Egy fontos szakmai konferenciának adott helyszínt 2023. október 25-én a Bükki Csillagda. A téma igazán közel áll a Csillagdához, hiszen a hazai csillagoségbolt-parkok és csillagászati látogatóközpontok együttműködési lehetőségeiről volt szó, ami mindannyiunk közös érdeke. Ez volt az első ilyen megbeszélés, ahol képviseltette magát a három hazai csillagoségbolt-park (vagyis a Zselici Csillagpark, a Hortobágyi és a Bükki Csillagoségbolt-park), valamint a Pannon Csillagda is.
A rövid bemutatkozások mellett beszéltünk a közös célokról, tennivalókról és persze szó esett a problémákról is. A csillagoségbolt-park cím egy olyan minősítés, ami felelősséggel és kötelezettséggel is jár. Csak akkor kapható meg véglegesen, ha a területen megfelelő a fényforrások kialakítása. Elképesztő, de a nem megfelelő fényforrások kártékony hatása még 30-40 km-es távolságból is érzékelhető! A csillagoségbolt-parkok területén belül található fényforrásoknak ezért szigorú szabályoknak kell megfelelniük.
Fontos még, hogy minden csillagászati programról, a fényszennyezettségről és annak változásairól rendszeres jelentéseket készítsünk a DarkSky International nevű nemzetközi szervezet számára. Ez a szervezet felel ugyanis a csillagoségbolt-park címért. Korábban International Dark-Sky Assotiation néven volt ismeretes. Bővebb információért látogassanak el a honlapjukra: https://darksky.org
Sajnos a fényszennyezés Magyarországon is és a világon mindenhol rohamléptekkel növekszik, 5-10%-kal évente. Az ezzel kapcsolatos természetvédelem viszont még gyerekcipőben jár. Pedig a fényszennyezés ugyanolyan természetkárosításnak tekinthető, mint a zaj-, a lég- vagy a vízszennyezés. Segítsen, hogy visszaszorítsuhassuk! Tudjon meg többet a fényszennyezésről online (http://fenyszennyezes.hu honlapot böngészve vagy az Agrárminisztérium gondozásában megjelent, részletesebb anyagot lapozgatva: https://termeszetvedelem.hu/.../Fenysz_utm_v_publ_2020_10...). Illetve látogasson el hozzánk, ahol a kiállításunkat végigjárva és a csillagászati tárlatvezetőinket meghallgatva megtudhatják, mit tudunk tenni a fényszennyezés csökkentéséért!
Csillagoségbolt-park: országos jelentőségű védett természeti terület, Natura 2000 terület vagy annak része, amely az International Dark-Sky Association (IDA) által − különösen az alacsony fényszennyezettséggel szemben − támasztott kritériumoknak mérésekkel és dokumentumokkal igazoltan megfelel, és amelyet a természet védelméért felelős miniszter egyetértésével történt jelölés alapján az IDA International Dark Sky Park kategóriával ismert el. A csillagoségbolt-park területén kiemelt cél a táj és az élővilág védelme érdekében a fényszennyezettség elismert alacsony szintjének fenntartása, az e körülmények mellett megfigyelhető jelenségek bemutatása ökoturizmus és/vagy környezeti nevelés keretein belül, továbbá az ezekhez szükséges feltételek hosszú távú biztosítása.
Fényszennyezés: olyan mesterséges zavaró fény, ami a horizont fölé vagy nem kizárólag a megvilágítandó felületre és annak irányába, illetve nem a megfelelő időszakban világít, ezzel káprázást, az égbolt mesterséges fénylését vagy káros élettani és környezeti hatást okoz, beleértve az élővilágra gyakorolt negatív hatásokat is. A fényszennyezés tehát hasonló, mint bármilyen más természet-szennyezés (pl. légszennyezés, vízszennyezés), aminek kártékony hatását felelős természetvédelem mellett szükséges csökkenteni.