Magyarország területére az 1990-es évek elején Nyugat-Európából indult a hódok természetes visszatelepülése, egyre több helyen észlelték nyomait, vagy látták az állatokat a Duna, Mura, illetve a Rába mentén. Napjainkra gyakorlatilag hazánk minden jelentősebb vízfolyására eljutott ez a rágcsálófaj.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén először 2013-ban figyeltek meg olyan hódokat, amelyek a Tiszáról úsztak fel a Zagyva-folyón, és fokozatosan megtelepedtek a hegyvidéki, hegylábi vizes élőhelyeken.
Hódgát a Laskó-patakon Fotó: Bakó Botond
Ha a hódcsaládok jönnek, akkor azok rágnak, gátat építenek, ami az átlagembernek is feltűnik, sok esetben a rosszallását vívja ki. Rágnak, mert a téli ínséges időszakra földközelbe, elérhetővé szeretnék tenni a lombkoronában található rügyeket, zsenge kérgeket. S amennyiben nincs a víz közelében kellő mennyiségű bokorfűzes vagy egyéb alacsony lombozatú cserje, kénytelenek a magasabb fáknak nekiesni éles fogaikkal. Jó hír a galériaerdőkért aggódóknak, hogy még véletlenül sem távolodnak el a vízparttól 15-18 méteren túlra, tehát legrosszabb esetben is csak ezt a keskeny fásszárú sávot rághatják meg. És építenek is, valódi hódduzzasztóműveket raknak össze mérnöki precizitással. Ennek oka az, hogy meg kell emeljék annyira a vízszintet, hogy a kotorékuk, vagy váruk bejárata mindig vízszint alatt legyen, hiszen csak így tudják észrevétlenül és ezáltal védetten megközelíteni az otthonukat. Ugyanakkor ezekben az állóvizű "tavacskákban" megtelepszenek a különböző vízinövények, hínárfajok, amelyek biztos táplálékbázist biztosítanak számukra az év nagy részében. Magyarán, ha a gátjaikat részben vagy egészben elbontanánk, azzal csak fadöntésekre kényszerítenénk az ott maradó állatokat. Mert ha oda a kamra, akkor máshonnan kell táplálékhoz jutni. A hódok által készített "tavacskák" mindezeken túl egyedi ökoszisztémákat hoznak létre, amelyek nagyon sok vízi és vízközeli életmódot folytató, sok esetben védett vagy fokozottan védett állatfajnak biztosítanak megtelepedési és megélhetési lehetőséget. Puhatestűek, ízeltlábúak (köztük védett rákfajok, szitakötőfajok), halak (pl. gébek, pócok, de adott esetben a fokozottan védett lápi pócok), kétéltűek, hüllők, vízparton szedegető és vízben vadászó madarak, vagy emlősök (például vízicickányok) egyed- és fajszáma is jelentős mértékben megemelkedik ezekben a vízterekben. És akkor még nem beszéltünk a klímaváltozás okozta negatív hatások mérsékléséről! Ezekben, az embert is próbára tévő, izzasztó kánikulai napokban akár 3 - 4 Celsius fokkal is csökkenthetik a léghőmérsékletet a környéken. Ráadásul ezeknek a visszaduzzasztott hódtavaknak a vízvisszatartási hatása is jelentős mértékben megmutatkozik a környező kaszálók, gyeptársulások is igényelte talajvízszintben is.
Hódtó a Laskó-patakon Fotó: Bakó Botond
A Laskó-patak felső, kiszáradt szakasza Fotó: Bakó Botond
Száz szónak is egy vége, Európa egyre több országában kezdik felismerni a hódgátak jelentőségét. Ennek egyik ékes példája Németországban, a Stadecken-Elsheim környéki vízfolyásokban, ahol önkéntesek és vállalkozók összefogásával építenek mesterséges, de az eredetihez hasonlító hódgátakat.
A német példa
Egerszalók szomszédságában, a Laskó-patakban régóta megtelepedett és munkálkodó hódjaink, szerencsére, egyelőre ezt a munkát elvégzik helyettünk. Vigyázzunk tehát a hódjainkra és óvjuk az általuk visszaduzzasztott tavakat!
A hód nem csupán védett állat (pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 50 000 Ft), de az Élőhelyvédelmi Irányelv több mellékletén szerepel. Ezek közül a II. mellékleten való feltüntetés azt jelenti, hogy biztosítani kell számára a területi szintű védelmet, és ez az Unió minden tagországában érvényes. A IV. melléklet pedig a szigorú egyedi védelem szabályozását írja elő.
