Hallgatói terepgyakorlat 2020.03.02. 09:08

A Szent István Egyetem, budapesti Tájépítészeti és Településtervezési Karának végzős tájépítész hallgatói ebben az évben a Bükktől északnyugatra fekvő Upponyi-hegyhát térségére készítenek tájvédelmi és tájfejlesztési tervet, mely kapcsolódik az egyetem és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság részvételével zajló, az Európai Unió által támogatott nagyragadozó-védelmi kutatási programhoz is.

A tervezési területet – Csokvaomány, Csernely, Bükkmogyorósd, Dédestapolcsány, Farkaslyuk, Lénárddaróc, Nagyvisnyó, Nekézseny, Sáta és Szilvásvárad határát – először február 26-án, terepgyakorlat keretében keresték fel a hallgatók és a programban résztvevő tanárok.

A Szilvásváradi Erdészeten tett látogatás után a BNPI Tarna-Lázbérc tájegységének természetvédelmi őre által vezetett kirándulás a nagyvisnyói Mihalovics-kőfejtőben kezdődött. A KEHOP pályázat keretében létesített bemutatóhelyen az ősmaradványokat is tartalmazó permi fekete mészkő mellett a vidék geológiájáról, élővilágáról, és a közelben húzódó Putnok-Eger vasútvonalról is hallhattak vendégeink.

Nagyvisnyói mészkő

Farkaslyuk

Dédestapolcsányban, a településen tett sétát követően vendégeink a Lázbérci Tájvédelmi Körzet 1975-ös létrejöttében kulcsszerepet kapott Lázbérci-víztározót tekintették meg. A Sáta és Borsodbóta közt emelkedő Őr-hegy megmászása során a legszemfülesebb hallgatók már az első leánykökörcsineket is felfedezték. Korán nyíló védett virágunk európai uniós közösségi jelentőségű faj, az itt kijelölt Natura 2000 terület egyik jelölő növénye.

Leánykökörcsin

Őr-hegy kilátás

Csokvaománnyal a települést vezető Tóth Zsuzsanna személyes hangvételű kalauzolásában ismerkedhettek meg vendégeink. Polgármester asszony előadásából szemléletes képet kaphattak a rendszerváltás után nehéz helyzetbe került borsodi települések helyzetéről, a népesség megtartása érdekébe tett helyi erőfeszítésekről.

Tóth Zsuzsanna előadása

Csernely vezetője, Borsodi László a Sturman-kastélynál fogadta a csoportot, ahol a XVIII. században emelt épület és a falu történetéről hallhattak. A kastély egykori tulajdonosai a környék leggazdagabb földbirtokosai voltak, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a Murányi Unió megalakításával a térség nehéziparának, bányászatának és vaskohászatának fejlesztésében. A bányászmúlt emlékeit a csernelyi bányászlakások, a felhagyott tárnák és Farkaslyuk településképe is őrzi. A csoport ezek érintésével utazott Ózdra, ahol utolsó állomásként a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark várta őket.

Hallgatók a Sturman-kastélynál

A terepgyakorlat során számos információ elhangzott a biológiai sokféleség védelemről, a klímaváltozás már ma is tapasztalható hatásairól, a térség természetvédelmi-ökológiai problémáiról, illetve ezek megoldási lehetőségeiről.

A látogatás a féléves tervezési műhelymunka első lépése volt, mely eredményeképpen a diákok egy átfogó tanulmányt készítenek majd az örökségvédelem, terület- és vidékfejlesztés, zöldinfrastruktúra és tájtervezés, turisztikai és közösségfejlesztés témakörében.

Bízunk benne, hogy a látottak-hallottak, a későbbi gyakorlatok illetve a BNP Igazgatóság együttműködő támogatása nagyban hozzájárul az oktatási célok eléréséhez és a tervezési műhelymunka sikeréhez. A hallgatókat tavasszal mind a tíz település visszavárja!

Kapcsolódó