2022. március 12-én a 10 millió éves Rudapithecus ősmajom kutatásáról megjelent könyv szerzői sajtótájékoztatóval egybekötött közönségtalálkozójára került sor az Ősmaradványoknál. Képes beszámolója archív értékű.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark közös rendezvénye dr. Kordos László őslénytanász munkássága előtt tisztelgett. A különleges eseményt az Élet és Tudomány 2022/10. száma is beharangozta Ötven év lenyomata címmel. A rendezvény kezdetén Kázmér Miklós, az ELTE professzora méltatta a szerző eddigi munkásságát.
Ezt követően Kordos László az Archaeolingua Kiadó gondozásában múlt év végén megjelent "A Rudapithecus kutatás" című könyvét mutatta be.
Az Ipolytarnóci Ősmaradványok ősállatnyomait napjainkban is kutató tudós személyes hangvételű ismertetőjét nagy érdeklődés kísérte, a szakmai közönségből a Pásztói, a szécsényi Kubinyi Ferenc és a Debreceni Múzeumok munkatársai is jelen voltak, de indonéz (szumátrai) doktorandusz hallgató is rész vett rajta.
A könyv és a rudabányai kutatás történetének ismertetését egy archív film megtekintése kísérte. A program végén a szerző az azonnal elkapkodott, limitált példányszámú könyvét a helyszínen dedikálta.
A sikeres rendezvényt követően a terület geológiai tanösvényének őslénytani feltárásainál szakmai konzultációt tartottak, melyet laikus macskánk (Hamvas Béla) is nagy érdeklődéssel követett. A kép tanúsítja, hogy félgömb-szerű bioeróziós nyomokat is vizsgáltak.