Lezárult a III. Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi Verseny 2023.03.31. 08:32

Mátrafüredi döntővel zárult március 28-án a Harkály Ház szervezésében harmadik alkalommal megrendezett Mátra Kincsei Természetismereti és Természetvédelmi Verseny.

A verseny döntőjébe két korosztályból (5-6. osztály, 7-8. osztály) az az 5-5 háromfős csapat juthatott be, akik az elmúlt hónapok három fordulója során a legjobbaknak bizonyultak.

Az első három forduló alatt az online kiküldött feladatlapok kitöltésével és visszaküldésével szerezhettek értékes pontokat a versenyzők, melyek hat témakör köré épültek. Ezek nem mások voltak, mint a madárvilág, az emlősök, a rovarvilág, a növények, a gombák, és az élőhelyek. A feladatok elkészítése során törekedtünk arra, hogy kissé komplexebb tudással, természetvédelmi problémákra, összefüggésekre is rámutató szemlélettel gazdagodjanak a csapatok a feladatlapok kitöltésével.

Nem volt egyszerű az út a döntőbe jutásig, hiszen már a jelentkezési időszak során sikerült újabb rekordokat döntenünk, ami a jelentkezők számát illeti. Összesen 74 csapat, több, mint 220 diákja nyújtotta be részvételi szándékát és kezdte meg a versengést a végső győzelemért az idei tanévben. Ezekből a csapatokból került ki végül az a tíz, akik a fordulók során a legmagasabb pontszámokat elérve meghívást kaptak a Mátrafüreden tartott terepi döntőnkre.

A nap, mondhatni hagyományosan, kiselőadásokkal kezdődött. Az 5-6. osztályos korosztálynak egy, az iskolájukhoz vagy lakóhelyükhöz közeli védett, vagy Natura2000 területet kellett bemutatniuk, míg a 7-8. osztályosoknak egy olyan választott területet, amely még nem védett, de véleményük szerint védelemre érdemes lehet.

A délután folyamán a feladatlapokban megismert tematikákon alapuló terepi állomásokon bizonyíthatták tudásukat és rátermettségüket a gyerekek. Ez alkalommal körtúra során járták be a Cincér tanösvény egy részét, ahonnan visszakanyarodva Mátrafüred központjába értek, majd visszatértek a Harkály Házba. Az állomások során feladatuk volt többek között:

  • a Mátrában is előforduló állatok nyomainak felkutatása és ez alapján a fajok meghatározása;
  • egy biotópfán előforduló mikroélőhelyek megnevezése, és megmutatása egy igazi fán;
  • különböző ízeltlábúak megtalálása és meghatározása;
  • gombaismereti kvíz és az adott gombafajok szétválogatása aszerint, hogy ehetőek, vagy mérgezőek;
  • illetve téli madáretetéssel kapcsolatos és a különböző vonuló és maradó madárfajokhoz kapcsolódó ismeretükről is számot adtak.

Az elméleti megmérettetés mellett igazi kalandtúrává is vált a terepi feladatok teljesítése, ugyanis bár szikrázó napsütésben indultunk el, utunk során nem várt hóviharba keveredtünk, mely bár kissé megnehezítette a versenyzők dolgát, de kedvüket nem szegte.

A Harkály Házba történő visszaérkezést követően gyors pontösszesítés után aztán elérkezett az idő, hogy tudassuk az eredményeket a tűkön ülő csapatokkal. Az idei évben az alábbi sorrend alakult ki a döntőbe jutott csapatok között:

5-6. osztályos korosztály:

I. helyezett - a Napraforgók csapata: Melykó Emma, Pethes Mirella, Pethes Patrícia

Felkészítőjük: Gyárfásné Kovács Marianna - Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola

II. helyezett – a Mátrai Ezüst Pingvinek csapata: Dala Róbert, Kovács Olivér, Varga Zoltàn

Felkészítőjük: Láng Laura, Gyöngyös

III. helyezett – a Természetdoktorok csapata: Sztankó Gergő, Varga Máté

Felkészítőjük: Pásztor Ferencné - Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium

IV. helyezett – az Ózdi Gatyáskuvikok csapata: Horváth Ádám, Elek Bálint, Bagi Botond

Felkészítőjük: Maruzsi Henrietta - Vasvár Úti Általános Iskola, Ózd

V. helyezett – az Ózdi Természetvédők csapata: Szarvas Dóra, Csépányi Marcell, Ipacs Tímea

Felkészítőjük: Molnár Lilla - Vasvár Úti Általános Iskola, Ózd


7-8. osztályos korosztály:

I. helyezett – a Szederlesők csapata: Hipszki Botond, Császár Csanád, Fehér Nimród Örs

Felkészítőjük: Gyárfásné Kovács Marianna - Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola

II. helyezett – az Éti Csigák csapata: Sikur Ádám, Mérő Gergő, Tóth Szonja

Felkészítőjük: Maruzsi Henrietta - Vasvár Úti Általános Iskola, Ózd

III. helyezett – a Bükki Trió: Bognár Emília, Sallai Titanilla, Vincze Virág

Felkészítőjük: Sütő Noémi - Szilvásváradi Jókai Mór Általános Iskola

IV. helyezett – a Karancs-völgy Lányai: Pál Dalma, Serfőző Bodza, Veréb Míra

Felkészítőjük: Hives Adrienn - Mocsáry Antal Általános Iskola, Karancslapujtő

V. helyezett – A Mátra Védői: Ecsegi Alex, Okos Máté, Végh Balázs

Felkészítőjük: Taizs Emese - Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola


A csapatok nemzeti parki tárgyi nyereményekben részesültek, a dobogós csapatok pedig újabb élményekkel gazdagodhatnak majd, hiszen a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság látogatóhelyeire, az Ipolytarnóci Ősmaradványokhoz, valamint a Bükki Csillagdába szóló belépők lapultak csomagjukban, a győztesek pedig 3 napos természetiskolai program során mélyíthetik el tudásukat.

Ezúton is gratulálunk minden döntőbe jutott csapatnak, és köszönjük a lelkes, kitartó munkájukat! Reméljük a verseny során szerzett tudást, tapasztalatot a későbbiekben is hasznosítani tudják és az őket körülvevő természeti értékek védelmét, megőrzését kicsit még inkább saját feladatuknak is érzik majd!

Emellett köszönjük minden jelentkező csapatnak a sok-sok befektetett munkát és energiát, a felkészítő pedagógusoknak pedig a fordulóról fordulóra való felkészítést és segítséget! Reméljük a következő tanévben sokukkal újra találkozhatunk!

Kapcsolódó

2022/1. - 9. Tree studies

2022/1. - 9. Tree studies

2022.08.23. 15:57
Baumstudie[28.07.2022]Gemeinsam mit einer ungarischen Studentin haben wir in der letzten Zeit begonnen Bäume auf einer Weide zu tracken und nach einem ausführlichen Katalog zu beurteilen. Im Nationalpark sprechen wir immer von „Veteran Trees“, also besonders alten Bäumen. Bisher kann keiner Abschätzen wie viele es sind, es sind nur recht grobe Angaben von ca. 1000 Bäumen. Jedem Baum ist ein A4 Zettel gewidmet, auf dem erst Daten wie die Koordinaten, der lateinische Name und Maße wie z.B. die Höhe und der Umfang angegeben werden müssen. Für die Ermittlung der Höhe des Baumes wird eine Entfernung von 20m abgemessen. Von dort aus wird mit einem analogen Höhenmesser der Winkel zum Beginn des Stamms und der Winkel zum höchsten Teil der Baumkrone bestimmt. Die beiden Zahlen ergeben gemeinsam die Höhe. Danach kommen 36 Felder in denen unter anderem Angaben über Astlöcher, Kronen- oder Starkastabbrüche, Krankheits- oder Pilzbefall, Moos- und Flechtenvorkommen und Nester, die sich im Baum befinden. Zusätzlich kommen dann noch einmal 15 weitere Felder, wo z.B. nach anderen Bäumen in der direkten Umgebung gefragt wird. Die Aussagen, die wir über die Bäume treffen werden immer mit der Hilfe von für solche Studien angefertigte Kataloge getroffen. So sind in manchen Fällen verschiedene Bilder dargestellt und wir müssen entscheiden, welches dem untersuchten Baum am nächsten kommt. Zusammengefasst ist es eine sehr detaillierte Studie, weshalb wir am ersten Tag auch nur insgesamt 8 Bäume geschafft haben. Mit der Zeit wird man jedoch deutlich routinierter und muss nicht mehr alles erst im Katalog nachschlagen, wodurch die Arbeit deutlich schneller vorangeht. Insgesamt haben wir dennoch nur 60 von den ca. 1000 Bäumen tracken und beurteilen können.
Tovább olvasom