Ősember a Bükkben - rajzpályázat eredményhirdetés 2023.11.17. 13:41

Nagy sikerrel zárult a miskolci Szeleta Park rajzpályázata, amelyet Szentiványi Jenő: A kőbaltás ember című regényének újrakiadása kapcsán írt ki a szervező Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Több mint 250 pályamű érkezett be a határidőig.

A két közeli vármegyeszékhelyen – Egeren és Miskolcon – túl még Budapestről, Debrecenből, Gyöngyösről, Hevesről, Balmazújvárosból, Kazincbarcikáról, Jásdról, Mátészalkáról és sok-sok kisebb településről is érkeztek hozzánk levelek alkotásokkal. A legfiatalabb pályázók 6, a legidősebbek 14 évesek.

Nagyon köszönjük ezúttal is azon lelkes rajztanárok munkáját, akik egy egész osztállyal is indultak a pályázaton.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a parádi Fáy András Általános Iskola, ahonnan 52 gyönyörű festményt kaptunk (többen díjazottak is lettek), majd 28 pályázat érkezett az egri Lenkey János Általános Iskolából (innen két pedagógus is szívügyének érezte a pályamunkák beküldését), a harmadik legtöbb képet, 24-et pedig az Igrici Tompa Mihály Általános Iskola indította a Szeleta pályázaton.

  • Fődíjat nyert, vagyis az ő alkotása szerepel majd a regény borítóján: Béres Dóra (12 éves), Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda
  • Humor kategóriában különdíjas lett a Nagyrédei Szent Imre Általános Iskola diákja, Makaria Hanna (11 éves).
  • Különleges technika különdíjat kap Gulyás Richárd (11 éves), az Arnóti Weöres Sándor Általános Iskola diákja.
  • A legfiatalabb alkotóink a miskolci Szent Anna Óvodából jelentkeztek, Márk Anna Sára és Glonczi Lotti mindketten alig 6 évesek.

Díjazottak korosztályonként:

7 évesek:

I. helyezett: Bánik Szofi, Parád, Fáy András Általános Iskola

II. helyezett: Vozár Milán Zsolt, Miskolc, Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola

III. helyezett: Antal Noel Ferenc, Kazincbarcika, Pollack Mihály Általános Iskola


8 évesek:

I. helyezett: Herczeg Hanna, Miskolc, Hermann Ottó Általános Iskola és AMI

II. helyezett: Draskóczi Ákos, Parád, Fáy András Általános Iskola

III. helyezett: Éles Izabella, Igrici Tompa Mihály Általános Iskola és AMI


9 évesek:

I. helyezett: Fejes Virág, Parád, Fáy András Általános Iskola

III. helyezett: Szűcs Dominik, Igrici Tompa Mihály Általános Iskola és AMI


10 évesek:

I. helyezett: Éles Zoltán, Igrici Tompa Mihály Általános Iskola és AMI

II. helyezett: Nagy András, Parád, Fáy András Általános Iskola

III. helyezett: Lázár Márk János, Parád, Fáy András Általános Iskola


11 évesek:

I. helyezett: Posta Zita, Balmazújvárosi Református Általános Iskola

II. helyezett: Sárik Rita, Eger, Lenkey János Általános Iskola

III. helyezett: Tóth Zengő, Eger, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium

12 évesek:

I. helyezett: Béres Dóra, Karcagi Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda

II. helyezett: Zsupos Jázmin, Kazincbarcika, Irinyi János Oktatási Központ Tompa Mihály Általános Iskolája

III. helyezett: Antal Nóra, Pétervására, Tamási Áron Általános Iskola

IV. helyezett: Farkas Valér, Parád, Fáy András Általános Iskola


13 évesek:

I. helyezett: Fejes Ádám László, Parád, Fáy András Általános Iskola

II. helyezett: Szabó Bettina, Szihalom, Szihalmi Általános Iskola

III. helyezett: Szűcs Norbert, Igrici Tompa Mihály Általános Iskola és AMI


14 évesek:

I. helyezett: Gharbi Laura Miriam, Miskolc, Szilágyi Dezső Általános Iskola

II. helyezett: Bialkó Anna Boróka, Miskolc, Szilágyi Dezső Általános Iskola

III. helyezett: Domahidi Anna, Hernádnémeti Református Általános Iskola


Gratulálunk és nagyon köszönjük a munkátokat!

A díjazottakkal rövid időn belül felvesszük a kapcsolatot, hogy egyeztessünk a díjátadó részleteiről.

Azok se búsuljanak, akik nem értek el helyezést: a díjazottak munkáin túl a legjobban sikerült alkotásokból a Szeleta Parkban kiállítás nyílik.

Kapcsolódó

2023/1 1. Sziasztok!

2023/1 1. Sziasztok!

2023.04.19. 14:34
Hallo zusammen! Mein Name ist Hanna und ich bin die neue Freiwillige der Organisation kulturweit aus Deutschland. Ich werde bis Ende August dieses Jahres in Eger bleiben. Hier sind ein paar Fakten über mich: Aufgewachsen bin ich in einem kleinen Dorf namens Trautmannshofen in Bayern, das in der Nähe der Stadt Neumarkt in der Oberpfalz liegt. Die nächstgrößere Stadt ist Nürnberg (Vielleicht habt ihr schon mal davon gehört.) Im Februar bin ich 23 Jahre alt geworden. Zusammen mit meinen Eltern wohne ich noch in Trautmannshofen. Mein älterer Bruder Lukas wohnt in Neumarkt. In meiner Freizeit bin ich gerne draußen, gehe wandern oder fahre mit dem Fahrrad. Außerdem lese ich gerne spannende Romane oder Krimis und gehe an den Wochenenden mit Freunden aus. Nachdem ich 2016 meinen Realschulabschluss gemacht habe, habe ich eine Ausbildung zur Industriekauffrau bei der örtlichen Öko-Brauerei "Neumarkter Lammsbrau" gemacht. Seit 2019 war ich bei der Thule GmbH in Neumarkt im technischen Kundendienst tätig. Nun war es Zeit für ein neues Abenteuer! Da ich schon immer mal für eine gewisse Zeit im Ausland arbeiten wollte, nutzte ich die Gelegenheit und bewarb mich für den Naturfreiwilligendienst bei kulturweit. Glücklicherweise wurde ich angenommen und mir wurde angeboten, den Freiwilligendienst im Bükk-Region Geopark in Eger, Ungarn zu absolvieren. Ich habe das Angebot angenommen und bin nun glücklich und neugierig, welche Erfahrungen dieser neue Lebensabschnitt für mich bringen wird!
Tovább olvasom