SZ.I.A. avagy SZÚNYOGIRTÓ AKCIÓCSOPORT 2026.06.18. 15:35

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának tagjai rendészeti feladatokat is ellátnak, de vannak olyan esetek, ahol bizony erősítésre van szükségük. A SZ.I.A. (SzúnyogIrtó Akciócsoport) egy titkos ügynöki szervezet, melynek feladata, hogy a légteret szemmel tartva figyelemmel kísérjék az ellenség mozgását és szükség esetén azonnal közbeavatkozzanak.

Elegáns, fekete frakkos, fehér inges „ügynökeink”, a fecskék - ebben a „bűnesetben” a füsti fecskék és a molnárfecskék. Ők a jó zsaruk, akik kedvesen csivitelve hozzák a tavasz ígéretét, hirdetik a nyarat, majd gyülekezésükkel a nyári szünet végének közeledtét is sejtetik.

Azonban az ellenséges banda velük szinkronban ténykedik! A szúnyogok a kellemes nyáresti sétákat, a kerti sütögetést, a vízparti csobbanásokat is vészjósló zümmögéssel zavarják meg és „véres összecsapásokkal” fenyegetik. Ekkor lépnek akcióba feketeruhás ügynökeink: a vérszívó „bűnözőket” villámgyors manőverekkel hatástalanítják és azonnal likvidálják is. A sötét zsaruk fellépnek az invázió ellen!

A füsti fecskék és a molnárfecskék valamikor jóval nagyobb egyedszámban fordultak elő hazánkban, azonban sajnos őket sem kíméli a tájszerkezet átalakulása, élőhelyeik eltűnése, a csapadékhiányos nyarak, a települési kémiai szúnyoggyérítések, és sorolhatnánk még a fenyegető tényezőket... Már az elmúlt 10-20 évben is érzékelhető a fecskék számának drasztikus csökkenése, így nagyon meg kell becsülnünk őket! El sem tudjuk képzelni, mennyi szúnyogot, legyet pusztítanak el egy nyár alatt!

Nálunk töltött segéd-szolgálati idejük alatt sokat tehetünk azért, hogy a fecskék megtelepedhessenek a házunk körül, így szolgáljanak és védjenek bennünket a szúnyogok támadásától.

Hazánkban minden fecskefaj védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értékük példányonként 50 000 Ft.

ÚJ! Otthonteremtési támogatás

Hosszú-hosszú vándorútjukról visszatérve a fecskék rövidesen fészekrakásba kezdenek, mert nekik is van ám magánéletük! Fiókákat költenek és az éhes szájakat aztán szorgos munkával etetik.

De a családalapítás a fecskéknél sem könnyű! Fészeképítésük idén is nehézségekbe ütközik, a csapadékhiány miatt szinte lehetetlen sarat találniuk; mi több, ha van is egy kis eső, a föld nagyon hamar újra kiszárad, így a megkezdett építkezések félbemaradnak. Ha jobban megfigyeljük, sajnos az útpadkák is kaviccsal, zúzottkővel vagy homokos szegéllyel borítottak szinte mindenhol, amikből nem lehet fészket tapasztani.

Április elején már létesíthetünk sárgyűjtő helyeket a nyíltabb területeken, akár úgy, hogy egy nagyobb (40-50 cm átmérőjű) cserépalátétbe vagy tálcába földet (a legjobb az agyagos föld) teszünk, amibe száraz növényi szálakat is beleszórhatunk, majd ezt a keveréket jó alaposan meglocsoljuk vízzel. Az így keletkezett iszapos állagot akár július végéig is folyamatosan tartsuk fenn napi locsolással, hogy a másodköltésben is segítsük a madarakat!

Az utak mentén, de kissé távolabb azok szélétől – hogy az elütéseket megakadályozzuk – a földes területeket szintén feliszapolhatjuk. Figyeljünk, hogy ne a füves részekre létesítsük ezeket a helyeket, vagy szükség esetén tisztítsunk meg a fűszálaktól egy kisebb, asztalnyi területet a földön!

Tálcás sárgyűjtő az utcán

Tálcás sárgyűjtő a kertben

Vonjuk be családunkat – főként gyermekeinket –, a barátainkat is a segítő munkába, létesítsünk minél több helyen, a település minden utcájában ilyen bázisokat kis szúnyogirtóinknak!

Útmenti sárgyűjtő hely

Nagyon fontos, hogy tartsuk magunkat a napi rutinhoz és minden nap győződjünk meg arról, hogy kellően nedves-e a sárgyűjtő helyünk!

Gyermekeink nagyon fogják élvezni az engedélyezett „sarazást”!

A képeken a Cserépfalui Napköziotthonos Óvodába járó gyermekek profi kivitelezését láthatjuk:

Végül, meg kell azért jegyezzük, hogy a szúnyogok is hasznos állatok, nélkülük nemcsak a fecskék maradnának valamelyest élelem nélkül: bármilyen meglepően is hangzik, a szúnyogok is részt vesznek a beporzásban, a virágok nektárját szívogatva. A szúnyoglárvák pedig a vízi ökoszisztémákban töltenek be fontos szűrő- és lebontó szerepet. A lebegő szerves részecskéket, algákat és mikroorganizmusokat fogyasztva hozzájárulnak az anyagkörforgáshoz és a víz tisztulásához.

A dolgos nyári napok után, az ősz beköszöntével pedig kedves fecskéink is búcsút intenek hazánknak és elindulnak „vakációzni” a melegebb tájakra. Tegyünk azért, hogy jövőre is visszatérjenek hozzánk!

Segítsük, védjük együtt a fecskéket!

A témához kapcsolódó részletesebb leírásokat az alábbi linkeken találnak:

Sárgyűjtő helyek | Magyar Madártani ésTermészetvédelmi Egyesület

Fecskevédelem | Magyar Madártani ésTermészetvédelmi Egyesület

Miért hasznosak bizonyos legyek és a szúnyogok nekünk, embereknek? – I. rész - MNMKK- Magyar Természettudományi Múzeum Blog


A Cserépfalui Napköziotthonos Óvodában készült fényképek közzétételéhez az óvodapedagógusok és a gyermekek szülei, törvényes képviselői is hozzájárultak.

Pallér-Kapusi Felícia
természetvédelmi őr

Kapcsolódó

2022/1. - 9. Tree studies

2022/1. - 9. Tree studies

2022.08.23. 15:57
Baumstudie[28.07.2022]Gemeinsam mit einer ungarischen Studentin haben wir in der letzten Zeit begonnen Bäume auf einer Weide zu tracken und nach einem ausführlichen Katalog zu beurteilen. Im Nationalpark sprechen wir immer von „Veteran Trees“, also besonders alten Bäumen. Bisher kann keiner Abschätzen wie viele es sind, es sind nur recht grobe Angaben von ca. 1000 Bäumen. Jedem Baum ist ein A4 Zettel gewidmet, auf dem erst Daten wie die Koordinaten, der lateinische Name und Maße wie z.B. die Höhe und der Umfang angegeben werden müssen. Für die Ermittlung der Höhe des Baumes wird eine Entfernung von 20m abgemessen. Von dort aus wird mit einem analogen Höhenmesser der Winkel zum Beginn des Stamms und der Winkel zum höchsten Teil der Baumkrone bestimmt. Die beiden Zahlen ergeben gemeinsam die Höhe. Danach kommen 36 Felder in denen unter anderem Angaben über Astlöcher, Kronen- oder Starkastabbrüche, Krankheits- oder Pilzbefall, Moos- und Flechtenvorkommen und Nester, die sich im Baum befinden. Zusätzlich kommen dann noch einmal 15 weitere Felder, wo z.B. nach anderen Bäumen in der direkten Umgebung gefragt wird. Die Aussagen, die wir über die Bäume treffen werden immer mit der Hilfe von für solche Studien angefertigte Kataloge getroffen. So sind in manchen Fällen verschiedene Bilder dargestellt und wir müssen entscheiden, welches dem untersuchten Baum am nächsten kommt. Zusammengefasst ist es eine sehr detaillierte Studie, weshalb wir am ersten Tag auch nur insgesamt 8 Bäume geschafft haben. Mit der Zeit wird man jedoch deutlich routinierter und muss nicht mehr alles erst im Katalog nachschlagen, wodurch die Arbeit deutlich schneller vorangeht. Insgesamt haben wir dennoch nur 60 von den ca. 1000 Bäumen tracken und beurteilen können.
Tovább olvasom