Néhány kollégánk a múlt héten szemétszedésre indult a Szeleta-tanösvényen, azonban a tavaszi Bükk számos szépségével is találkoztak. Élménybeszámoló következik túratippekkel.
Lillafüred, a népszerű üdülőhely hazánk egyik legfestőibb pontjára épült: a Szinva- és Garadna-patakok összefolyásához, ahol három irányból erdős és sziklás bércek meredeznek, az évezredek alatt a völgytalpra rakódott forrásmész dombról pedig zuhatag hullik alá.
Ezen a területen kanyarog a Szinva-tansövény, mely mindössze kb. 4 kilométer hosszú, könnyen megközelíthető és bejárható. Bejárva betekintést nyerhetünk a Bükki Nemzeti Park világába, a különleges karsztjelenségekbe egyaránt, megismerhetjük az élővilágot, találkozhatunk utunk során barlanggal, remek kilátást adó szirttel, színes és változatos növény- és állatvilággal. Sétáljuk most be ilyen rendhagyó módon, egy útleírással a vadregényes tájat. Ha pedig személyesen szeretnénk megcsodálni a Bükk ezen részét, kellő körültekintéssel tegyük, a megfelelő óvintézkedések mellett!
A tanösvényt két irányból járhatjuk be, Lillafüred és a Majális Parkban lévő parkoló/buszvégállomás felől.
A múlt heti szép, napsütéses időben ökoturisztikai munkatársak háromfős kiscsoportjaként bejártuk a tanösvény felét, egy kis terepszemlét tartva, virágokat keresve és összegyűjtve az ösvény mellett – sajnálatos módon – összegyűlt hulladékot.
Lillafüreden érdemes kitérőt tenni a Szinva vízeséséhez, vagy akár a Hámori-tóhoz is, melyek kialakulásában ugyanúgy benne van az ember keze, mint a természeté. A Hámori-tavat a 19. század elején hozták létre Fazola Henrik tervei alapján a Garadna és a Szinva, és az összefolyásuknál kialakult természetes Fel-tó felduzzasztásával. Ekkor még az üdülőtelepülés nem létezett, a tavat ipari hasznosítás céljából, a hámorok (fémmegmunkáló üzemek) súlyos kalapácsainak vízenergiával történő mozgatására alakították ki. Az 1,2 kilométer hosszú, 4-8 méter mély tó 400.000 köbméter víz befogadására képes.
A Függőkert mellett látható Szinva-vízesés is részben mesterséges kialakítású, de tény, hogy csakúgy mint a tónak, ennek is volt természetes elődje. A jól karsztosodó triász mészkő nagy mennyiségű vizet nyel el a fennsíkon, a víz közben folyamatosan oldja, tágítja a repedéseket és a vízvezető barlangjáratokat. A karsztvíz egy része a völgytalpak bővizű karsztforrásainál éri el újra a felszínt, ahol a hirtelen nyomáscsökkenés hatására a vízből elillan a széndioxid és megkezdődik a forrásmészkő kiválása. A folyamatot felgyorsítja a szurdokszakaszok lejtős, lépcsőzetes, zuhatagos medre és a nyirkos, nedves környezetben élő különböző növények (algák, mohák, stb.) jelenléte, amelyek a vízből széndioxidot vonnak el. Így a pleisztocén jégkor elején a mai Szinva-patak jóval nagyobb vízhozamú ősének medrében egy óriási volumenű forrásmészkő, más néven mésztufakiválás indult meg. A völgyben felhalmozódott mésztufára épült a mai Palotaszálló is, amely mellett az 1920-as években hozták létre a Szinva medrének elterelésével ma is látható Lillafüredi-vízesést, Magyarország legmagasabb, 20 méter magas zuhatagját. A korabeli fotódokumentumok alapján is biztos, hogy korábban is létezett itt több, kisebb méretű lépcsőzetes zuhatag a mésztufa felszínén.
Lillafüredi vízesés
A mésztufadomb alatt a Szinva egy szélesebb, agyagpalába vájt völgyszakaszba ér, ahol ma Felsőhámor házai sorakoznak. Tanösvényünkön elhaladunk a Kohászati Múzeum, majd a templom mellett és a sétányon felkapaszkodunk az országútra, amin balra fordulva és óvatosan átkelve, a kék barlang (omega) és a tanösvény (fehér alapon kék átlós vonal) jelzéseit követve egy meredek vízmosáson kapaszkodva haladhatunk előre a Szeleta-barlang irányába. A barlanghoz vezető ösvényen rengeteg tavaszi virággal találkozhatunk: odvas- és ujjas keltike, pirosló hunyor, illatos ibolya, erdei galambvirág, tavaszi kankalin, egy-két helyen még csillagvirág ad színpompát, a napos, kitett sziklagyepeken pedig egyik legszebb tavaszi virágunk, a bolyhokkal fedett, lila, szélben lengedezve bókoló leánykökörcsin virít. Tavasszal hétről hétre újabb virágok örvendeztetnek meg az ösvényeken járva, jelezve a természet állandó változását, miközben madarak serege szolgáltatja a természetes aláfestőzenét. A környéken több különböző növénytársulást megfigyelhetünk, a tanösvény útvonalán a legjellemzőbb a gyertyános tölgyes, a mészkősziklagyep, és a Majális park mellett a Szinva-part égerese.
Leánykökörcsin
A Szeleta-tetőre kiérve egy esőbeállóval is felszerelt kilátóteraszon találjuk magunkat, melyről a mélybe pillantva festői panoráma tárul a szemünk elé. A tekintetünket a meredek lejtőjű hegyek ölelésében megbúvó palotaszálló monumentális épületegyüttesének látványa vonzza, az élesebb szeműek pedig a vízesésben is gyönyörködhetnek idefentről. Közvetlenül alattunk a hosszan elnyúló völgyben Felsőhámor házai sorakoznak katonás rendben.
A kilátóteraszról a Szeleta-barlang felé folytatjuk utunkat, a bakancsok ezrei által koptatott csúszós sziklákat egy pár éve már lépcsők váltják fel. A hegyoldal szirtjeiben 11 kisebb-nagyobb üreg nyílik, ezek nagy része egykor forrásbarlang volt. Ilyen lehetett a parányi Szeleta-hasadék, mindössze 3 és fél méter hosszú ürege, de a híres Szeleta-barlang is. A napsütötte, meleg hegyoldalban a völgy irányába nyíló Szeleta-barlang a Bükk-vidék méltán híres képződménye. Az inaktív forrásbarlang hideg, párás levegőt lehelő bejáratán besétálva egy hatalmas csarnokba jutunk, mely 20 méter hosszú és 15 méter széles. A csúszós, köves-agyagos terepen óvatosan közlekedve mindössze egy elemlámpa segítségével az egész barlangot könnyen bejárhatjuk. A csarnokból kétfelé lehetséges a továbbjutás: a bal oldali ág 30 méter után elszűkül, a jobb oldali pedig a végén is tágas marad. Emellett kisebb üregek, oldalágak nyílnak minden oldalon. A barlang az óriási méreteit főleg a jégkori fagyoknak köszönheti, erről tanúskodik a nagyobbik ág végében található falról leomlott nagy sziklatömb is.
A barlangba belépve rögtön feltűnik a falon néhány méter magasan körbefutó fekete festett vonal, mely az ásatások előtti természetes kitöltést jelzi. Az ősrégészeti ásatások, melyek nemzetközileg is ismertté tették az üreget, 1906-ban kezdődtek meg Herman Ottó kezdeményezésére. Neves barlangkutatónk, Kadić Ottokár 1906-1913 között munkálkodott itt, őt pedig még számos más régész, barlangkutató követte. Az eltávolított kitöltés a jégkor idején halmozódott itt fel, az elmúlt 140 ezer évben. A pleisztocén állatok (barlangi medve, barlangi hiéna, óriásgímszarvas, oroszlán, stb.) maradványai mellett kiemelkedően fontosak az itt talált kőkori kultúra leletei. Ez volt az első magyarországi barlang, ahol a jégkori ember jelenlétét igazolták. A barlang ősrégészeti jelentőségét jól mutatja, hogy az itt (és később Közép-Európa más területein is) talált különleges levélalakú pattintott dárdahegyeket készítő kőkori kultúrát Szeleta-kultúrának nevezték el.
Szeleta-barlang
A barlangtól visszatérve a kilátóponthoz a tanösvényen töbröket, nagy, tányér alakú felszíni karsztformákat megkerülve jutunk el a hegytető másik jelentős barlangjához, a Szeleta-zsombolyhoz. A zsomboly nagy függőleges kiterjedésű aknabarlangot jelent, és bár a szóban forgo barlang 101 méter mély, inkább időszakos víznyelőbarlangnak lehet nevezni. A csapadékos idő után a barlangon keresztül leszivárgó víz a Puskaporosi-szoros környékén bukkan a felszínre. A nehezen járható, veszélyes barlang bejárata lezárásra került, csak megfelelő felszereléssel, képzett barlangkutatók számára látogatható a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével.
Továbbkanyarogva a Dolka-gerinc nyergébe érve jobbra fordulva követhetjük a tanösvényt az Alsóhámor feletti meredek bércek irányában. A Bedő Albert-hegytől a Molnár-szikláig terjedő szirtsorozat sziklagyepes tetejéről különböző perspektívákból csodálhatjuk meg a Szinva-völgy alsóhámori szakaszát. Az egyik kilátópont éppen a Lillafüredi Állami Erdei Vasutak mély-völgyi viaduktjával szemben helyezkedik el. Amikor üzemel a kisvasút, láthatjuk a szerelvényt átdöcögni a 25 méter magas, 64 méter hosszú völgyhídon. Az alsóhámori völgyszakasz után a Szinva ismét keményebb kőzetekből felépülő hegyoldalak között kanyarog, ezen szirtek közül a leglátványosabb a Molnár-szikla jellegzetes letörése, tetején fakereszttel, melyhez számos helyi monda, néphiedelem, legenda kötődik. Ezen legendák közös motívuma a viszonzatlan vagy tiltott szerelem, és hogy valaki leveti magát a mélybe a szikla tetejéről. Mindenesetre az 50 méter magas szirt alatt a völgyben egykor valóban vízimalom őrölt.
Molnár-szikla
A Molnár-sziklától többfelé továbbmehetünk, ha a túrát be szeretnénk fejezni, a Szinva-parti égeresen át a Majális parkba juthatunk, ha pedig hosszabb kirándulást terveztünk, visszafelé több másik útvonalat is választhatunk. Ahogy azt a cikk elején említettem, szemetet is szedtünk útközben, Felsőhámor és a Szeleta-zsomboly között (kevesebb mint 3 kilométer) másfél zsáknyi hulladékot gyűjtöttünk össze, csak közvetlenül az út és a pihenőhelyek mentén. Ez még szomorúbb tény, ha hozzátesszük, hogy körülbelül mindössze egy évvel ezelőtt egy nagyobb szemétszedő akció keretén belül ki lett takarítva az ösvény és környezete. Mindenkit kérünk, hogy vigyázzunk természeti környezetünkre, amit felvittünk, azt vigyük is haza lehetőleg! Egyáltalán nem nagy erőfeszítés.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai: Kovács Bence, Vozárik Marianna, Orosz Nikoletta
A szerző további írásait itt és itt olvashatják.
