Az a fránya bálamadzag!

Manapság rengeteget olvashatunk, hallhatunk a világ óceánjait elborító szemétről, az állatokat veszélyeztető mikro- és makroműanyagokról, megannyi képet láthatunk hálókba, zacskókba akadt teknősökről. Na de mi a helyzet szűkebb környezetünkben?

Kollégánk korábbi cikkére ráfűzve most legyen szó a bálamadzagok, bálahálók és horgászzsinórok problémaköréről. Mert bizony-bizony, ha kimegyünk a rétre, vízpartra, sajnos lépten-nyomon mi is találkozhatunk ezekkel az élővilágra komoly veszéllyel bíró hulladékokkal, amik elsősorban a madarakat veszélyeztetik, de az emlősök közt is szépen szedik áldozataikat.

Horgászkészségbe akadt nagy kócsag (Casmerodius albus) és denevér faj (Forrás: Madármentő Állomás Mályi)

Ugyanis a mezőgazdaságban és a horgászat során egyébként igen hasznos eszközök a figyelem hiánya, vagy a lustaság egészségtelenebb formája miatt sok problémát idézhetnek elő az élővilágban, sőt, akár az állatok életét is veszélyeztethetik, legrosszabb esetben pedig – véleményem szerint igen kegyetlen – pusztulásukat is okozhatják.

Bálamadzag miatt fészekben elpusztult fehér gólya maradványai (Fotó: Soós Gábor)

A lekaszált széna, szalma felbálázása és szállítása idején a leszakadó, kimaradó bálamadzag, bálaháló és a horgászvizek partján csomókban hátrahagyott damilok problémája sajnos már általánosnak tekinthető, amit a terepi szakemberek „megfelelő rutinnal” kezelnek. Megállnak, leszedik a kökénybokor által megszaggatott hálómaradványokat, összeszedik a földről és a földbe beletaposott, de alattomosan kilógó kötözőanyagokat, zsinórokat beleteszik egy zsákba, majd otthon kidobják a saját kukájukba, hogy hétfőn elvihesse a szemetes. A probléma ott kezdődik, ha egy más állatfaj találja meg hamarabb és belegabalyodik (például vadászat közben a ragadozó madarak, vízi madarak), vagy ha megtetszik neki, gondolván, hogy „milyen jó kis fészekanyagot találtam” és már viszi is a fészekbe, odúba. Ilyen kifinomult ízlésvilágú fajok például a verebek (Parus spp.), a seregély (Sturnus vulgaris), vagy a fehér gólya (Ciconia ciconia), de nagy szemétgyűjtő még a barna kánya (Milvus migrans) is.

Mezei veréb (Passer montanus) fészek szalakóta odúban. A növényi szálak közt jól láthatóak a kék bálamadzag szálak (illetve a sarokban megbújó denevér). (Fotó: Soós Gábor)

A cikk megírását, azonban nem ezek a fajok, hanem – valószínűleg a találékony verebek vagy seregélyek jóvoltából – két szalakótafióka (Coracias garrulus) bálamadzagtól való megszabadítása ihlette.

Ugyanis az egyébként szalakótáknak szánt „D” típusú odúkat gyakran seregélyek foglalják el kora tavasszal, és ilyenkor az egyébként fészeképítő madarak „imádkoznak”, hogy be tudják fejezni a költést, mert ha májusban a szalakóták az odújukban találják őket, annak általában kilakoltatás a vége. Aki figyelemmel követte a Szalakóta LIFE odúkamera 2020-as évadának közvetítését, az talán emlékezhet is egy ilyen megörökített akcióra, de ha nem, egy korábbi cikk tartalmazza a részleteket.

A szalakóták egyébként nem építenek saját fészket, így ha nem költött korábban fészeképítő odúlakó faj az adott odúba (pl. seregély, széncinege (Parus major), nyaktekercs (Jynx torquilla)) akkor a csupasz deszkára, később pedig a fiókák által a hosszú évek során felhalmozott guanóra rakják tojásaikat. Így hát, ezek a madarak kicsit olyanok, mint a francia barokk nemesség: nem túl igényesek, de „szépek". De amelyik pár egy kényelmes fészekkel kibélelt odúba költ, az mondhatni luxuskörülmények közé érkezik, azonban hamar le is lakja azt.

A két bálakötöző anyagba gabalyodott szalakóta fióka (Fotók: Soós Gábor)

És ilyenkor gabalyodik bele a kis szalakótafióka, a fészekanyagként felhasznált bálamadzagba, és ha nem jönnek hős megmentői, akkor bizony bele is pusztulhat az odúba. Szülőmadár esetében ritkábban lehet ilyesmit tapasztalni, ám sajnos már erre is volt precedens Igazgatóságunk területén.

Az idei szalakótaállomány-felmérés során talált két begabalyodott fióka szerencsés volt. Az első esetben a bálamadzag teljesen a fióka teste köré tekeredett. Aki jártas a madárgyűrűzések során a madarak hálóból való kiszedésében, az érti, mit jelent a „combos” kifejezés és tudja, mennyire kellemes időtöltés kiszabadítani belőle a madarakat. Ez a fióka szerencsére nem sérült és nem halt el egyetlen végtagja sem, azonban ez nem mondható el egy másik odúban talált társáról. A madzag már annyira elszorította a kismadár lábfejét, hogy azon az összes ujj elhalt. Ennek ellenére egy kis duzzanatot leszámítva és nyílt seb hiányában rövid ellátást követően a fiatal szalakóta visszakerülhetett az odúba, ahol a szülők folytathatták táplálását. Ez azért is fontos, mivel így nem kellett egy fogságban felnevelt „imprint” madarat élete végéig fogságban tartani, hanem megkapta az esélyt a boldog szabad szalakóták életére. Túlélési esélyei szinte nem is csökkentek, mivel egyrészt, mint vártamadár a vadászatra szolgáló kiülőhelyeket így is el tudja foglalni, a táplálékszerzéshez lábára pedig kevésbé, sokkal inkább enyhén kampós, fűrészes élű csőrére van szüksége. Pár nappal később visszaellenőriztem a szerencsétlenül járt kis jószág állapotát és megnyugtatóan tapasztaltam, hogy jó kondiban, egészségesen fejlődött tovább.

Megszabadítva a béklyóktól (Fotók: Soós Gábor, Bodnár Katalin)

Ám nem mindig van ilyen szerencsénk. Sajnos volt már rá precedens, hogy már csak a fióka tetemét találtuk meg az odúban, de találtunk már olyan fehér gólya fiókát is a fészekben, amit ugyan felneveltek a szülei, de béklyója miatt nemhogy nem tudott elindulni velük Afrikába, egyáltalán repülni sem tanulhatott meg.

A szalakótaodúk ellenőrzését minden évben elvégzik a szakemberek, melynek során amellett, hogy adatokat gyűjtenek az odúkban költő fajokról, a fiókák számáról – amiket megfelelő korban meg is gyűrűznek –, az odúk állapotáról, ezeket a nemkívánatos problémákat is kiszűrik. Így jó eséllyel az ezekben az odúkban költő fajok esetében a mentés biztosított, de sajnos vannak kivételek. Hiszen nemcsak ezekre a fajokra jelentenek veszélyt ezek az hulladékok, hanem más, kevésbé monitorozott, vagy a költő helyükön nehezebben megfigyelhető madárfajokra is, melyek fészkébe nehezebben észlelhető a probléma, mert pl. magasra építik, vagy túlságosan jól elrejtik azt. És az emlősökről még kevésbé is szóltunk. Szerencsére a madár- és állatmentéssel foglalkozók civil- és állami szervezetek munkatársai résen vannak, és sok bajba jutott állat köszönheti életét a lakossági bejelentéseknek köszönhetően is.

Mesélhetnénk még itt horgászzsinórba gabalyodott kuvik (Athene noctua) fiókáról, aminek a lábán már ránőtt a zsinórra a szaruréteg, „önmagával sárkányt eregető” egerészölyvről (Buteo buteo), szintén madzagba gabalyodott ifjú kelempászmadárról (vörös mókus (Sciurus vulgaris)), „horogra akadt” denevérről, vagy villantóval a csőrében repkedő rétisasról (Haliaeetus albicilla), de ennyi kellemetlenkedés talán elég is volt mára.

Damilba akadt erdei fülesbagoly mentése (Forrás: Madármentő Állomás Mályi)

Megfelelő nagyításon látható az ölyv szárnyára tekeredett bálamadzag. (Fotó: Papp Viktor Gábor)

A mentés előtt pár perccel a fióka még fejjel lefelé lógott a fészek oldalán (Forrás: Madármentő Állomás Mályi)

Madzagba gabalyodott mókusláb. (Forrás: Madármentő Állomás Mályi)

Ezért, ezúton is kérjük elsősorban a gazdálkodókat, gépkezelőket, horgászokat, akik elsődlegesen alkalmazzák ezeket az eszközöket, hogy fokozott figyelemmel legyenek a bálázás és a szállítás során, és ha egyébként is járják a határt, vízpartot, néha-néha gyűjtsék össze legalább a saját maguk által elhagyott szemetet! Ezzel nem csak a terepi természetvédelmi szakembereknek nyújtanak segítséget, hanem elsősorban a környezetünk tisztaságáért, de leginkább az élővilág védelméért tesznek. De nemcsak ők, hanem a természetet látogató és azt szerető emberek is megtehetik ezt, hiszen a bálamadzag, bálaháló, és horgászzsinór kicsire összehajtogatható, könnyű, (jól szállítható) és még hasznos is lehet otthon a ház körül.

Következő cikkünk a fogságukból szabadult héliumos léggömbök természetbeni kártételének témakörét fogja boncolgatni.