Amint a 19. századi metszetek és nyomatok mutatják, az egész hegység legszebb mészkőtornyai a Bél-kő északi homlokzatát ékesítették. Közülük már csak egy maradt meg, a kőfejtő keleti határától közel 200 m-re keletre. Magassága 11 m, szélessége 3-4 m. Hegy felöli oldakával csaknem szemben nyílik a réteglapok mentén kialakult 8 m hosszú, 5 m bejárati magasságú, befelé fokozatosan járhatatlanná szűkűlő Bél-kői-hasadékfülke. A Bél-kő kiemelkedő sziklaormát a triász időszakban lerakódott Bükkfennsíki Mészkő Formáció építi fel. A tengerben képződött üledék hegységképző mozgások hatására felgyűrődött, kiemelkedett, a késő eocén végéig tönkfelszínné egyengetődött. Ezután a hegység területe többször megsüllyedt, elöntötte a tenger, majd ismét kiemelkedett. A fiatal tengeri üledékek a végső kiemelkedés után a hegységről lepusztultak, de nagy vastagságban ismertek a Bükktől északra és nyugatra lévő területeken. A hegy csúcsát a csaknem száz évig tartó mészkőbányászat megcsonkította, csak nyugati bérce maradt ép. A Bélkőt alkotó fennsíki mészkő igen jól karsztosodik, felszínén tarajos bemélyedések, karrmezők, alakultak ki. A Bélkő barlangjait a bányászat jórészt elpusztította, csak a hegygerinc déli oldalán maradt meg egy romkürtő, ami egy nagyobb víznyelőbarlang felső szakaszának maradványa. A hegy északi lábánál látható a cementgyártás céljára megnyitott palabánya maradványa, melynek kőzete a jura időszakban lerakódott mélytengeri agyagpala (Lökvölgyi Formáció). A jura agyagpala és az évtízmilliókkal korábban képződött triász Bükkfennsíki Mészkő tektonikai mozgások hatására került mai helyzetébe, az egymás mellett mozgó kőzettestek csúszásnyomai jól láthatók a meredek mészkőfalakon.
