A bársonyos lábakon járó végzet 2021.12.06. 12:19

A Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetben is feltűnt, legalábbis végre elárulta jelenlétét a skarlát bikapók (Eresus kollari) és sárgafejű bikapók (Eresus moravicus). Sikerült mindkét faj egy-egy példányára rábukkanni, ami azért is jó hír, mert hazánknak csak néhány, speciális élőhelyi körülményekkel rendelkező vidékén fordulnak elő ezek a pókok.

A bikapókok igazi konzervatív óvilági családba tartoznak; legtöbb fajuk ugyanis Európában, Közép-Ázsiában és Észak-Afrikában él. Nagyjából mindössze 100 faj sorolható ide, ami a pókok körében igen kisszámúnak mondható. Míg a skarlát bikapók (Eresus kollari) elterjedési területe Európán túl, Közép-Ázsiába nyúlik, addig a sárgafejű bikapókot (Eresus moravicus) eddig csak Közép-Európában; Ausztria, Albánia, Szlovákia, Szerbia Csehország és hazánk területén találták meg.

Sárgafejű bikapók nőstény Fotó: Illyés Evelin

Magyarországon mindkét faj védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értékük 5000 Ft.

E látványos küllemű állatok a viselkedésük egy jellegzetes eleméről kapták nevüket; hímjeik veszély esetén bikára emlékeztető támadó pozíciót felvéve, leszegett fejjel és magasra emelt potrohhal próbálnak félelmetesnek tűnni.

Nagytestű növényevő névadójukkal ellentétben a bikapókok ragadozók. Kifinomult zsákmányolási módszerük a saját testükhöz képest nagyméretű ízeltlábúakra; gyászbogarakra, ganéjtúrókra, futrinkákra egyaránt végzetes. A néhány centiméter mély aknát, melyet maguk ásnak, különleges pókselyemmel bélelik; ezt a rendkívül finom fonalakból álló, közelről szemlélve mégis gyapjas- (egyesek szerint inkább fodros) hatású hálót speciális szövőszervükkel hozzák létre, majd buktató-, és fogó fonalakat húznak belőle az aknán kívülre is. A felszínen ezt elrejtik a kövek és egyéb apró tereptárgyak közé, vagy növényi részekkel álcázzák. A bikapók biztosra megy. Nem hagyatkozik pusztán arra, hogy a „végzet hálójának” fogó felszínébe a rovarok kitinszőrei beleakadnak, és így többé nem képesek belőle szabadulni, ezen felül még egy bénító marással is „gondoskodik” arról, hogy áldozataiból táplálék válhasson a maga és utódai számára.

Skarlát bikapók hím Fotó: Illyés Evelin

A nőstények által vájt akna azonban nem csak halálos drámák színhelye. Az ősz és tavasz folyamán kóborló-vadászó életmódot élő kifejlett hímek itt keresik föl az aknalakó nőstényeket, hogy az áttelelés utáni tavasszal az újabb generáció létrehozásában közreműködjenek. A párzást követően egy ideig együtt élnek, a fiatal pókokról viszont már egyedül a nőstény gondoskodik, méghozzá a végletekig; az ivadékgondozás végén, elpusztult testét utódai táplálékként hasznosítják.

Mindkét pókfaj csak meleg, száraz mikroklímájú, speciális mikro-morfológiájú és növényzeti struktúrával borított élőhelyeken képes megélni, ezért hazánkban napsütötte, száraz élőhelyeken, sziklagyepekben, sztyepplejtőkön, laza, homokos talajon kialakult hiányos záródású gyepeken, ritkás cserjésekkel tarkított száraz erdőszegélyekben figyelhetjük meg. Megfelelő élőhelyeken a középhegységekben, dombvidékeken és az alföldön egyaránt megtalálható, az alföldön a homokterületekhez kötődik.

Foltszerű országos előfordulásuk szemléletes példa arra, hogy bizonyos élőlények igen speciális élőhelyi körülményeket igényelnek és arra is, hogy ezeknek a természeti értékeknek a fennmaradásához mennyire fontos a különböző élőhelyi „mikrotulajdonságok” sokféleségének a folyamatos megléte. Érthetően: antropocentrikus szemléletünkkel a kelleténél talán ritkábban ismerjük fel, hogy ami emberi szemmel alkalmas élőhelynek tűnik egy-egy faj számára, ott az adott faj életfeltételei mégis hiányoznak, ezért előfordulására hiába számítunk. Ezért is lehet fontos a természetei környezet olyan kisebb léptékű részleteinek, mint mikroélőhelyeknek a fenntartása, amelyek méretük miatt nem tűnnek jelentősnek, vagy emberi ízléssel „rendezettnek”, és gazdasági célra sem használhatóak.

A hazai bikapókfajok előfordulási térképe Forrás: https://zookeys.pensoft.net/article/5025/

A felhasznált vaktérkép:

https://zookeys.pensoft.net/article/5025/ (A new ladybird spider from Hungary (Araneae, Eresidae) Gábor Kovács, István Prazsák, János Eichardt, Gábor Vári, Henrik Gyurkovics)

Felhasznált szakirodalom:

Rolf Harald Krause, Jörn Buse, Andrea Matern, Boris Schröder, Werner Härdtle and Thorsten Assmann - Eresus kollari (Araneae: Eresidae) calls for heathland management

Illyés Evelin
természetvédelmi őr

Kapcsolódó

2022/1. - 6. Visit to Kiskunság National Park

2022/1. - 6. Visit to Kiskunság National Park

2022.08.23. 15:44
Austausch in einen anderen Nationalpark [07.06.2022-12.06.2022]Durch die Freiwilligen vor uns inspiriert, wollten auch wir einen Austausch mit den Freiwilligen aus dem Kiskunság Nationalpark machen. Somit sind wir am Dienstag, den 7. Juni nach Kunpeszér gefahren, ein Ort mit ca. 700 Einwohnern. Wir wurden von den Freiwilligen Lara und Jakob und ihrem Ansprechpartner Csaba abgeholt und mit dem Jeep zum fünf Kilometer entfernten Forsthaus gefahren. Dieses liegt mitten im Wald und dient als Unterkunft, Treffpunkt, um den Arbeitstag zu beginnen und Arbeitsplatz für Aufgaben am Computer. Am nächsten Tag zeigten uns Lara und Jakob die Umgebung und Orte, an denen sie bisher gearbeitet hatten. Im Allgemeinen ist die Region sehr flach und an vielen Stellen auch deutlich trockener als im Bükk. Großflächige Wälder gibt es kaum, die Landschaft ist vorrangig von Graslandschaften geprägt. Diese sind Teil der UNESCO Biosphärenreservate und beinhalten eine große Diversität an Fauna und Flora. Am Nachmittag hat Csaba uns dann noch ihm persönlich wichtige Orte im Nationalpark gezeigt und verschiedene Aspekte des Ökosystems erklärt. Der Kiskunság Nationalpark befasst sich weniger mit Tourismus und deutlich mehr mit dem Erhalt der Diversität. An den nächsten zwei Tagen waren wir unter anderem noch in Kecskemét, haben einen Ort für verletzte Schlangen besucht und haben uns ein Adlernest angesehen. Zwischendurch hat es in Strömen geregnet, weshalb wir drinnen Karten spielten.
Tovább olvasom