést jelentett, amikor éppen 120 évvel ezelőtt Böchk Hugó és diákjai rátaláltak azokra a lábnyomokra, amelyről kiderült, hogy egy miocén kori, mintegy 17 millió évvel ezelőtti ősvilág emlékei, s amelyek újból fókuszba állították Ipolytarnóc feltárását. 1928-ban a nemzetközi őslénytani kongresszus 14 kutatója látogatott el Ipolytarnócra, akik elragadtatással nyimatkoztak nmzetközi szinten is az itt látottakról. A Magyar Állami Földtani Intézet és a Nemzeti Múzeum őslénytani csoportja a lábnyomos homokkő egy részét lefejtette és újra összeállítva Budapesten kiállította, a területet pedig 1944-ben védetté nyilvánították.
Az őslábnyomos terület ma
1954-ben az Országos Természetvédelmi Tanács 100 hold területet védetté nyilvánított, s megszervezte a terület rendszeres ellenőrzését. Rendbe hozatta a fenyőfa feletti építményt, a védett terület határán figyelmeztető táblákat helyezett el és egy természetvédelmi őrrel ellenőriztette a határozat betartását. A kutatások pedig tovább folytatódtak - újabb feltárások történtek 1962-ben, amelyek a lábnyomos homokkövet újabb területeken szabadították ki a fedőréteg alól.
Képek a feltárásról. Forrás: Természetjárás c. lap, 1958. 48. old.
A 20. század közepétől Tasnádi Kubacska András tollából egyre sűrűbben jelentek meg az ősvilági nyomokat bemutató ismeretterjesztő cikkek, amely révén nemcsak a tudományos világ, hanem a turisták is érdeklődni kezdtek az ősmardványok iránt. A lábnyomos terület védelme és bemutatása egyre sürgetőbbé vált.
Bartkó Lajos így mutatta be az 1966-os állapotot az interjúban:
A tanulmányozásnak nagy akadálya a megközelítés nehézsége, a rossz bekötőút, a közeli szállás és étkezési lehetőség hiánya, az időjárástól való védelem nélkülözése, a gyűjtött anyag azonnali védelmének, kellő tárolásának lehetetlensége, stb. Röviden: a kutatás lehetősége nincs korszerűen, biztosítva. A nagy hazai é nemzetközi érdeklődés, amely Ipolytarnóc felé irányul, a mostani körülmények között nem elégíthető ki. Egynapos kirándulások (például IBUSZ-rendezvények) alkalmával a kellő műszaki védettség hiánya miatt nem tudjuk bemutatni a terület érdekességeit.A szabadtéri gyűjtemény megvédésére történtek lépések, azonban még nem lehetünk elégedettek. Alapelvként kell követni a további munkánál, hogy nem egy gyűjtőhelyet, például a cápafogas, növénylenyomatos lelőhelyet, vagy a láblenyomatos területet védjük, hanem az egész, földtanilag összefüggő komplexumot átfogóan kell megvédeni, s tanulmányozási, illetve bemutatási lehetőségét biztosítani.
[...] az elmúlt 10 év igazolta, hogy nemcsak a területet, hanem az egyes előfordulásokat is védeni kell. A megvédendő tárgyakat úgy kell preparálni, hogy azokat a téli évszak kivételével gyorsan megtekinthetővé lehessen tenni. Elsősorban a kövesült fa és lábnyomok homokkő területét kell természetes múzeummá alakítani. Ezt a munkát alapos tervezéssel (külföldi példák segítségével) kellett elkészíteni. A tanulmánytervek készítésekor Dragonits Tamás tartózkodott a kicsinyes megoldásoktól [...] Sorrendben a következőket kell elvégeznünk: utat kell építeni, a területet be kell kapcsolni a villanyhálózatba. A láblenyomatos homokkő fölé védőépületet kell építeni — korszerű világítással és infravörös fűtéssel —, szükséges továbbá egy alkotóház, illetve egy kis múzeum létesítése is, hogy elhanyagoltságából mielőbb kiemeljük ezt a maga nemében páratlan vidéket."
- nyilatkozta a lapnak Bartkó.
Ma az őslábnyomos területen az ősállatok a lábnyomaiknál holografikus formában is bemutatásra kerülnek
A nagy volumenű tervekből azonban még jópár évig nem sok valósult meg. 1969-ben a Nógrádi Szénbányászati Tröszt jegyzőkönyvében az alábbiakat olvashatjuk Tasnádi Kubacska András és Bartkó Lajos aláírásával:
"1969. nov. 26-án kiszálltunk Ipolytarnócra és megtekintettük a lábnyomos lelőhely környékét. A lábnyomos rész érintetlen, le van takarva és ha egy-két éven belül befedéséről gondoskodás történik, megmenthető. A kövesedett fatörzs pusztul. Ajtaját rendbe kellene hozatni, ki kell takarítani a boltozat alatti részt és át kell törni a falat hogy a téli víz levezetődjék. A lelőhelyre vezető ut kocsi számára használhatatlan. Kőmíves természetvédelmi őrt nyugdíjazták, állását elvették, most a községi őr látogat el a területre, de ezzel véglegesen nincs megoldva a kérdés. A táblák olvashatatlanok. Az árok okvetlen kitiszítandó."
Ugyan a 70-es években megjelent cikkek, elérhető jegyzőkönyvek tanulsága szerint az őslábnyomok védelme és bemutatása időről időre előkerült, a megoldásokra azonban még két évtizedet várni kellett.
Többet szeretne tudni a lábnyomos terület történetéről? Keresse fel az Idősíkok találkozása kiállításunkat az Ősfenyő belépő látogatóközpontban, vagy látogasson el hozzánk tematikus programjainkra, amelynek keretében izgalmas helyszíni bejárások során mutatjuk be az őslábnyomok elmúlt 120 éves történetét.
Bővebb információ, online jegyvásárlás
