Hód a Bél-kőn (’a la Egér a Marson) 2023.06.29. 16:35

Egy igazi verőfényes tavaszi szombat az aznapi szolgálat után békés(nek tűnő) késő délutánján megcsörrent természetvédelmi őrünk telefonja. A vonal túlsó végén izgatott hang közölte, hogy ”A Bél-kőn egy sérült hódot talált egy túrázó pár, segítséget kérünk az állat lementéséhez!”

Na ja, hód a Bél-kőn. Meg egér a Marson – mondjuk azt szerettük! (Ott lesz az a Tigrincs mellett. Há'pperszehogy!) Bár a bejelentő a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány volt s őrünk is látott már egy-két dolgot, azért ez esetben (a tisztázó kérdések pozitív válaszai mellett is) komolyabb kérdőjelek jelentek meg a feje fölött – lévén azonban védett állatot érintő az állampolgári bejelentés, intézkednie kellett.

Így aztán őrünk terepjárójával a lehető legrövidebb úton a Bél-kőre vágtatott, ahol is a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány Hozman Lindájával és a két megtalálóval találkozva (nevüket kérték nem nyilvánossá tenni) behatárolták a(z akkor még azért csak feltételezett) hód feltalálási helyét. A pozíció méginkább szürreálisnak tűnt: a Bél-kő bánya ún. 730-as (tszfm.) szintjén lévő, ÉK-DNy irányú meghagyott, roppant meredek falú, kőgörgetes gerince.

Az immár (mentő)alakulattá formálódott csapat elindult a mutatott helyre, s a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány másik tagjával, az időközben felérő Surányi Richárddal kiegészülve, aki perceken belül (és előrelátóan egy nagyobb macskahordozóval) megérkezett a gerincen lévő sziklatoronyhoz.

S őrünk legnagyobb megrökönyödésére, valóban egy HÓD lapult a Naptól megbújva a kövek-alkotta kis üregben!

Immár megbizonyosodva az állat hód-ságáról gyorsan kellett cselekedni: nem lehetett tudni, mióta van ott az állat, mióta nem evett/ivott, mióta nem volt víz-közelben, nincs-e valami betegsége? Továbbá nagyon kevés idő volt már napnyugtáig, sötétben kockázatos lett volna a befogás a hód potenciális megszökésének vagy akár menekülése közbeni végzetes megsérülésének komoly veszélye miatt. Végül, nem volt elhanyagolható a kockázata egy esetleges, védőfelszerelés nélküli befogási kísérlet közbeni, emberben eshető sérülésnek sem.

Így őrünk egy igen tapasztalt állatorvos, dr. Kovács Mihály közreműködésével, ha másként nem megy, a hód altatással történő befogása, illetve – Bodzás János természetvédelmi őr és Kelemen Tamás kollégánk bevonásával – az állat Egerbe, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság *volier-jébe szállítása mellett döntött.

Miközben a logisztika zajlott, hódunk – aki végtelenül elcsigázott lehetett, mert annak ellenére, hogy őrünket csupán néhány méter választotta el tőle – békésen bealudt.

Az állatorvos megérkezését – s persze hódunk felébresztését – követően az orvos, Surányi Richárd és őrünk együttes erőfeszítése és a macskahordozó segítségével végül még napnyugta előtt sikerült befogni az állatot. Némi ügyeskedéssel szökésmentesítve a szerkezetet, a szolgálati terepjáróval – valamint Borbás Sándor kerületvezető erdész sorompó-kinyitási segítségével – Bélapátfalvára leszállítva, majd a kollégáknak átadásra került hódunk, aki aztán hamarosan a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság volier-jében előkészített medencéjébe csobbant.

Itt aztán a gondos ápolás és a bőséges táplálék meghozta eredményét, s hódunk, aki a keresztségben – neme (nőstény) és átélt viszontagságai okán – a Szirteske nevet kapta, hamarosan elengedésre került a Bán-patakon.



Ám az mégiscsak meghökkentő, hogy’ mászhatott fel egy szegény hód a Bél-kő legtetejére (Cseh Tamás után szabadon)? Nos, a szakirodalom azt írja, az állatok, főként párzási időszakban, képesek akár 5-6 kilométerre is eltávolodni a táplálkozó/szaporodó helyüktől. Ebbe a Bél-kő akár még bele is férhetne, lévén hogy alatta található ligetes vízfolyás és állóvíz is… Azonban hogy akkora szintkülönbség és azok a terepviszonyok, mint amiket Szirteskének le kellett küzdenie, összeadva a konkrét legyalogolandó távolsággal, a víz és a hozzá kötődő speciális táplálék (hínárok, algák, vízililiomok, vízitorma) szinte teljes hiányával, az állat kiszáradásával, hogyan/miért nem befolyásolta hódunk gyalog-galoppját, megválaszolatlan kérdés marad, amire csak ő tudja a választ.

Jó utat hát Szirteske!

Végül, köszönjük a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány, dr. Kovács Mihály és Borbás Sándor kerületvezető erdész segítségét is!


* kalitkaszerű, de annál sokkal nagyobb építmény, melyben a mentett, felépülésre váró madarak röpülhetnek.

Kapcsolódó

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023.07.10. 16:06
Mitte April durfte der Bükk Nationalpark als Gastgeber für die Auftaktveranstaltung für ein von der EU gefördertes Projekt fungieren. Genauer gesagt, handelt es sich hierbei um ein Interreg CENTRAL EUROPE Projekt namens HUMANITA (= Human-Nature Interactions and Impacts of Tourist Activities on Protected Areas). Das Projekt wird vom European Regional Development Fund gefördert.Das Ziel von HUMANITA ist es touristische Aktivitäten in Schutzgebieten zu überwachen und zu bewerten, sowie Lösungen und Instrumente zusammen mit Touristen und der lokalen Gemeinschaft zu finden, um die negativen Auswirkungen der Menschen auf die Natur, so gering wie möglich zu halten und das Bewusstsein für eine umwelt- und naturfreundliche Lebensweise zu schärfen. Meiner Meinung nach ein sehr wichtiges Thema, daher denke ich, dass die EU-Gelder hier ganz gut aufgehoben sind.Für die Interessierten unter euch:www.bnpi.hu/hu/hir/humanita-nyitomegbeszeles-bukkszentkeresztenwww.interreg-central.eu/projects/humanita www.bnpi.hu/hu/palyazat-2/humanita-hu Für das zweitägige Meeting wurden alle teilnehmenden Partnerorganisationen aus Österreich, der Slowakei, Italien, Kroatien und Ungarn in die Ortschaft Bükkszentkereszt, welches sicht neben dem Gebiet des Bükk Nationalparks befindet, eingeladen. Die Partner bestehen dabei zum Teil aus Universitäten und Forschungseinrichtungen, welche das benötigte Know-how mitbringen und zum anderen Teil aus sogenannten „Pilot Areas", in welchen die erarbeiteten Methoden getestet werden können, sprich Nationalparks und Schutzgebiete.Meine ehrenvolle Aufgabe während dieser zwei Tage bestand darin Protokoll zu führen. Gar keine so leichte Aufgabe, wenn man bedenkt, dass die Tage von früh bis spät mit Programm versehen waren und die Präsentierenden natürlich auch nicht extra langsam sprachen, damit man auch alles notieren konnte (das wäre ja viel zu einfach ;) ). Und das ganze natürlich auch noch auf englisch. Zum Glück gab es genügend Kaffeepausen und ich bekam außerdem Hilfe von unserer slowakischen Partnerorganisation. Für das erste Mal in meinem Leben Protokoll führen, habe ich meine Aufgabe dann doch ganz gut gemeistert (denke ich :D). Um den Kopf nach den Meetings wieder etwas freizubekommen, wurden außerdem noch zwei sehr interessante Ausflüge geplant. Am ersten Tag haben wir abends das Bükk Astronomical Observatory, also die Sternwarte im Nationalpark, besucht, inkl. geführter Tour und einen Blick auf den Sternenhimmel über dem Nationalpark (leider nur vom Planetarium aus, da für das Teleskop leider zu bewölkt war). Der zweite Tag wurde dann noch mit einer Führung in der Anna-Kalktuffsteinhöhle, sowie der St. Stephans-Tropfsteinhöhle in Lillafüred abgeschlossen.Es waren ereignisreiche zwei Meeting-Tage, bei denen ich wieder viel Interessantes mitgenommen und viel Neues lernen durfte!
Tovább olvasom