Hód a Bél-kőn (’a la Egér a Marson) 2023.06.29. 16:35

Egy igazi verőfényes tavaszi szombat az aznapi szolgálat után békés(nek tűnő) késő délutánján megcsörrent természetvédelmi őrünk telefonja. A vonal túlsó végén izgatott hang közölte, hogy ”A Bél-kőn egy sérült hódot talált egy túrázó pár, segítséget kérünk az állat lementéséhez!”

Na ja, hód a Bél-kőn. Meg egér a Marson – mondjuk azt szerettük! (Ott lesz az a Tigrincs mellett. Há'pperszehogy!) Bár a bejelentő a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány volt s őrünk is látott már egy-két dolgot, azért ez esetben (a tisztázó kérdések pozitív válaszai mellett is) komolyabb kérdőjelek jelentek meg a feje fölött – lévén azonban védett állatot érintő az állampolgári bejelentés, intézkednie kellett.

Így aztán őrünk terepjárójával a lehető legrövidebb úton a Bél-kőre vágtatott, ahol is a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány Hozman Lindájával és a két megtalálóval találkozva (nevüket kérték nem nyilvánossá tenni) behatárolták a(z akkor még azért csak feltételezett) hód feltalálási helyét. A pozíció méginkább szürreálisnak tűnt: a Bél-kő bánya ún. 730-as (tszfm.) szintjén lévő, ÉK-DNy irányú meghagyott, roppant meredek falú, kőgörgetes gerince.

Az immár (mentő)alakulattá formálódott csapat elindult a mutatott helyre, s a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány másik tagjával, az időközben felérő Surányi Richárddal kiegészülve, aki perceken belül (és előrelátóan egy nagyobb macskahordozóval) megérkezett a gerincen lévő sziklatoronyhoz.

S őrünk legnagyobb megrökönyödésére, valóban egy HÓD lapult a Naptól megbújva a kövek-alkotta kis üregben!

Immár megbizonyosodva az állat hód-ságáról gyorsan kellett cselekedni: nem lehetett tudni, mióta van ott az állat, mióta nem evett/ivott, mióta nem volt víz-közelben, nincs-e valami betegsége? Továbbá nagyon kevés idő volt már napnyugtáig, sötétben kockázatos lett volna a befogás a hód potenciális megszökésének vagy akár menekülése közbeni végzetes megsérülésének komoly veszélye miatt. Végül, nem volt elhanyagolható a kockázata egy esetleges, védőfelszerelés nélküli befogási kísérlet közbeni, emberben eshető sérülésnek sem.

Így őrünk egy igen tapasztalt állatorvos, dr. Kovács Mihály közreműködésével, ha másként nem megy, a hód altatással történő befogása, illetve – Bodzás János természetvédelmi őr és Kelemen Tamás kollégánk bevonásával – az állat Egerbe, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság *volier-jébe szállítása mellett döntött.

Miközben a logisztika zajlott, hódunk – aki végtelenül elcsigázott lehetett, mert annak ellenére, hogy őrünket csupán néhány méter választotta el tőle – békésen bealudt.

Az állatorvos megérkezését – s persze hódunk felébresztését – követően az orvos, Surányi Richárd és őrünk együttes erőfeszítése és a macskahordozó segítségével végül még napnyugta előtt sikerült befogni az állatot. Némi ügyeskedéssel szökésmentesítve a szerkezetet, a szolgálati terepjáróval – valamint Borbás Sándor kerületvezető erdész sorompó-kinyitási segítségével – Bélapátfalvára leszállítva, majd a kollégáknak átadásra került hódunk, aki aztán hamarosan a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság volier-jében előkészített medencéjébe csobbant.

Itt aztán a gondos ápolás és a bőséges táplálék meghozta eredményét, s hódunk, aki a keresztségben – neme (nőstény) és átélt viszontagságai okán – a Szirteske nevet kapta, hamarosan elengedésre került a Bán-patakon.



Ám az mégiscsak meghökkentő, hogy’ mászhatott fel egy szegény hód a Bél-kő legtetejére (Cseh Tamás után szabadon)? Nos, a szakirodalom azt írja, az állatok, főként párzási időszakban, képesek akár 5-6 kilométerre is eltávolodni a táplálkozó/szaporodó helyüktől. Ebbe a Bél-kő akár még bele is férhetne, lévén hogy alatta található ligetes vízfolyás és állóvíz is… Azonban hogy akkora szintkülönbség és azok a terepviszonyok, mint amiket Szirteskének le kellett küzdenie, összeadva a konkrét legyalogolandó távolsággal, a víz és a hozzá kötődő speciális táplálék (hínárok, algák, vízililiomok, vízitorma) szinte teljes hiányával, az állat kiszáradásával, hogyan/miért nem befolyásolta hódunk gyalog-galoppját, megválaszolatlan kérdés marad, amire csak ő tudja a választ.

Jó utat hát Szirteske!

Végül, köszönjük a Mókuskaland Vadmentő Alapítvány, dr. Kovács Mihály és Borbás Sándor kerületvezető erdész segítségét is!


* kalitkaszerű, de annál sokkal nagyobb építmény, melyben a mentett, felépülésre váró madarak röpülhetnek.

Kapcsolódó

2023/1 6. Eagle’s eggs inventory

2023/1 6. Eagle’s eggs inventory

2023.07.10. 16:00
Um ehrlich zu sein, haben mich Vögel im Allgemeinen noch nie so wirklich interessiert. Aber ich glaube, das liegt daran, da man sie sehr selten aus nächster Nähe zu Gesicht bekommt. Als ich mir die Vogelrettungsstation auf dem Gelände des Direktorats ansehen durfte, wurde mir klar, dass Vögel doch ganz interessant sind, wenn man sich näher mit ihnen beschäftigt!Als ich dann die Gelegenheit bekam, eine Gruppe von Rangern zu begleiten, welche die Adlernester und deren Eierbestand überprüfte, war ich natürlich sofort dabei. Wer möchte es sich schon entgehen lassen einen in freier Wildbahn lebenden Adler aus nächster Nähe zu sehen? Ich jedenfalls nicht.Genauer gesagt handelt es sich bei dieser Art um den Östlichen Kaiseradler (Aquila heliaca) (Für die Interessierten unter euch: https://de.wikipedia.org/wiki/%C3%96stlicher_Kaiseradler). Außerdem gibt es noch eine kleine Population an Seeadlern (Haliaeetus albicilla) in diesem Gebiet.An diesem Tag lag unser Fokus allerdings nur auf den Nestern des Kaiseradlers. Die Aufgabe bestand darin, den Bestand an Eiern in allen Nestern zu überprüfen, zu dokumentieren und anschließend abzuwarten, dass das Weibchen wieder zu ihrem Nest zurückkehrt. Es wurden zwei Gruppen gebildet. Gruppe Nr. 1 hatte die Aufgabe die Eier im Nest zu zählen. Dafür mussten wir (zum Glück) nicht etwa auf den Baum klettern, sondern bedienten uns modernster Technik in Form einer Drohne. Die zweite Gruppe beobachtete aus einer Entfernung von ca. 800 m das Nest per Fernglas und dokumentierte minutengenau, wann das Weibchen das Nest verließ und wann es, nachdem die Drohne wieder weg war, zu ihren Eiern zurückgekehrt war. Das konnte mal nur 15 Minuten dauern, mal mehrere Stunden. Zum Glück war ich in der ersten Gruppe. ;)Im Durchschnitt legen Kaiseradler 1-3 Eier. Bei unseren Nestern waren es meistens drei, also ein ziemlich guter Durchschnitt. Die kommende Kaiseradlergeneration ist somit gesichert. Bis wir die zehn Nester alle abgeklappert hatten, dauerte es eine Weile. Wir fuhren über endlose Felder und durch Niemandsland, wo sich unsere Wege immer wieder mit denen von Fasanen, Feldhasen und Rehen (ich habe noch nie an einem Tag so viele Rehe gesehen) kreuzten. Alles in allem ein sehr interessanter, tierreicher Tag, beendet natürlich mit einem obligatorischem Kaffee.
Tovább olvasom