A szeptemberi gödöllői, majd mátrafüredi bemutatkozást követően októberben már terepen is találkozhattak az érdeklődők a Vidra Verdával, a „guruló természetbúvárral” – igazgatóságunk oktatási célokat szolgáló kisbuszával.
Októberi foglalkozásaink során a vizek élővilágát vettük górcső alá. Salgótarjánban a Baglyaskő-vár Látogatóközpont kis tavainak lakóival ismerkedtek meg a diákok, Karancslapujtőn pedig a Dobroda patak volt vizsgálódásunk célpontja. Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen tartott programunk során ismét egy állóvíz következett: a miocén erdő közvetlen szomszédságában fekvő tóból gyűjtöttünk vízi makrogerincteleneket, azaz szabad szemmel is látható (makroszkopikus) vízi élőlényeket, például vízicsigákat, kérész- és szitakötőlárvákat.
Vízihálózás a Dobroda pataknál. Fiatal természetbúvárok Karancslapujtőn. (Fotó: Bócsó Anita)
A begyűjtött állatok között néhány fura, vagy épp félelmetes kinézetű szerzet is akadt: a kifli formájú, oldalukon „úszó” bolharákokat szinten minden gyerek aranyosnak találta, a víziskorpióra azonban inkább már félelemmel tekintettek. A kedélyek hamar lecsillapodtak, miután kiderült, hogy a rovar teste végén található, fullánkszerű képződmény nem szúrásra szolgál, hanem csak levegőt vesz rajta az állat.
A víziskorpió kicsiben …
… és nagyban, a kivetítőn. (Fotók: Bócsó Anita, Oláh Anita)
A vizsgálóedényben megfigyeltük még a szitakötőlárva zsákmányszerzését is, láttuk, miként használja a fogóálarcát. A gyerekek számára igazi bátorságpróba volt a sebes acsa lárváinak kézbe vétele is. Az aprócska, de annál fürgébben úszó kérészlárva, a víz tetején szaladgáló molnárpoloska, a nyughatatlan csíkbogár szemlélése mind új részleteket villantott fel a kisvizek csodálatos világának titkaiból.
Ezt követően a tápláléklánc magasabb szintjeit vettük szemügyre, immár játékos formában: megtudtuk, mit eszik a fehér gólya, és fény derült arra is, hogy mennyire fontos a fehér és fekete gólyák táplálkozóhelyéül szolgáló vizes területek védelme.
Készül a tápláléklánc… (Fotó: Hives Adrienn)
A kedvező időjárás lehetővé tette, hogy még élőben is találkozzunk néhány kétéltűvel: az ipolytarnóci programon egy erdei béka és néhány kecskebéka is szemünk elé (illetve hálónkba) került. Ez jó alkalom volt arra, hogy beszéljünk a kétéltűek védelméről, és bemutassuk a nógrádi kisvizek két jellegzetes, közösségi jelentőségű kétéltű faját, a vöröshasú unkát és a dunai tarajosgőtét. Utóbbit egy óriás kirakó formájában ismerhettük meg: a valóságban mindössze 14-15 cm-es, miniatűr „sárkányra” emlékeztető állat most háromméteres nagyságban tárult a szemünk elé, amit nem is volt olyan egyszerű összerakni. Buszunk névadójával, a vidrával ugyan egyik helyszínen sem találkoztunk, ennek ellenére a résztvevők bőséges élménnyel és új ismeretekkel gazdagodva távoztak programjainkról.
Egy pannóniai sárkány… Nagy feladat volt összerakni a dunai tarajosgőtét ábrázoló óriáskirakót. (Fotók: Oláh Anita, Papp Ferenc)
A téli hónapokra a Vidra Verda is pihenőre vonul, hiszen ilyenkor a vizsgálódásunk tárgyát képező élőhelyek, az erdők, rétek, kisvizek lakóinak többsége is hibernációját tölti. Márciusban ismét elindul majd guruló természetbúvárunk, hogy bemutassa a körülöttünk élő, európai jelentőségű védett fajokat, valamint a Natura 2000 területek gazdag természeti örökségét.
