Ma van a Túlfogyasztás Világnapja 2020.08.22. 20:30

A Föld lakossága ma fogyasztotta el az egy évre szóló erőforrásait.

Szerencsére idén a Túlfogyasztás Világnapja 3 héttel később következett be a Global Footprint Network szerint a COVID19 miatti leállások miatt, mint 2019-ben. Az emberiség ökológiai lábnyoma 9.3%-kal csökkent a vírus miatt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hátra dőlhetünk, hiszen 1970-ben még december 23-a volt az a dátum, amikor a Föld egy éves erőforrásait az emberiség kimerítette. Jelenleg 1,6-szor gyorsabban használjuk fel a bolygó erőforrásait, mint ahogy az ökoszisztémák regenerálódni képesek, vagyis úgy élünk, mintha 1,6 Föld állna rendelkezésünkre.

A Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátuma egy globális átlag, ami kontinensenként és országonként más-más képet mutat. Szomorú tény, hogy ma a világ népességének 80%-a olyan országokban él, ahol több erőforrást használnak fel, mint amennyit az ökoszisztémák meg tudnak újítani.

Magyarország ökológiai lábnyoma az elmúlt évtizedekben, 2016-ig. Forrás: https://www.overshootday.org/

Magyarországon idén június 14-én volt a Túlfogyasztás Napja

"Hazánkban az energiafogyasztás jelenti a legnagyobb környezetterhelést, mivel annak döntő részét fosszilis energiahordozókból biztosítjuk. Ez teszi ki az ország ökológiai lábnyomának közel kétharmadát. Jókora részt foglal el emellett az élelmezésünk, amely a lábnyomunk egyötödéért felelős. Ennek legfőbb oka a haszonállatok tartása, mivel számukra jelentős legelő- és gabonaterületet kell biztosítani" - hívta fel a figyelmet tavaly Harmat Ádám, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás programvezetője.

A világon mindenki abból él, amit a természet nyújt a számunkra. Ha túlzott fogyasztásunk következtében ezeknek az erőforrásoknak nincs ideje megújulni, akkor kimerülnek a Föld tartalékai. Bolygónk biológiai sokfélesége rohamtempóban csökken, az éghajlatváltozás hatásai pedig egyre súlyosbodnak - ezért a Túlfogyasztás Világnapja egy fontos emlékeztető: a javulás érdekében sürgős lépéseket kell tennie az egész világnak, valamint országos és egyéni szinten is.- hívták fel a figyelmet már az előző években.

Így alakult a Túlfogyasztás Világnapjának dátuma 1970-2020 között. Forrás: https://www.overshootday.org/

Az egyes országok ökológiai lábnyoma

Katarban 2019-ben már február 11-én elérték a túlfogyasztás napját. Őket követte Luxemburg (február 16.), az Egyesült Arab Emirátusok (március 8.), Bahrein (március 10.), Kuvait (március 11.), az Egyesült Államok (március 15.) és Kanada (március 18.), de Dániában (március 29.) és Ausztráliában (március 31.) is már az év harmadik hónapjában eljött a túlfogyasztás napja. A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint Marokkó, Kirgizisztán, Niger, Albánia vagy Pápua Új-Guinea.

Túlfogyasztás Napja 2020 országonként szerint. Forrás: https://www.overshootday.org/

A 2020-as lista első 10 helyezettje:

Túlfogyasztás Napja - a legnagyobb ökológiai lábnyommal rendelkező országok 2020-ban. Forrás: https://www.overshootday.org/

A geoparkok az ökológiai lábnyom csökkentéséért

A geoparkok alapvető szerepet játszanak a helyi fenntartható fejlődésben, támogatva a helyi közösségeket vállalkozásaik bővítésében, a tradíciókat és a környezetet tiszteletben tartva. Erre épül a GeoFood program is, amely a norvég Magma Geopark projektjeként indult, mára azonban szerte a világon egyre több geopark csatlakozik kezdeményezéshez, amelynek célja a helyi gazdák és élelmiszer előállítók segítése, figyelemfelhívás a "Zéró KM" ételek fogyasztására, vagyis arra, hogy amennyire csak lehet, a helyben megtermelt élelmiszereket fogyasszuk. A program egyben jó lehetőséget kínál a talaj, a hagyományok, a tájkép és a gasztronómia kapcsolatainak a bemutatására.

A GeoFood logó használatához a termelőnek garantálnia kell, hogy a termékelőállítás során legalább 50%-ban a helyi, a geopark területéhez kapcsolódó erőforrásokat és alapanyagokat használja. A geoparkok olyan területek, ahol a táj és a természet érintetlen, a tiszta levegő, víz és talaj által jellemzett.


Nyitó kép forrása: https://www.nytimes.com/2020/08/19/climate/earth-overshoot-day.html

Nagy  júlia
Nagy júlia
turisztikai szakértő, művelődéstörténész

Kapcsolódó