Népszerűek voltak programjaink 2021.09.21. 11:37

Az elmúlt héten zajlottak a Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvénysorozat, valamint a Kulturális Örökség Napjainak programjai. Látogatóhelyeink kiemelkedő látogatói számokat produkáltak.

Gazdag programkínálattal, főként szakvezetett túrákkal, kalandtúrákkal, nyílt napokkal és kedvezményes jegyárakkal várta a látogatókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Magyar Nemzeti Parkok Hete 20 21 rendezvénysorozat alkalmából az elmúlt héten.

A felsőtárkányi Nyugati Kapu Látogatóközpontban kedvezményesen lehetett megtekinteni a Karszt és Élővilága interaktív kiállítást. Szerdától szombatig közel 200-an voltak kíváncsiak a különleges tárlatra, amelynek interaktív elemei szemléletesen, sok esetben játékos módon mutatják meg a Bükki Nemzeti Park állat- és növényvilágát, valamint sok érdekes információval szolgálnak a hegység földtani kialakulásával kapcsolatban. Az ismeretszerzést érintőképernyős eszközök, feladványok és játékok segítik.

Három túrát hirdettünk meg az Esztáz-kői-barlangba, amely csak hétköznapokon kis csoportokban túravezetővel látogatható. Az érdeklődők bejuthattak Heves megye egyetlen cseppkőbarlangjába, hogy ott fejlámpák segítségével testközelből ismerkedhessenek meg a kis kiépítetlen barlang álló- és függőcseppköveivel, cseppkőlefolyásaival, valamint élővilágával és a feltárásának körülményeivel is. A helyszínen készült televíziós riport is az Magyar Televíziónak és a Tv Egernek, valamint kollégánk egy stúdióbeszélgetésen is részt vett.


A Harkály Ház lelkes munkatársai vasárnapra hirdették meg „Túra az ország tetején” elnevezésű programjukat. A résztvevők a Kékesi tanösvényt járták körbe, ahol a kellemes kirándulás mellett ismerkedhettek meg a montán bükkösök természeti értékeivel, megcsodálhatták a Sas-kő csúcsáról nyíló nagyszerű panorámát, és betekintést nyerhettek hazánk egyetlen őserdejébe, a a Kékes Észak Erdőrezervátumba. Útjuk során olyan érdekességekkel is találkozhattak, mint a foltos szalamandra, a gyepi béka, vagy a pávafarkú salamonpecsét. A túrát csodás őszi időjárás tette még nagyszerűbbé.


Ugyancsak ezen a napon indult szakvezetéses túra a Gortva-völgybe. A Medves-fennsík peremén található Gortva-völgy a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe. Különlegességét az itt megtalálható természet közeli erdőtársulások adják. Az erdők és a vizes élőhelyek több európai szinten is ritkaságnak számító állatfajnak nyújtanak otthont. A túra résztvevői a szurdokvölgyet végigkísérve megismerhették a természetes erdőkben zajló folyamokat, a Natura 2000 erdők kezelésének szempontjait, valamint felkeresték a területen található vízesést is.

Túra a Gortva-völgyben Fotó: Bócsó Anita

Az elmúlt héten szép számmal keresték fel látogatók az Ipolytarnóci Ősmaradványokat. A tematikus tárlatvezetéses túrák csúcspontja a geológiai tanösvény bejárása volt. A Kulturális Örökség Napjaihoz tartozó programokra előzetesen kellett regisztrálni. A szombati tárlatvezetés kitért az alsó miocén földtörténeti kor eseményeire utaló építészeti megoldások szimbolikájára, a fogadóépületi kiállítások és a szlovák-magyar, palóc kötődésű Novohrad - Nógrád UNESCO Globális Geopark látogatóhelyeinek ismertetésére. A vasárnapi program a bükkábrányi fák mellől indult, információval szolgált a miocén ősvilág maradványaira és a hozzájuk fűződő mítoszokra, majd az érdeklődők a miocén erdő arborétumában kalandozhattak.


Nagy örömünkre szolgál, hogy ezen, a számunkra kiemelkedő jelentőségű héten több mint 1500 látogató, érdeklődő vett részt az igazgatóságunk által szervezett programokon.

A Magyar Nemzeti Parkok Hete további programjairól itt írtunk korábban.

Kapcsolódó

2025/2 - Vorstellung /Marah/

2025/2 - Vorstellung /Marah/

2025.11.04. 13:00
Szia! Ich heiße Marah und bin bin 18 Jahre alt. Ich komme aus Leverkusen, eine Stadt im Westen von Deutschland. Nach meinem Abitur im Sommer 2025 war für mich klar, dass ich ins Ausland gehen möchte. Ich bin schon immer gerne gereist. Neue Kulturen, Perspektiven und Menschen kennenlernen, sich austauschen, ohne die selbe Sprache zu sprechen, find ich super spannend. Zu erfahren, wie andere Menschen auf der Welt leben. Und ob ihr es glaub oder nicht, Hand-und-Fuß-Sprache hat schon immer irgendwie funktioniert :)Deshalb war mein Plan: Ein Freiwilligendienst bei kulturweit.Als ich dann die Zusage bekommen habe, hieß es für mich: die Reise geht nach Ungarn!Ich entschied mich für einen Freiwilligendienst mit ,,Natur-Schwerpunkt”, weil ich mich schon in der Schule für Naturwissenschaften interessiert habe. Ob es um das Bienen- und Insektenhotel-Bauen ging, ein Müll-Clean-Up oder um das Gestalten eines nachhaltigen Kochbuches, ich war dabei ;)Mir ist es wichtig, dass unsere Welt auch für zukünftige Generationen lebenswert bleibt. Nachhaltiger Tourismus spielt dabei eine große Rolle – Reisen, ohne der Natur zu schaden. Deshalb finde ich es so spannend, wie das Bükk Nationalpark Direktorat und der Szeleta Park Besucherzentrum in Miskolc dies umsetzen: das Naturerlebnis mit Umweltschutz und Bildung verbinden.Mittlerweile sind Laura und ich schon einen Monat in Miskolc und durften schon viele spannende Dinge erleben, wie z.B. bei einem Bird catching camp mitmachen oder einer Studentin bei ihren Forschungsarbeiten in einer der vielen Höhlen im Bükk begleiten und wurden zu wichtigen Veranstaltungen mitgenommen.Ich hoffe, dass wir mit diesem Block viele Einblicke in unser Leben als Freiwillige im Bükk National Park teilen können, eine Blick hinter die Kulissen der Arbeit des Naturschutzes geben können und sind sehr gespannt, was wir hier noch erleben und lernen dürfen!Ps: auf unserem facebook Account posten wir ebenfalls unsere Eindrücke und Erlebnisse, also schaut gerne vorbei ;),,Visit Bükk Region//Kulturweit diakok a Bükk-videk Geoparknal´´
Tovább olvasom