Nemti csodái 2018.07.31. 15:05

A NOVOHRAD-NÓGRÁD GEOPARK és a BÁTONYTERENYEI TÜKÖRKÉP facebook csoport közös túrát szervezett Nemtibe.

A tájháznál találkoztunk ahol Széll Istvánné Nemti polgármester asszonya és a helyi népviseletbe –ami egyébként Nógrádikum- öltözött asszonyok-lányok frissen sütött pogácsával fogadták a résztvevőket. A Tájház és a Szent Mihály Katolikus templom megtekintése után először a „Sárkány-szikla” volt az uticél. Útközben a temető dombról fantasztikusan szép kilátás nyílt a Mátra-hegység csúcsaira, Kékestetőtől (1014m) az Óvárig (754m). A „Sárkány-sziklánál” közös csoportkép készült, majd a Túra vendéglőnél tartott rövid pihenő után a „Morgó-gödör” homokkő falai között hűsölve értük el túránk végső célját a „Lánykő-sziklát”. A túra emlékére minden regisztrált résztvevő kitűzőt kapott! A túrán készített képekből szeptemberben kiállítást rendezünk Nemtiben!

Köszönet a lányoknak-asszonyoknak, hogy a „kedvünkért” népviseletbe öltöztek, Végh Gyulának, „Vera néninek” és Pintér Zsolt önkormányzati képviselőnek a helytörténeti ismertetőért.


Kapcsolódó