Ősmajom az Ősmaradványoknál 2022.02.14. 14:12

A Rudapithecus a 2014. évi fotókiállítása után újra betoppan Ipolytarnócra. 2022. március 12-én 11 órai kezdettel az ősmajom kutatásáról megjelent könyv szerzői sajtótájékoztatója és közönségtalálkozója lesz a Miocén Parkban. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark közös rendezvénye dr. Kordos László őslénytanász munkássága előtt tiszteleg.

Dr. Kordos László az Archaeolingua Kiadó gondozásában múlt év végén megjelent "A Rudapithecus kutatás" című könyvét az Ősfenyő Belépő fogadóépületben mutatja be. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok ősállatnyomait napjainkban is kutató tudós személyes hangvételű ismertetője után limitált példányszámú könyvét a helyszínen dedikálja majd.

A Rudapithecus hungaricus egy 10 millió évvel ezelőtt élt, mára kihalt emberszabású ősmajom, amelynek maradványai Rudabánya vasércbányájából kerültek elő. A csaknem ötven éven át tartó rendszeres ásatások történetét szavakba öntő tudós a földtudományos ismeretterjesztés kiemelt alakja. 1971-től minden rudabányai ásatáson jelen volt, majd később a kutatások irányítójaként dolgozott, így hatalmas tudással és dokumentumanyaggal rendelkezik a lelőhelyről és az ott feltárt maradványokról, melyeket most közzé tesz.

Az ősmajom mellett a rudabányai kutatások történetét és emberi vonatkozásait is olvasmányos, közérthető formában tárgyalja a kiadvány, így az olvasónak nem kell elmélyednie a kívülálló számára átláthatatlan, könyvtárnyi mennyiségű tudománytörténeti és szaktudományi irodalomban. A könyv gazdag illusztrációs anyagát archív felvételek, valamint Mészáros Ildikó -- korábbi, a témába illeszkedő önálló fogadóépületi fotókiállítását kiegészítő -- képei teszik teljessé.

Kapcsolódó

​Szilvásvárad - Millenniumi természetismereti és erdészeti bemutató sétaút

​Szilvásvárad - Millenniumi természetismereti és erdészeti bemutató sétaút

2022.09.01. 13:45
A Szalajka-völgy bejáratától a Börtönmúzeum (Panoptikum, Szilvásvárad, Park u. 12.) mellett elhaladva, az információs táblákat követve, érkezünk a tanösvény kezdetéhez. Az ösvényen közel 2 km hosszan végig emelkedve érkezhetünk a Millenniumi Kilátóba, miközben az elhelyezett táblákból sok hasznos ismeretre tehetünk szert. A Millenniumi Kilátóból gyönyörű kilátás nyílik Szilvásváradra, a hegyek koszorújára és a közéjük vágódó völgyekre. Tiszta időben innen is láthatjuk a Magas-Tátrát. A kilátó parkolójából lefelé a műúton a Tótfalusi-völgy felé, vagy észak felé fordulva, a Bérci úton (S+ turistajelzésen) jutunk vissza Szilvásváradra.A tanösvény húsz ismertető tábláján igen sok információ olvasható, a táblákat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság helyezte ki. Tíz tábla a Bükk természeti értékeit és a természetvédelmi tevékenységet mutatja be. A tanösvény elején tizenhárom különböző típusú kőzetminta segítségével megismerkedhetünk a hegység földtanával, a bükki karszttal, majd a hegység növényvilágával, rovarvilágával, ragadozó emlőseivel, madárvilágával, a nemzeti parkban folyó madárvédelemmel. Az útvonalon több fedett pihenőhely, a végállomáson szép kilátást nyújtó kilátó található.Gyerekekkel is ajánlott.
Útvonal: Szilvásvárad, Börtönmúzeum - Kalapati parkoló - Millenniumi Kilátó
Visszafelé két úton is lehet jönni:
1. Millenniumi Kilátó - Kalapati parkoló - Tótfalusi-völgy (műúton végig) - Szilvásvárad (5,4 km, 1 óra 45 perc, aszfaltos út)
2. Millenniumi Kilátó - Kalapati parkoló - Rákmára - Bérczi út - Cseres-tető - Szilvásvárad, Park u. 25/A (3,3 km, 1 óra, erdészeti út)

Tovább olvasom