Tisztítsuk meg az Országot! 2020.11.06. 12:14

Akcióban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium előterjesztése és koordinációja alapján 2020. július 30-án meghirdetésre került „A Tisztítsuk meg az Országot! Projekt” elnevezéssel egy országos program, melynek célja, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, a közterületeken fellelhető, illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolását elősegítsék, valamint keletkezését megelőzzék.

A projekt négy ütemből tevődik össze és 2022-ig fog tartani. Az első szakaszban az erdőkben, a nemzeti parkokban, a folyók, a vasúti és közúti létesítmények mentén, valamint az önkormányzati közterületen fellelhető, jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolása a cél.

A projektben közreműködő szervezetként a MÁV Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a települési önkormányzatok mellett az állami erdészeti társaságok és a nemzeti park igazgatóságok is részt vesznek.

A projekt első sajtónyilvános eseményére a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén, Mezőcsáton került sor 2020. november 6-án.

A program a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság „szemszögéből”

Az Agrárminisztérium 2020. augusztus közepén küldte meg a Programmal kapcsolatos tájékoztatást a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság részére, levelükben egy előzetes felmérés összeállítását is kérték. Ennek megfelelően összeállítottuk azon területek listáját, amik az Igazgatóság vagyonkezelésében vannak és sajnálatos módon illegálisan lerakott hulladék található az egyes helyszíneken.

A felmérés kapcsán az Igazgatóság egyes tájegységei vonatkozásában az alábbi „eredmények születtek”:

Dél-borsodi Tájegységben:

· 4 helyszín (Tiszalúc, Ároktő, Mezőcsáton 2 helyszín)

· illegális hulladék fajtája: sitt, zöld-, háztartási-, veszélyes hulladék

· becsült mennyiség: 1559 m3

Dél-hevesi Tájegységben:

· 4 helyszín (Dormánd, Sarud, Pély, Kerecsend)

· illegális hulladék fajtája: sitt, zöld-, háztartási-, veszélyes hulladék

· becsült mennyiség: 116 m3

Kelet-bükki Tájegységben:

· 3 helyszín (Cserépváralja, Kisgyőr, Miskolc),

· illegális hulladék fajtája: sitt, zöld-, veszélyes hulladék

· becsült mennyiség: 28 m3

Mátrai és Tarna-Lázbérci Tájegység:

· 2 helyszín (Borsodbóta, Uppony)

· illegális hulladék fajtája: sitt-, veszélyes

· becsült mennyiség: 5 m3

Nyugat-bükki Tájegységben:

· 3 helyszín (Szilvásváradon 2 helyszín, Nagyvisnyó)

· illegális hulladék fajtája: háztartási-, sitt-, zöldhulladék

· becsült mennyiség: 5 m3

Nógrádi Tájegységben:

· 33 helyszín (Etesen 2 helyszín, Somoskőújfaluban 6 helyszín, Salgótarjánban 16 helyszín, Sámsonházán 1 helyszín, Nagybárkányban 3 helyszín, Kozárd 2 helyszín, Ecsegen 1 helyszín, Pásztó 1 helyszín Hollókőn 1 helyszín),

· illegális hulladék fajtája: sitt, zöld-, háztartási-, veszélyes hulladék,

· becsült mennyiség: 165 m3

A fenti adatokat összegezve az előzetes felmérések alapján Igazgatósági viszonylatban 49 helyszínen, kb. 1.878 m3 illegális hulladékot mértünk fel, mely összetétele vegyes (sitt, zöld-, háztartási-, veszélyes hulladék).

A felmérést követően – tekintettel az Igazgatóság anyagi kereteire – összeállításra került azon helyszínek listája, melyek megtisztítását az Igazgatóság 2020. év végéig tervezte megtisztíttatni.

Ezen munkafolyamatok mielőbbi végrehajtása érdekében az Igazgatóság külső vállalkozó szolgáltatását vette és veszi igénybe (Szinva Épszolg Kft., képviseli Tóth Attila ügyvezető) és pozitív eredményekről számolhatunk be. Az Igazgatóság által előzetesen felmért területek közül 2020. október közepétől 10, Igazgatósági vagyonkezelésben lévő helyszínről (Dormánd, Sarud, Szilvásváradról 2 helyszínről, Nagyvisnyó, Uppony, Cserépváralja, Kisgyőrből 2 helyszínről, Miskolc) sikerült az illegálisan lerakott hulladékot elszállíttatni és folyamatban van a mezőcsáti, 11. helyszín megtisztítása is.

Az egyes helyszínek vonatkozásában:

· Dormándról 45 m3, gumiabrocs, kommunális hulladék összetételű hulladék,

· Sarudról 8 m3, kommunális hulladék összetételű hulladék,

· Szilvásváradról két helyszínről 29 m3 , vegyes összetételű hulladék (kommunális, gumiabrocs és vadászok által hátrahagyott állati koponyák, tetemek is voltak bezsákolva),

· Nagyvisnyóról kb. 7 m3 kommunális hulladék,

· Upponyból 2 m3 veszélyes hulladék (traktorgumi),

· Cserépváraljáról 0,1 m3, kommunális összetételű hulladék,

· Miskolcról 18 m3, kommunális és zöld hulladék

került elszállításra.

A jövőbeni illegális hulladék lerakás megelőzése céljából több helyszínre vadkamerát és sorompót tervezünk telepíteni, valamint egy helyszínt kerítéssel fogunk bekeríteni.

A fenti munkálatokkal párhuzamosan, az Innovációs és Technológiai Minisztérium a „Tisztítsuk meg az Országot!” Projekt keretében kifejlesztett HulladékRadarar applikációban történt bejelentések alapján további 3, Igazgatóság vagyonkezelésében lévő helyszín (Gyöngyös, Bánhorváti, Cserépfalu) esetében jelentettek illegális szemétlerakást.

A jelzést követően a területileg illetékes természetvédelmi őr munkatársaink megszemlézték a bejelentett területeket:

· A gyöngyösi helyszín esetében, a bejelentés és a helyszíni szemle közötti időtartamban az ott lerakott hulladék elszállításra került.

· Bánhorváti esetében mindösszesen 25 m3 hulladék (kb. 5 m3 építési hulladék (beton darab), 8 m3 sitt, 2 m3 háztartási hulladék és kb. 10 m3 veszélyes hulladék (gumiabroncs)) került elszállításra.


Kapcsolódó

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences  with the rangers

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences with the rangers

2023.04.19. 14:04
RonjaInsgesamt gibt es im Bükki Nationalpark 34 Ranger/Innen, die Aufgaben von Ranger/Innen sind sehr vielfältig. Die ursprüngliche Bedeutung ist die Betreuung eines Schutzgebietes, zu ihren Aufgaben gehören zum Beispiel Instandhaltungsarbeiten, sie kümmern sich um invasive, so wie schützenswerte Tier und Pflanzenarten, sie führen Exkursionen im Nationalpark und arbeiten an Forschenden Tätigkeiten. Häufig haben Ranger:Innen ein Gebiet in welchem sie Spezialisiert sind, so dass sich einige Ranger besonders gut mit Vögeln auskennen und andere mit Insekten oder Pflanzen. Als ersten Ranger durften wir Atila bei seiner Arbeit in Szilvásvárad begleiten, wir haben von ihm viel über die Relevanz von Biodiversität gelernt und warum Monokulturen so gefährlich für einen Wald sein können. Die Artenvielfalt von Pflanzen in einem Gebiet bietet vielen Tieren einen Lebensraum, deshalb ist eine kontrollierte Abholzung der Wälder kombiniert mit einer kontrollierten Aufforstung relevant für die Aufrechterhaltung von Artenvielfalt. So fällt es beispielsweise in Atilas Aufgabenbereich die Holzfällung zu kontrollieren. Wenn an den falschen Stellen oder zu viele Bäume gefällt werden, kann dies die Biodiversität in einem Gebiet gefährden. Deshalb gibt es genaue Pläne, welche Bäume gefällt werden dürfen. Bei der Aufstellung dieser Pläne gilt es die Interessen der Forstindustrie und die des Naturschutzes in Einklang miteinander zu bringen. Auch Totholz ist ein wichtiger Bestandteil des Nährstoffkreislaufs im Wald, da dieses durch Insekten und Pilze abgebaut wird und so wieder Nährstoff für neue Pflanzen darstellt. Deshalb ist es wichtig, dass Totholz nicht direkt aus dem Wald gebracht wird, sondern für einige Jahre im Naturkreislauf zu lassen. Weiterhin haben wir Fußspuren von Wölfen und Hirschen gesehen und durften etwas über die Verhaltensweisen dieser Tiere erfahren. Am 14. Oktober waren wir Wasservögel zählen, die Aufnahme des Bestandes ist wichtig um den Schutz von bedrohten Arten gewährleisten zu können, so kann erfasst werden wie sich die Rastbestände entwickeln. Ist eine Vogelart vor dem Aussterben bedroht, dann kann diese beispielsweise unter Artenschutz gestellt werden, so wird der Fortbestand gewährleistet. Außerdem haben wir die Bedrohung durch invasive Tierarten verstehen gelernt, so kann ein ehemaliges exotisches Haustier, welches achtlos in der Natur ausgesetzt wird dort eine Bedrohung für die heimischen Tiere sein. Außerdem haben wir Bieber Dämme gesehen und verstehen gelernt, welchen Einfluss sie aus auf das Pflanzenwachstum um den Damm herum haben können. In Verpelét haben wir an einer invasiven Pflanzen Kontrolle teilgenommen, hier haben wir Büsche rausgerissen, welche invasiv waren, da diese eine Bedrohung für die Artenvielfalt in Verpelét darstellen. Durch das Herausreißen der invasiven Büsche soll der Platz für die heimische Artenvielfalt erneut hergestellt werden. Die Wiesen bieten vielen Blumen einen Platz zum Blühen doch die Büsche stellen eine Konkurrenz in Bezug auf die zur Verfügung stehenden Mineralien da, weshalb es notwendig ist sie zu entfernen.
Tovább olvasom