Lezárult az "Északi tájakon" címmel meghirdetett természetismereti vetélkedőnk 2024.05.13. 09:30

A 2023/24-as tanévben „Északi tájakon” címmel a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kilenc tájvédelmi körzetének megismerését célzó vetélkedőt hirdettünk általános iskolás diákok részére.

A verseny három évközi fordulóból és egy májusi döntőből állt, melyre két korosztályban, 5-6. osztályos és 7-8. osztályos diákokból álló három fős csapatok jelentkezését vártuk. A feladatsorok fordulónként három-három tájvédelmi körzet kultúrtörténeti, földtani, növénytani, állattani értékeit, valamint aktuális természetvédelmi kérdéseit ölelték fel.

A három forduló alapján legtöbb pontot szerzett 5-5 csapat kerülhetett be a 2024. május 3-i döntőbe, melyet a felsőtárkányi Bábakalács Természetiskolában rendeztünk meg. A döntőben a csapatok egy szabadon választott, a lakókörnyezethez (vagy iskolához) közeli védett vagy Natura 2000 élőhelyet mutattak be, ppt-s kiselőadás formájában. A kiselőadások után egy 5 állomásos terepi kvíz következett, mely során az első három forduló tudásanyagát kellett feleleveníteni.

Fotó: Seres Mihály Nándor

A kiselőadások és a terepi feladatok eredményeit összesítettük, így alakult ki a végső sorrend:

5-6. osztályos korosztály:

I. helyezett – a Berzikék csapata: Medveczki Zsófi, Rácz Laura, Rácz Mirjam

Dr. Berze Nagy János Általános Iskola, Besenyőtelek

Felkészítőjük: Bozsik Mária

II. helyezett - a Vidra csapat: Bányász Réka, Gazda Zalán, Vesmás Ábel

Nagykovácsi Általános Iskola és Városmajori Kós Károly Általános Iskola

Felkészítőjük: Petró Ildikó

III. helyezett – az Aranylilék csapata: Horváth Lilla, Pallér Viola, Vámosi Ádám

DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Debrecen

Felkészítőjük: Lovas-Kiss Edina

IV. helyezett – a Természetbúvárok csapat: Rácz Kinga, Ungvári Tilda, Gulácsi Péter

Petőfi Sándor Református Általános Iskola, Sátoraljaújhely

Felkészítőjük: Vajda Ágnes

V. helyezett – a Diószegi Ászok csapat: Gyarmati Lilla, Ilkei Kamilla, Szücs Dávid Bence

Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és AMI, Berettyóújfalu

Felkészítőjük: Papp Petra

7-8. osztályos korosztály:

I. helyezett – a Balatoni Compók csapata: Balogh Dávid, Dancs Levente, Vas Benedek

Kárpáti János Általános Iskola, Gyenesdiás

Felkészítőjük: Duráncsik Éva

II. helyezett – az Éti csigák csapat: Mérő Gergő, Tóth Szonja, Sikur Ádám

Vasvár Úti Általános Iskola, Ózd

Felkészítőjük: Maruzsi Henrietta

III. helyezett – a Bükk legjobbjai csapat: Ferenczi Hanna, Suszter Csenge, Varga Adrien

Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola, Mezőnyárád

Felkészítőjük: Hajnalné Sára Orsolya

IV. helyezett – a LVL of Erdőtelek csapat: Csontos Lívia, Kalicz Vivien, Pető Lina Karina

Mikszáth Kálmán Általános Iskola, Erdőtelek

Felkészítőjük: Veréb Jánosné, Kiss Jenő

V. helyezett – a Sóvirágok csapat: Besenyei Georgina, Lakatos Luca, Seres Mihály Kadocsa

Szentistváni István Király Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagiskolája, Borsodivánka

Felkészítőjük: Tóth Erika

A csapatok nemzeti parki tárgyi nyereményekben részesültek, a dobogós csapatok pedig a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóhelyeire, az Ipolytarnóci Ősmaradványokhoz, valamint a Szeleta Park Látogatóközpontba szóló belépőket kaptak. Az első helyezetteket a Bábakalács Természetiskolába szóló szálláslehetőséggel és választható természetiskolai programmal jutalmaztuk.

Gratulálunk az Északi tájakon vetélkedő minden résztvevőjének! Köszönjük a versenyzők és a felkészítő pedagógusok lelkes és kitartó munkáját!


Kapcsolódó

2022/1. - 6. Visit to Kiskunság National Park

2022/1. - 6. Visit to Kiskunság National Park

2022.08.23. 15:44
Austausch in einen anderen Nationalpark [07.06.2022-12.06.2022]Durch die Freiwilligen vor uns inspiriert, wollten auch wir einen Austausch mit den Freiwilligen aus dem Kiskunság Nationalpark machen. Somit sind wir am Dienstag, den 7. Juni nach Kunpeszér gefahren, ein Ort mit ca. 700 Einwohnern. Wir wurden von den Freiwilligen Lara und Jakob und ihrem Ansprechpartner Csaba abgeholt und mit dem Jeep zum fünf Kilometer entfernten Forsthaus gefahren. Dieses liegt mitten im Wald und dient als Unterkunft, Treffpunkt, um den Arbeitstag zu beginnen und Arbeitsplatz für Aufgaben am Computer. Am nächsten Tag zeigten uns Lara und Jakob die Umgebung und Orte, an denen sie bisher gearbeitet hatten. Im Allgemeinen ist die Region sehr flach und an vielen Stellen auch deutlich trockener als im Bükk. Großflächige Wälder gibt es kaum, die Landschaft ist vorrangig von Graslandschaften geprägt. Diese sind Teil der UNESCO Biosphärenreservate und beinhalten eine große Diversität an Fauna und Flora. Am Nachmittag hat Csaba uns dann noch ihm persönlich wichtige Orte im Nationalpark gezeigt und verschiedene Aspekte des Ökosystems erklärt. Der Kiskunság Nationalpark befasst sich weniger mit Tourismus und deutlich mehr mit dem Erhalt der Diversität. An den nächsten zwei Tagen waren wir unter anderem noch in Kecskemét, haben einen Ort für verletzte Schlangen besucht und haben uns ein Adlernest angesehen. Zwischendurch hat es in Strömen geregnet, weshalb wir drinnen Karten spielten.
Tovább olvasom