Jószolgálat a Mátrában 2020.11.22. 09:47

A Gyöngyös-Mátra TDM kezdeményezésére erdei létesítmények újulhatnak meg.

Az első lépéseket már meg is tettük: a GYÖNGYSZÖV COOP Zrt., a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az Egererdő Erdészeti Zrt. és a Nano Bútor Kft. összefogása nyomán a Petőfi-forrás újult meg.

Az erdei mesterséges létesítmények folyamatos karbantartás igényelnek. Nem elég kihelyezni egy tájékoztató táblát, felépíteni egy esőbeállót, azt rendszeresen karban kell tartani, hogy sokáig ízléses és tájba illő építmény maradhasson. A parádi Pisztrángos-tó feletti Petőfi-forráshoz mesterséges kis övárkon érkezik a víz a felette levő természetes forrástól. Az övárok elzáródása, feltöltődése miatt a korábbi vízhozam csupán elenyésző része jutott el a forráskifolyóhoz. Itt két, fából faragott vályú juttatta a vizet a felszínre, melyet a kirándulók igen kedveltek. Az évek során a vályú elkorhadt, több helyen kilyukadt így egyre kevésbé töltötte be funkcióját.

A fenti szervezetek összefogásával ez az övárok és vályús kifolyó is megújult. A Gyöngyszöv Coop Zrt. munkatársai kétkezi munkájukkal járultak a projekthez. Az övárok kitakarítása után most már akadálytalanul érkezik a víz a forráskifolyóhoz. Az Egererdő Zrt. az új kifolyóhoz szükséges faanyagot biztosította, melyből Nagy Norbert faragott nem csak funkcionális, de igen ízléses favályút. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre pedig a természetvédelmi szakfelügyeletet biztosította, hogy a védett természeti terület semmiképpen se sérüljön. Az egész tevékenység koordinálását pedig az ötletgazda Gyöngyös-Mátra TDM koordinálta.

Az összefogás példaértékű lehet más cégek, vállalkozások vagy akár baráti csoportok számára is, hogy a Mátrában minél több helyen tudjunk a jelenleginél esztétikusabb körülményeket teremteni – a természeti értékek egyidejű megőrzése mellett. Megújítandó létesítmény akad szép számmal!

A munka után elégedetten...

A megújult forráskifolyó

Magos Gábor
Magos Gábor
természetvédelmi őrszolgálatvezető, tájegységvezető

Kapcsolódó

2023/1 5. Butterfly studies

2023/1 5. Butterfly studies

2023.07.10. 15:54
Am heutigen Tage durfte ich zwei Ranger und einen aus Deutschland angereisten Forscher (juhuu) in ein Waldstück nahe Kerecsend begleiten. Der Forscher wollte die gefährdete Schmetterlingsart Maivogel (Euphydryas maturna) (Wikipedia-Link für die Interessierten: https://de.wikipedia.org/wiki/Maivogel ;) ) untersuchen, bzw. besser gesagt deren Raupen und Lebensraum.Der Maivogel kommt natürlicherweise in Ost- und Mitteleuropa vor, jedoch nur sehr lokal und die Populationen liegen weit verstreut. Leider ist er, wie so viele Arten, stark vom Aussterben bedroht (unter anderem aufgrund von Lebensraumverlust durch Forstwirtschaft und dem Einsatz von Insektiziden). In Deutschland gibt es beispielsweise nur noch vier verschiedene Populationen. In Ungarn gibt es noch eine etwas weitere Verbreitung (bei der letzten Zählung wurden etwa zwanzig Individuen festgestellt), unter anderem auf dem Gebiet des Bükk Nationalpark Direktorats in der Nähe der Kleinstadt Kerecsend. Aus diesem Grund ist der Forscher extra aus Deutschland angereist, um sich hier ein Bild der Lebensräume zu machen.Wir machten uns also auf die Suche nach den Raupen des Maivogels, welche für gewöhnlich an Eschen und Ligustern zu finden sind. Leider hat das Wetter mal wieder nicht mitgespielt (warum schneit es im April L ??) und die Raupen haben sich alle verkrochen, sodass nicht einmal der speziell darauf trainierte Artenspürhund die Raupen finden konnte.Alles in allem war es jedoch ein interessanter (wenn auch seeehr kalter) Nachmittag, bei dem ich wieder etwas Neues gelernt habe.Zum Abschluss haben wir uns noch bei einem Kaffee aufgewärmt und dann war es Zeit für den Feierabend!
Tovább olvasom