Határokat feszegető túrát tartottak az Ősmaradványoknál 2022.02.01. 12:48

Január végén egy tematikus fatörzsbarlang túra során évmilliós határokat léptek át a Miocén Park látogatói. Képes beszámolónk a bizonyíték rá.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság téli tematikus túráinak egyikén – a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark beléptető kapujánál – 2022. január 29-én határátlépésre került sor.

A túra, melynek előre meghirdetett programja ITT olvasható, az Ősfenyő Belépő fogadóépülettől indult. A különleges bejárásra több helyről érkeztek a kalandozók (Székesfehérvár, Kecskemét, Miskolc és Eger mellett a környékbeli településekről is). Sajnos több előre bejelentkezettnek a pandémia okozta megbetegedés miatt kénytelen-kelletlen, de le kellett mondania a programot.

Az évmilliókat átívelő túra már az elején veszélyes vizekre evezett, habár a cápás csoportképnél még mosolyogtak az óvatlan látogatók. Talán másként viselkedtek volna, ha előre tájékozódnak és elolvassák cápás hírünket.

A Biológiai tanösvény Keménykő bánya megállójánál az erősen kötött homokkőpadok anyagát egykori folyóvizek rakták le, kényelmetlen lehetett rajta az ülés. Nem csoda, hogy a kép készítésekor többen álltak. (Egyébként az egyéni barangoláshoz segítséget nyújthat a GUIDE@HAND mobil applikáció, melyet érdemes előre letölteni a megfelelő nyomvonalakkal együtt, offline is használható. A Keménykőről többek között ezt mondja.)

Az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület Európa Diplomás, különleges rendeltetésű vadgazdálkodásáról Juhász Tamás fővadász, természetvédelmi őr adott ad hoc tájékoztatást egy pihenőnél.

Az államhatárra kiérve egy 24,5 kilométer hosszú, Kalondától Sátorosbányáig jelölt határmenti kerékpáros tanösvényt érintett a kalandtúra. (A kerékpáros ösvény nyomvonali leírását a korábban említett mobil applikáció is tartalmazza.) Az országhatár sávja köti össze a szlovák-magyar geopark két oldalát. Termetes tölgyfáit még a boldog békeidőkben ültették, igaz a kihelyezett táblák nem ezt részletezik.

A szlovák oldali, mucsényi fatörzsbarlang egy 17 millió évvel ezelőtt kitört szupervulkán riolittufa leplében alakult ki, ugyanazon vulkáni katasztrófa során, mint amelyik az Ipolytarnóci Ősmaradványokat is konzerválta.

Látogatóink felkészültek voltak, a fatörzsbarlang szájánál is vizslatták a digitális világot, a GUIDE@HAND mobil applikációt nézve nyomogatták mobiljukat.

Az országhatáron, a határköveket kerülgetve hol szlovák, hol magyar oldalon haladtak modern kori ingázóink, nehéz volt követni őket. A geológiai ösvény 2. védőcsarnokához érve Laufer Zsanett pályázati referens adott rövid tájékoztatót a RiWild Interreg projekt Ősmaradványokat érintő, 2023-ban átadásra kerülő fejlesztéseiről.
A tematikus túra a miocén erdő megdermedt ősállatait és a bükkábrányi fákat érintve a fogadóépület interaktív kiállításainál ért véget, látogatóink egy négydimenziós időutazás moziélményével búcsúzhattak a Miocén Parktól.

Azok, akik most nem tudtak részt venni a tematikus túrán, ne búslakodjanak, mert február 26-án újra lesz rá lehetőség! De ennek előtte egy különleges vadászati élménytúrára is be lehet nevezni február 19-én. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Miocén Parkja szeretettel várja a téli hétvégés látogatókat.

Kapcsolódó

2023/1 2. The first few days

2023/1 2. The first few days

2023.04.19. 14:37
Am 14. Maerz stieg ich ins Flugzeug in Richtung Budapest. Natürlich war ich ziemlich aufgeregt und gespannt. Ich war vorher noch nie in Ungarn. Wie werden die Leute dort sein und wie wird meine neue Heimatstadt aussehen? Was wird mich im Bükk-Region Geopark erwarten? Fragen über Fragen… Glücklicherweise wurde ich von Balázs am Flughafen abgeholt und meine Aufregung legte sich etwas nach dem herzlichen Empfang. Auf dem Weg in die Wohnung machten wir sogar noch einen Zwischenstopp bei Aldi, da am 15. Maerz ein Feiertag in Ungarn ist (Gedenktag der Revolution von 1848) und die Geschaefte geschlossen hatten. Ich nutzte den freien Tag direkt, um etwas die Innenstadt zu erkunden. Dort habe ich den Dobó-István-Platz, das Rathaus, sowie die Basilika gesehen. Erster Eindruck? Hier laessts sich aushalten! Am Samstag hat mich Balázs und sein Vater auf eine Wanderung im nahegelegenen Aggtelek Nationalpark eingeladen. Wir marschierten im Wald 15 km entlang der slowakischen Grenze von Aggtelek in Richtung Gömörszőlős. Kurz vor unserem Ziel wurden wir noch mit einem schönen weitlaeufigen Ausblick belohnt. Dort konnten wir bis zum Mátra-Gebirge sehen! In Gömörszőlős, wo es unter Anderem ein ökologisches Ausbildungszentrum gibt, haben wir dann zusammen noch zu Abend gegessen (Ungarische Gulaschsuppe) und den Abend mit einem Kartenspiel ausklingen lassen (auf ungarisch gar nicht so einfach ;) ) Es war ein sehr schöner Tag, vor allem, da ich von allen Teilnehmern herzlich empfangen und direkt in die Gemeinschaft aufgenommen wurde. Am Sonntag stand dann die Besichtung der Burg von Eger an. Von dort hat man einen guten Ausblick über die Stadt. Im Keller der Burg befindet sich eine Ausstellung zu einer der grössten Waffensammlung in Ungarn und es kann das ehemalige Verlies besichtigt werden. Für Geschichtsinteressierte sehr interessant!
Tovább olvasom