Az invázió szó hallatán legtöbbször az agresszívan terjedő, idegenhonos állat- és növényfajok jutnak eszünkbe, mint például a selyemkóró, a parlagfű, vagy az ázsiai márványospoloska. Ezek a fajok rendszerint más kontinensről, emberi közvetítéssel jutottak el hozzánk. Rohamos terjeszkedő képességük sok fejfájást okoz az embereknek, de sajnos még nagyobb veszélyt jelent az őshonos élővilág számára.
A madárvilágban azonban ismerünk olyan inváziót is, amely nem az emberi felelőtlenség következtében zajlik, hanem teljes mértékben természetes folyamat. Ebből következően nem kell megijednünk tőle, sőt, inkább érdemes megcsodálnunk szépségét, hiszen nem okoz problémát az élővilág számára. De lássuk is miről van szó!
Csonttollúak faágon Fotó: Molnár Márton
A legtöbb vonuló madárfaj kiszámíthatóan, minden évben ugyanakkor végzi vonulását a megszokott útvonalakat követve a fészkelő- és a telelőhelyek között. Vannak azonban olyan északi elterjedésű madárfajok, melyek alapvetően nem hajlamosak a hosszú távú vonulásra, azonban egyes, különleges években mégis óriási számban indulnak el a déli tájak irányába. Az emberi szem számára abszolút kiszámíthatatlan ez a viselkedés. Sokszor akár 10 éven keresztül sem tapasztaljuk e madarak nagyszámú vonulását, aztán egyszer csak a semmiből több százas csapatokban jelennek meg. Ennek okát a táplálékkínálatban kell keresnünk. Ezek a madárfajok jellemzően speciális táplálékforrást hasznosítanak. Tipikus példaként álljon itt a keresztcsőrű, amely szinte kizárólag a fenyőfélék magjait fogyasztja. A legtöbb évben a fenyők bőséges toboztermést hoznak az északi tájakon, így a keresztcsőrűek jól érzik ott magukat, akad jócskán élelem. Az olyan különleges években azonban, amikor az időjárási körülmények miatt szinte alig érlelődik toboz a fenyőkön, muszáj nekik délre vándorolni táplálék után kutatva, ilyenkor óriási vonuló csapataiba szinte bárhol belefuthatunk.
Az idei télen is zajlik egy különleges invázió Európában, így hazánkban is. A messzi északról csonttollúak (Bombycilla garrulus) érkeztek hozzánk nagy csapatokban. Ez a faj kétségkívül az egyik leggyönyörűbb énekesmadár kontinensünkön. Igaz, hogy alapszíne barnás, nem túl kirívó, azonban csodás tollbóbitája, fekete „maszkja”, a szárny- és faroktollakon látható fehér, sárga, piros mintázatok különleges megjelenést kölcsönöznek neki. A karevezői végén különleges képződmény van, itt ugyanis a tollszárak megnyúltak, és piros színűek. Emiatt a furcsa szaruképződmény miatt hívjuk csonttollúnak. Mindemellett csilingelő, ciripelő hangja is varázslatos. A tajgán fészkel, hozzánk legközelebb Skandináviában. A téli időszakban táplálékát elsősorban bogyók jelentik. Inváziója azokban az években alakulhat ki, amikor északon nagyon kevés bogyótermés áll rendelkezésre. Ilyenkor délre indulnak, és akár egészen Észak-Afrikáig is eljuthatnak. Magyarországon jellemzően a japánakác, az ostorfa, a fagyöngy, a berkenye, a galagonya, és a különböző kerti gyümölcsök terméseit fogyasztja. Az idei év azért különleges, mert már 10 éve nem volt jelentősebb mozgalma e fajnak hazánkban.
Csonttollúak a Piszkési-legelőn Fotó: Molnár Márton
Ebben a szezonban már októberben elkezdődött a csonttollú invázió Európában. Nyugat-Európában, és a Baltikumban már ekkor is nagy csapatai mozogtak. Ahogy egyre fogyott a táplálék, úgy húzódtak egyre délebbre, s végül november végére Magyarországon is megjelentek. Legnagyobb csapatait a nagyvárosok parkjaiban láthatjuk, ahol sok a bogyóterméssel rendelkező díszfa. Azonban bokrosokban, erdőkben, kertekben is szinte bárhol feltűnhetnek. Igazgatóságunk működési területén is több helyszínen sikerült észlelni kollégáinknak. A mátraszentimrei Piszkési-legelőn például folyamatosan regisztráltuk jelenlétüket a szezon elejétől kezdve. Itt az egykori legelő becserjésedése (mely egyébként természetvédelmi szempontból igen kedvezőtlen folyamat) miatt tudnak kitartani a madarak, ugyanis a galagonyabokrokon bőséges bogyótermés kínálkozik.
Fotó: Molnár Márton
Érdemes nyitott szemmel járnunk egészen áprilisig, ugyanis nagy valószínűséggel tavaszig is itt lehetnek ezek a gyönyörű madarak. Ahol nagy mennyiségben áll rendelkezésre valamilyen táplálék számukra, ott bárkinek szerencséje lehet találkozni velük.
