A Strázsahegyi Formáció alapszelvénye felhagyott kőfejtőjének bányafalában az óceáni hátságokra jellemző, jelentős Fe- és Mg- tartalmú (tholeiites) ősi kőzetolvadékot, bazaltot láthatunk. Ez tenger alatt ömlött a felszínre, és a szintén tengerben keletkezett még "folyós" (nem konszolidálódott) mésziszappal összekeveredett. Ezt a fajta kőzetet "schalstein" típusúnak is hívják. Nevét németországi előfordulásai után kapta, ahol a devon korú kőzetek közt rendkívül gyakori ez a típus. Helyenként 10 cm-ig terjedő átmérőjű, szögletes, kontakt metamorfizált mészkőzázványok is láthatók. A kőfejtő fölötti gerincen feltáró árkot létesítettek. Elsőként egy, avulkanitba becsúszott több méteres durvakristályos, metaszomatikus (átalakult) dolomittömb jelentkezik. Ezután 30 cm vastagságban olisztroszóma szint következik. Az olisztroszóma (gör. oliszthaino=csúszni, sztroma=halom) különbörő korú kőzetekből álló, gravitációs csúszással keletkezett lerakódás. Bazaltos mátrixban két fő mészkő olisztolit-típust különítettek el: 1) Szilúr (428-418 millió éves) nyílttengeri (pellágikus) mészkő: A kisebb olisztolitokat adják, legfeljebb 2-3 m3-esek. Színük lilásvörös, zöldesszürke vagy zöldesvöröses. Gyakoriak benne az Orthoceras-féle Nautiloideák (csigaházas polipok). 2) Legalsó-devon (416-418 millió éves), zátonylejtőn képződött tengeri liliomos (krinoideás) mészkő. Színe világosszürke, néha sötétebb kékesszürke. Az olisztolitok zömét ez a típus alkotja, kisebb háznagyságot is elérhetnek.
