Bakancskoptató túra a bükki Őserdő mélyére 2023.06.05. 13:20

Gyönyörű tavaszi levélpompában és fényjátékkal fogadott bennünket a Bánya-hegyen a Természet az idén is a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2023 programsorozat részeként megrendezett Őserdő szakvezetésen.

Ez alkalommal is minden korosztály képviseltette magát a mintegy 18 kilométernyi, bakancsos területtel-ismerkedés során.

A kissé hirtelen emelkedő kezdeti keringésfokozást követően a Török-út még ma is látható, sziklába vájt keréknyomvonalán jutottunk föl a terület természetvédelmi őre – Bartha Attila – vezetésével a Bükk-fennsík peremére. Itt, egy demokratikus szavazást követően és nem első alkalommal, hazánk legmagasabban nyíló víznyelő barlangjához, a Kis-kőháti zsombolyhoz hatolt föl a résztvevők csapata, ahol is a résztvevők között megbúvó dr. Hips Kinga geológus vezette be a hallgatóságot a barlang geológiájába, majd pedig annak történetével és élővilágával, valamint az erdő barlangra gyakorolt védőhatásával ismerkedtek meg.

Némi bokorűzést követően a Kőhát egy öregerdejében a természetszerű erdőgazdálkodás és a természetvédelem célkitűzéseit, és problematikáit a terepen bemutatva kaptak látogatóink ízelítőt a védett területen történő erdőkezelésből és vadgazdálkodásból. Ezután a Három-kő kilátópontjára jutva, a Bükk kialakulásában és a táj történetében merülhettek el látogatóink.

Utunk a fokozottan védett Zsidó-rét peremén futó, Király Lajos erdőmérnök által megálmodott és építtetett, mára ipartörténeti emlékké vált erdészeti kisvasút nyomvonalán haladt. Itt kaptak a résztvevők betekintést és természetvédelmi bemutatást a fennsíki töbörrétek botanikai, geológiai értékeiről és jellegzetességeiről, valamint ezen élőhelyek gyakorlati megóvásáról, kezeléséről.

Innen már hamarosan eljutottunk az Őserdőbe! A résztvevők megismerhették az Őserdőként ismert 25,64 hektárnyi, több száz éves öregerdőt s az azt magába foglaló, 375,3 hektár kiterjedésű Őserdő Erdőrezervátum történetét és élővilágát, valamint – a holtfán keresztül – ökológiáját is. Ezt követően az emberi kéz nyomát még felismerhetően hordozó terepi formák segítségével betekintést nyerhettek a valamikori erdei mesterségekbe, s a mára elfeledett, kiterjedt emberi jelenlétbe.

Egy megbúvó alpesi gőte-élőhellyel és lakóival történő találkozást követően sikerült a klíma és az erdő viszonyrendszerébe is beavatni a csapatot, valamint az eltűnő fenyvesek példáján a klímaváltozás, a madarak és a nagyragadozók világában is elkalandoztunk. Végül, miután a bánya-hegyi találkozópontra hiánytalanul visszaérkezett mindenki, a terület természetvédelmi őre megköszönve a látogatók részvételét, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tervezett programjaira hívta föl a résztvevők figyelmét.

Kapcsolódó

2023/1 2. The first few days

2023/1 2. The first few days

2023.04.19. 14:37
Am 14. Maerz stieg ich ins Flugzeug in Richtung Budapest. Natürlich war ich ziemlich aufgeregt und gespannt. Ich war vorher noch nie in Ungarn. Wie werden die Leute dort sein und wie wird meine neue Heimatstadt aussehen? Was wird mich im Bükk-Region Geopark erwarten? Fragen über Fragen… Glücklicherweise wurde ich von Balázs am Flughafen abgeholt und meine Aufregung legte sich etwas nach dem herzlichen Empfang. Auf dem Weg in die Wohnung machten wir sogar noch einen Zwischenstopp bei Aldi, da am 15. Maerz ein Feiertag in Ungarn ist (Gedenktag der Revolution von 1848) und die Geschaefte geschlossen hatten. Ich nutzte den freien Tag direkt, um etwas die Innenstadt zu erkunden. Dort habe ich den Dobó-István-Platz, das Rathaus, sowie die Basilika gesehen. Erster Eindruck? Hier laessts sich aushalten! Am Samstag hat mich Balázs und sein Vater auf eine Wanderung im nahegelegenen Aggtelek Nationalpark eingeladen. Wir marschierten im Wald 15 km entlang der slowakischen Grenze von Aggtelek in Richtung Gömörszőlős. Kurz vor unserem Ziel wurden wir noch mit einem schönen weitlaeufigen Ausblick belohnt. Dort konnten wir bis zum Mátra-Gebirge sehen! In Gömörszőlős, wo es unter Anderem ein ökologisches Ausbildungszentrum gibt, haben wir dann zusammen noch zu Abend gegessen (Ungarische Gulaschsuppe) und den Abend mit einem Kartenspiel ausklingen lassen (auf ungarisch gar nicht so einfach ;) ) Es war ein sehr schöner Tag, vor allem, da ich von allen Teilnehmern herzlich empfangen und direkt in die Gemeinschaft aufgenommen wurde. Am Sonntag stand dann die Besichtung der Burg von Eger an. Von dort hat man einen guten Ausblick über die Stadt. Im Keller der Burg befindet sich eine Ausstellung zu einer der grössten Waffensammlung in Ungarn und es kann das ehemalige Verlies besichtigt werden. Für Geschichtsinteressierte sehr interessant!
Tovább olvasom