Látogatóközpontjaink az UNESCO velencei, „Deep Surfaces” című nemzetközi kiállításán 2025.04.02. 17:00

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság két bemutatóhelye is bekerült a Velencei Biennále keretében megrendezésre kerülő, a 19. Nemzetközi Építészeti Kiállítás kiegészítő UNESCO programra, az UNESCO Velencei Irodája által szervezett „Deep Surfaces” című nemzetközi kiállításra. A Szeleta Park Látogatóközpont és az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület Ősfenyő Belépő Fogadóépülete is képviseli hazánkat a világ 50 kiválasztott látogatóközpontját bemutató tárlaton, kiemelve egyedülálló földtudományi és örökségvédelmi szerepüket.



A Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark területén elhelyezkedő Szeleta Park Látogatóközpont és a szlovák-magyar, transznacionális Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geoparkban található Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület Ősfenyő Belépő Fogadóépülete mellett, az UNESCO Világörökség részét képező Hollókő Ófalu egyik látványossága, a Dr. Román András Látogatóház is a hazai kiállítók közé került. Nagy elismerés Magyarország számára, hogy ebből az ötvenből három helyszín is hazai.


Az UNESCO Velencei Regionális Irodája által rendezett „Deep Surfaces” kiállítás célja, hogy feltárja az UNESCO által jegyzett helyszíneken működő látogatóközpontok sokrétű szerepét. A velencei Palazzo Zorzi épületében megvalósuló tárlat azt vizsgálja, hogyan válnak ezek az intézmények összetett kapoccsá az örökség, a helyi közösségek és a természeti környezet között, túllépve a puszta infrastrukturális funkciókon. A kiállítás a tervezés, a célok és a fenntarthatóság rétegeit boncolgatja, bemutatva 50, a világ különböző pontjairól gondosan kiválasztott központot.

A Szeleta Park Látogatóközpont a Bükk-vidék UNESCO Globális Geoparkkal való szoros együttműködése, valamint innovatív, holisztikus szemléletű földtudományi kiállítása és interpretációs módszerei révén érdemelte ki a meghívást. Bemutatja, hogyan lehet a helyi természeti és kulturális értékeket modern eszközökkel a közönség elé tárni, növelve a társadalmi tudatosságot és megbecsülést.

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület a Novohrád-Nógrád UNESCO Globális Geopark legfontosabb és nemzetközileg is elismert bemutatóhelyeként került be a kiállítás anyagába. Az itt található világhírű őslénytani leletegyüttes és annak bemutatása példaértékűen kapcsolja össze az örökségvédelmet, a tudományos ismeretterjesztést és a turizmust.

A „Deep Surfaces” kiállítás több tematikus egység köré szerveződik, mint például az örökség értelmezése, a helyszínkezelés támogatása, az inkluzivitás és akadálymentesítés elősegítése, a fenntarthatóságra való ösztönzés, valamint a helyi közösségekkel való együttműködés. A látogatóközpontokat bemutató táblák mellett egy központi, adatvezérelt installáció („Deep Surface Cloud”) vizualizálja az egyes központok erősségeit és egyedi jellegét egy összekapcsolt hálózaton belül, valamint egy „Víziók Szobája” interjúkkal és filmekkel mélyíti el az élményt.

A Szeleta Park Látogatóközpont és az Ipolytarnóci Ősmaradványok részvétele ebben a rangos nemzetközi projektben nemcsak a két intézmény és az őket működtető Bükki Nemzeti Park Igazgatóság számára jelentős siker, hanem ráirányítja a figyelmet a magyarországi UNESCO Globális Geoparkok és általában a hazai természetvédelmi és örökségmegőrzési munka magas színvonalára is.

Az UNESCO Európai Tudományos és Kulturális Regionális Iroda házigazdájánál, a Palazzo Zorziban rendezett kiállítás 2025. május 10. és november 23. között ingyenes belépéssel várja a látogatókat.

Kapcsolódó

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023.07.10. 16:06
Mitte April durfte der Bükk Nationalpark als Gastgeber für die Auftaktveranstaltung für ein von der EU gefördertes Projekt fungieren. Genauer gesagt, handelt es sich hierbei um ein Interreg CENTRAL EUROPE Projekt namens HUMANITA (= Human-Nature Interactions and Impacts of Tourist Activities on Protected Areas). Das Projekt wird vom European Regional Development Fund gefördert.Das Ziel von HUMANITA ist es touristische Aktivitäten in Schutzgebieten zu überwachen und zu bewerten, sowie Lösungen und Instrumente zusammen mit Touristen und der lokalen Gemeinschaft zu finden, um die negativen Auswirkungen der Menschen auf die Natur, so gering wie möglich zu halten und das Bewusstsein für eine umwelt- und naturfreundliche Lebensweise zu schärfen. Meiner Meinung nach ein sehr wichtiges Thema, daher denke ich, dass die EU-Gelder hier ganz gut aufgehoben sind.Für die Interessierten unter euch:www.bnpi.hu/hu/hir/humanita-nyitomegbeszeles-bukkszentkeresztenwww.interreg-central.eu/projects/humanita www.bnpi.hu/hu/palyazat-2/humanita-hu Für das zweitägige Meeting wurden alle teilnehmenden Partnerorganisationen aus Österreich, der Slowakei, Italien, Kroatien und Ungarn in die Ortschaft Bükkszentkereszt, welches sicht neben dem Gebiet des Bükk Nationalparks befindet, eingeladen. Die Partner bestehen dabei zum Teil aus Universitäten und Forschungseinrichtungen, welche das benötigte Know-how mitbringen und zum anderen Teil aus sogenannten „Pilot Areas", in welchen die erarbeiteten Methoden getestet werden können, sprich Nationalparks und Schutzgebiete.Meine ehrenvolle Aufgabe während dieser zwei Tage bestand darin Protokoll zu führen. Gar keine so leichte Aufgabe, wenn man bedenkt, dass die Tage von früh bis spät mit Programm versehen waren und die Präsentierenden natürlich auch nicht extra langsam sprachen, damit man auch alles notieren konnte (das wäre ja viel zu einfach ;) ). Und das ganze natürlich auch noch auf englisch. Zum Glück gab es genügend Kaffeepausen und ich bekam außerdem Hilfe von unserer slowakischen Partnerorganisation. Für das erste Mal in meinem Leben Protokoll führen, habe ich meine Aufgabe dann doch ganz gut gemeistert (denke ich :D). Um den Kopf nach den Meetings wieder etwas freizubekommen, wurden außerdem noch zwei sehr interessante Ausflüge geplant. Am ersten Tag haben wir abends das Bükk Astronomical Observatory, also die Sternwarte im Nationalpark, besucht, inkl. geführter Tour und einen Blick auf den Sternenhimmel über dem Nationalpark (leider nur vom Planetarium aus, da für das Teleskop leider zu bewölkt war). Der zweite Tag wurde dann noch mit einer Führung in der Anna-Kalktuffsteinhöhle, sowie der St. Stephans-Tropfsteinhöhle in Lillafüred abgeschlossen.Es waren ereignisreiche zwei Meeting-Tage, bei denen ich wieder viel Interessantes mitgenommen und viel Neues lernen durfte!
Tovább olvasom