Csendes tragédiák a légvezetékek mentén: fogyatkozó védett madaraink 2022.02.01. 22:25

Lakossági bejelentés alapján a Kömlő és Tiszanána között lévő út mentén húzódó középfeszültségű légvezeték mellett egy elpusztult túzokot találtunk.

Fotó: Antal András

A madár annak ellenére, hogy jó látási viszonyok voltak aznap délelőtt, repülés közben légvezetéknek ütközött és elpusztult. A vezeték, amelynek nekirepült, a szárnyát vágta el. Az esemény sajnos nem egyedi, ezek a madarak gyakran nem észlelik időben az oszlopok között feszülő sodronyokat. Rossz látási viszonyok között (pl. ködben), vagy menekülés közben különösen veszélyesek számukra a vékony huzalok. Nem ez az első eset a régióban, hogy e ritka madár ilyen módon pusztul el, miközben országosan is jelentős a hasonló esetek száma. A probléma nem csak a túzok esetében fordul elő, más nagy testű madárfajokat (pl. daru, gólya) is érint.

A túzok (Otis tarda) Európa legnagyobb testtömegű madara. Magyarországon fokozottan védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke: 1 millió forint. Az IUCN vörös listán jelenleg sérülékeny (Vulnerable) státuszban tartják nyilván. Változó egyedszámban, feldarabolódott elterjedési területtel egész Eurázsiában előfordul, az Ibériai-félszigettől Mongóliáig. Hazai állománya az elmúlt években fokozatosan erősödött. (Az idei, Körös-Maros Nemzeti Park által szervezett szinkronszámláson majd' 50 egyeddel többet regisztráltak a vizsgált területen, mint az előző évben: https://www.kmnp.hu/hu/hirek/szinkronszamlalas-a-k...)


Fotó: Ferenc Attila

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a dél-hevesi és dél-borsodi régióban él egy kis létszámú, perem helyzetű populáció, amely csak néhány egyedet számlál. Ezért különösen nagy veszteségnek számít ennek az egy egyednek az elvesztése is.

Dürgő kakas Fotó: Ferenc Attila

Az elmúlt időszakban egyre több helyen kerülnek fel a nagyfeszültségű távvezetékekre és a középfeszültségű hálózatokra is olyan berendezések, amelyek segítséget nyújtanak abban, hogy az ilyen, és ehhez hasonló balesetek elkerülhetők legyenek. Újabb szomorú példája annak, miért fontos, hogy az áramszolgáltatók az állami természetvédelemi szervekkel együttműködve csökkentsék az elektromos hálózat okozta madárpusztulások mennyiségét.

A középfeszültségű szabadvezetékek kétféle módon veszélyeztethetik a madarakat. Ködben, párás, esős vagy havas időben a rossz látási viszonyok miatt elsősorban a nagytestű madarak – túzokok, gémek, darvak, ludak – ütközhetnek a vezetékkel. A vezetéket tartó oszlopok úgynevezett fejszerkezetére beülő, akár kisebb testű madarakat pedig áramütés érheti. Az első esetben a vezetéknek ütköző, az esetek döntő részében súlyos sérülést szenvedő, majd a földre csapódó madár azonnal elpusztul. A második esetben az oszlop fejszerkezetére beülő madár – ragadozó madarak, gólyák, szalakóták, varjúfélék stb. –, ha két elektromos vezetőt vagy egy elektromos vezetőt és egy földelt oszlopelemet egyszerre érintenek meg, súlyos áramütést szenvednek. A madarak az esetek döntő többségében azonnal vagy az áramütést követően rövid időn belül elpusztulnak.

Az akadálymentes égbolt megállapodás 2008 óta érvényben van, melyben prioritásokba sorolták Magyarország villanyvezeték szakaszait, hogy a problémát ott tudják orvosolni legelőször, ahol a legnagyobb tömegben élnek, vonulnak madarak. Eddig összesen 3446 km hosszú vezetékszakaszon történt meg az oszlopfejek szigetelése (áramütés elleni védelem), 120 km hosszú légkábelt cseréltek le földkábellel és 2724 láthatóság-növelő eszközt helyeztek ki az ütközéses balesetek csökkentése érdekében.

A természetvédelmi őrszolgálat rendszeresen ellenőrzi a szigetelt oszlopok állapotát, valamint továbbra is dolgozik azon, hogy megállapítsa jelenleg mely területek veszélyeztetettek még, hogy mielőbb biztonságossá lehessen tenni az összes veszélyes légvezeték szakaszt.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt időszakban az áramszolgáltatókkal együttműködve jelentős erőfeszítéseket tett a madárpusztulások mértékének csökkentésére. A 2000-es évek elején LIFE programok támogatásával kezdtük meg az oszlopfej-szigeteléseket, illetve a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet területén a légvezetékek földkábelbe helyezését. 2013 és 2015 között a Dél-Borsodi és a Dél-Hevesi Tájegység területén a középfeszültségű szabadvezetékek szigetelésével, valamint földkábel fektetéssel – összesen több, mint 1,3 milliárd forintos beruházással – jelentős sikereket értünk el e téren, azaz madárvédelmi szempontból veszélyes középfeszültségű szabadvezeték hálózatot madárbaráttá alakítottunk. A beruházás során a madárvédelmi szempontból veszélyes vezetékszakaszok oszlopelemeinek burkolását, átalakítását valamint cseréjét végezték el a szakemberek, illetve folytattuk a veszélyeztetett területeken a légvezetékek földkábelbe helyezését.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság KEOP és LIFE pályázatokból több mint 10.000 oszlopfej madárbarát szigetelését végezte el. Ugyanezen programok finanszírozásával, az áramszolgáltatóval együttműködésben cca. 40 km légvezeték földkábelbe helyezését sikerült megvalósítanunk az ütközéses madárpusztulásokkal leginkább veszélyeztetett dél-hevesi és dél-borsodi védett területeinken.


Légvezeték lebontása a földkábelre cserélést követően (forrás: Túzok LIFE, tuzok.hu)


A munka nem állhat meg, a végleges megoldást az áramütések elkerülésére nem a szigetelés, hanem madárbarát oszlopfejek és szerelvények kihelyezése oldhatja meg. Az ütközéses madárpusztulások megelőzését a veszélyeztetett területeken az elektromos vezetékek földkábelre cserélése jelentheti, amely megoldás üzembiztonsági/ellátási szempontból is jóval előnyösebb. Az áramszolgáltatókkal, e területen jártas szakemberekkel, civil szervezetekkel együttműködve az elmúlt húsz év során a műszaki megoldások jelentős fejlődésének lehettünk szemtanúi, tesztelői, részesei. A jövőben ez a munka tovább folytatódik, partnerszervezeteinkkel folyamatosan keressük a megoldást ennek a jelentős problémának a megoldására, hiszen fentiek miatt becslések szerint akár 500.000 madár pusztul el évente.

Amennyiben áramütésben elpusztult madarat talál, azt kérjük az alábbi bejelentő oldalon jelezze: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScOKEFFKD...

Ha sérült, röpképtelen, de élő madárral találkozik, kérjük értesítse a lakóhelye szerinti illetékes nemzeti park igazgatóságot.

Kapcsolódó

2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022/1. - 7. Visitors from Kiskunság National Park

2022.08.23. 15:48
Besucher aus dem Kiskunság Nationalpark [13.06.2022-19.06.2022]Am Montag, den 13. Juni kamen Lara und Jakob dann mit nach Eger, um ein bisschen was vom Bükk Nationalpark zu sehen. Am ersten Tag bestiegen wir einen kleinen Aussichtspunkt in Szarvaskő und besichtigten das Western Gate Besucherzentrum.Dienstag unternahmen wir eine kleine Wanderung direkt vom Direktorat aus und am Mittwoch zum Tar-kő Aussichtspunkt. Auch für Marie und mich war dies einer der beeindruckendsten Orte, die wir im Bükk gesehen haben. Danach besichtigten wir gemeinsam mit einem Ranger das Plateau und er erklärte uns einiges über die vorkommenden Pflanzen und einen Schmetterling, der weltweit nur in einem sehr kleinen Umkreis auf dem Plateau zu finden ist. Anschließend fuhren wir zu einem sogenannten „Virgin Forest“, einem Wald, der weder von der Forstwirtschaft genutzt werden darf noch von Wanderern betreten. Somit soll der Wald sich ohne jeglichen Einfluss des Menschen entwickeln. Am Donnerstag fand eine Art Evaluation des Observatoriums und umliegender Attraktionen statt. Wir halfen bei der Vor- und Nachbereitung und nahmen an den Führungen teil. Am letzten Tag des Austausches besichtigten wir in Lillafüred die Szent István-Höhle und die Annahöhle. Bei der Szent István-Höhle handelt es sich um eine Tropfsteinhöhle, in der ein bestimmtes Klima herrscht, welches besonders gut für die Gesundheit sein soll. Deshalb ist ein bestimmter Bereich der Höhle für Touristen gesperrt. Hier haben Leute mit verschiedenen Krankheiten die Möglichkeit sich, mit Schlafsack oder Decke, für ca. drei Stunden täglich hinzulegen, um die Heilungsprozesse im Körper zu unterstützen.Nach diesen zwei gemeinsamen Wochen war der Austausch vorbei. In der Zeit konnten wir alle einiges über sowohl den anderen als auch den eigenen Nationalpark lernen.
Tovább olvasom
2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022.08.23. 15:40
Ipolytarnoc; Unser Aufenthalt im Nirgendwo[26.5.2022- 5.6.2022.; 28.6.2022.-7.7.2022]Während unseres Freiwilligendienstes wohnten wir insgesamt einen Monat in Ipolytarnóc, einmal Anfang Juni und einmal Anfang Juli. Das Visitorcenter gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark wird aber vom Direktorat mitverwaltet. Wir wohnten in einem der Gästehäuser am Waldrand und hatten immer mal wieder pelzigen Besuch durch den dort lebenden Kater. Unsere Arbeit war etwas anders als im Direktorat, wir saßen nicht im Büro sondern waren meist draußen unterwegs. Bevor wir nach Ipolytarnóc fuhren gab uns Balázs Excel Tabellen über verschiedene Wanderpfade rund um Ipolytarnóc. Unsere Aufgabe war die Pfade abzulaufen, die Infotafeln mit einem GPS-Gerät zu markieren und alles mit Fotos festzuhalten. Anschließend trugen wir alle Auffälligkeiten in den Tabellen zusammen. Eine weitere unserer Aufgaben war etwas sehr besonderes, Ipolytarnóc ist für seine Fülle und Qualität an Fossilien bekannt und noch ist längst nicht alles freigelegt. Wir durften die Ausgrabungen weiterführen und uns selbst als Archäologen versuchen. Die Arbeit machte viel Spaß aber natürlich war auch die Umgebung traumhaft schön. Unsere Unterkunft befand sich mitten im Wald, was wir durch kleine Ausflüge und Spaziergänge nutzen Während unseres zweiten Aufenthaltes fand die Reevaluation statt, mehr dazu können sie im Blogeintrag „Hoher Besuch in Ungarn“ lesen.
Tovább olvasom
5 Ipolytarnóc

5 Ipolytarnóc

2023.04.19. 14:21
Ronja:Das Naturschutz Gebiet Ipolytarnóc wird vom Bükk Nationalpark Direktorat verwaltet, hier durften wir vom 21. bis zum 27. November helfen und lernen. Das Naturschutzgebiet ist eine Fundstätte für eine Vielzahl von Fossilien, wie Haifischzähne, Blattabdrücke, versteinerte Bäume und Tier-Fußabdrücke. In unserer Zeit in Ipolytarnóc durften wir viel über die Geschichte des Naturschutzgebietes erfahren, eine Vulkankatersstrophe vor etwa 20 Millionen Jahren bewahrte die Fauna und Flora im Gebiet. Auf verschiedenen Naturlehrpfaden ist es möglich viel über die Relikte der geologischen Vergangenheit des Naturschutzgebietes zu lernen.Die Zeit in welcher wir in Ipolytarnóc waren liegt in der Nebensaison, weshalb weniger Ökotourismus stattfindet, trotzdem konnten wir bei verschieden Aufgaben helfen. So haben wir nicht nur viel gelernt, sondern beim Laub fegen, Zaun reparieren und Häcke schneiden geholfen. Beim Laubfegen in Ipolytarnóc haben wir einige der Arbeiter:Innen kennen lernen dürfen, von welchen wir etwas über die Pflanzen und die Vergangenheit des Naturschutzgebietes lernen konnten. Aber auch das Häcke schneiden und Zaun reparieren war eine spannende Erfahrung, bei der wir einiges lernen konnten. Weiterhin haben wir viele Lehrpfade besichtigt und viele Fossilien anschauen dürfen, Imre welcher in Ipolytarnóc arbeitet hat uns die verschiedenen Teile des Besucherzentrums gezeigt und so konnten wir beispielsweise den versteinerten Baum betrachten, welcher auf dem Foto zu sehen ist. Durch die Kiefer mit einem Durchmesser von acht Metern und einer Länge von fast hundert Metern, wurde das Naturschutz gebiet bekannt. In dem Besucherzentrum gibt es viele interaktive Möglichkeiten für die großen und kleinen Besucher die Geschichte des Naturschutzgebietes kennenzulernen. Es gibt beispielsweise ein 4D Kino über die Tiere, welche früher in der Region gelebt haben und eine spannende Ausstellung mit verschiedenen Fossilien.
Tovább olvasom