A korábbi aszályos évekhez viszonyítva az idei tavasz bőséges csapadékkal ajándékozta meg a Kesznyéteni Tájvédelmi Körzetet is, aminek köszönhetően újra megteltek a sarlólaposok, a nedves rétek tocsognak, így újra a haris kakasok (Crex crex) csábító „énekétől” hangosak a kesznyéteni éjszakák.
Az idézőjel a faj jellegzetes, ám kellemesnek kevésbé nevezhető nászhangjának szól, ugyanis meglehetősen hangos és éles szólama leginkább recsegéshez hasonlít. A természetvédelmi szakemberek számára azonban mindig nagy öröm, amikor hangja felcsendül. Népies elnevezése, a „kétkés madár” is hangjára utal, mely olyan, mint amikor kést vagy kaszát fennek, de tudományos neve is hangutánzó szó.
Éneklő haris (Forrás: www.mme.hu)
A haris a guvatfélék (Rallidae) családjába tartozó 22-25 cm hosszúságú madár. Hátoldali tollazata barnás színezetű, melyet sötét foltok tarkítanak, nyaka és melle szürke, míg röptében vöröses szárnyfoltjai teszik felismerhetővé. Már ha nagy ritkán megpillanthatja az ember repülés közben. Szem elé csak ritkán kerül, ezért leginkább csupán hangja árulja el jelenlétét, olykor-olykor azonban az alacsonyabb növényzet közül az udvarló hímek feje is kilátszik, és ekkor vaskos, rövid, hússzínű csőre és szürkés-kékes szemöldöksávja is feltűnik.
Harisok (Forrás: www.mme.hu)
Költését tekintve igen érdekes madár, ugyanis a haris poligám faj, vagyis egy kakas több tojóval is párosodik. A hímek revírtartóak, a tojók az egyes revíreken belül építik fészkeiket növényi anyagokból, melyekbe 7-10, de akár 13 tojást is lerakhatnak május végén, június elején. A fekete pehelylabdára emlékeztető fiókák fészekhagyóak, tehát a kikelést követő rövid időn belül képesek követni anyjukat, röpképességüket azonban majd csak az ezt követő egy hónapban érik el. Addig is elsősorban állati eredetű táplálékukon cseperednek. Arról kevés információnk van, hogy a hímek őrzik-e a párosodás után a revíreket, vagy, hogy hány tojó tartozhat egy-egy kakashoz, mely izgalmas titkok még feltárásra várnak.
Haris tojások és fióka (Forrás: www.mme.hu)
A haris hazánkban sajnos ingadozó állománnyal bír, mely élőhelyeinek beszűkülésének, a nem megfelelő körültekintéssel végzett mezőgazdasági tevékenységek következtében és az egyre fokozódó csapadékszegénység miatt alakult ki. Más szavakkal a modern, intenzív mezőgazdaság egyik nagy vesztese. Madarunk ugyanis elsősorban a mélyebb fekvésű kaszálórétek földön fészkelő faja, így ezeken az élőhelyeken a gépi kaszálás jelenti számára a legnagyobb veszélyt, aminek ideje egybe esik a költési időszakkal. Nagyapáink idejében ugyanis, amikor a kaszálás még extenzíven, kézi kaszákkal történt, egy-egy rét levágása akár heteket is igénybe vehetett és a földön fészkelő madaraknak mindig volt hova menekülniük. Ekkor hangzott el gyakran: „Szorítsd a harist!”, mely felkiáltást Herman Ottó magyarázza A madarak hasznáról és káráról című művében:
„Tikkasztó melegben, gyöngyöző homlokkal megáll a magyar kaszás, a kinek a világon sehol sincsen párja; előbb letörli homlokáról az izzadságot, aztán letűzi a kasza nyelét, kiveszi tokjából a fénkövet és elkezdi a fenést; erre a hangra mintha felelne, mintha versenyre kellne a surgyé madár; nagy buzgón hallatja buzgó énekét, míg a haris alig pár lépésnyire bujkál a magas fűben és folyton hallatja „kétkét—kés-kés”-szerű szavát. Ha közel van a kaszáló széle, ekkor a kaszások sora összenéz, aztán kettőzött erővel és szaporasággal vág be a fűbe, a sorvezető pedig elkiáltja magát: szorítsd a harist! Mert az az ügyesen bujkáló, jól futó madár, a meddig füve van, nem kél ám szárnyra; de a mikor a kaszások sora előtt mindig keskenyebbé válik a füves pászta, szorul a haris kapczája és utóvégre is támolygó- imbolygó röpüléssel szárnyra kap; a ki pedig először látja, elkurjantja magát és a sor arcza földerül. Mert a haris kiszorulása a nehéz munka végét is jelenti. Ekkor az emberek fölmarkolnak egy marék füvet, végig törlik a kasza pengéjét és aztán megfalatoznak. A kinek családja van, elvon a szájától egy-két falat kenyeret, hogy hazavihesse apró cselédjének, mint „madárlátta kenyeret” Jó szívre mutató szép szokás ám ez!” (Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról)
A szántóföldi kultúrákban az ott végzett talajművelő munkák fenyegetik, de egyedszámának csökkenéséhez hozzájárul az is, hogy a trópusi Afrikában és vissza vezető útja során ez a faj is számos alkalommal esik áldozatul az illegális vadászatnak.
Még a legnagyobb odafigyelés mellett is lehetnek áldozatok. Elkaszált mezei pacsirta (Fotó: Soós Gábor)
A harist veszélyeztető tényezők elhárítására, illetve mérséklésére azonban a természetvédelem több preventív megoldást is kidolgozott. Ezeknek a fajvédelmi intézkedéseknek egyik gyakorlati eleme az egyes állományok felmérése és az udvarló hímek felderítése, melyet a terepen szolgálatot végző természetvédelmi őrök végeznek el. Mivel a haris szürkülettől hajnalig aktív, ezért a felmérések „kellemes” május-június éjszakai tevékenységek, melyeket az embermagasságú réten felzavart szúnyogok és a forró, párás közeg tesz felejthetetlenné. Az éjszakai kalandokat célszerű még az egyes rétek kaszálása, de legkésőbb június vége előtt elvégezni, mivel előfordulhat, hogy a madarak júliusban már nem szólnak, és így egész fészekaljak válhatnak a munkálatok áldozatává. A felmérések célja tehát, hogy minél pontosabban bemérjük az egyes szerenádozó kakasok éneklési pontjait, mely koordináták körül kerülnek kijelölésre a védőzónák, és ezeken belül a költés befejezéséig nem lehet kaszálni, így védve a fészkeket.
Harisfelmérés (Fotó: Bodnár Katalin)
A Kesznyéteni Tájvédelmi Körzet bővelkedik a harisok számára alkalmas élőhelyekben, mocsárrétekben, így minden évben elvégezzük a faj állományának felmérését. Az idei jó vízellátottságú év kifejezetten harisban gazdag, ugyanis a szokásos 1-2 éneklő hím helyett összesen 16 egyedet sikerült bemérnünk a tájvédelmi körzet különböző pontjain. A legtöbb udvarló az Inér-hát nevű terület mélyebb fekvésű részeiről került elő. Korábban a haris sokkal nagyobb egyedszámban volt észlelhető a Taktaközben is, azonban az éghajlatváltozás következtében fellépő egyre gyakoribbá váló aszályos időszakok, valamint az élőhelyeinek beszűkülése miatt ezen a vidéken is jelentősen megcsappant a populációja.
Az Inér-hát (Fotó: Soós Gábor)
A harisok általában ragaszkodnak éneklési pontjaikhoz, mely sok esetben valamilyen kiemelkedő tereptárgy, egy bokor, fa, traverz, stb. mellett vannak, ahol több éjszakán keresztül hallatják szerenádjukat, mégpedig oly hévvel, hogy az sem zavarja őket, ha az ember - persze diszkréten – a szükséges adatfelvételhez odaáll melléjük. Ilyenkor, ha netalán megugrasztanánk őket, akkor is pár perc elteltével, megköszörülik torkukat és ott folytatják, ahol abbahagyták. Így hát nagy pontossággal meg lehet határozni a revírek központját, melyeken belül a fészkek úgynevezett aggregációban helyezkednek el, azaz hozzávetőlegesen az éneklési ponthoz közel rendeződnek el. A védelem folyamatának következő lépcsője a védőzónák kialakítása, mely rendszerint a központi koordináták körül kialakított 100 méter sugarú kör, ami által egy 3,14 ha területű védőzóna kerül kijelölésre. A védőterület - egy térinformatikai szoftver segítségével - kör alakban kerül kijelölésre, ami ugyan nagyban megkönnyíti a terepen GPS segítségével történő kialakítását, azonban a gazdálkodók a munkálatokra való tekintettel jobban preferálják a „szögletes” kijelölést. Ezért sok esetben a tervezetthez képest még nagyobb területek kerülnek védelem alá, mely területekhez hozzáadódnak az egyébként sem kaszálható vizes laposok is.
A haris védelmére visszahagyott területrész (Fotó: Soós Gábor)
Az Inér-háti revírek védőzónái drón felvételen (Fotó: Lenner Ádám)
Ezeken a területrészeken belül tehát a gazdálkodók nem kaszálhatnak, ami viszont számukra bevételkiesést, illetve a takarmány minőségromlását eredményezi. Ennek kompenzálására van lehetőségük részt venni a haris védelmére irányuló Agrár- Környezetgazdálkodási Programban (AKG), mely bizonyos fajvédelmi kritériumok betartása mellett, a támogatási rendszer segítségével kompenzálja a gazdálkodók effajta bevételkiesését. A programban kiemelt jelentősége van a haris élőhelyek kaszálására vonatkozó előírások betartásának. Ilyen előírások a madárbarát kaszálási mód, azaz a vadriasztó lánc használata, a kiszorító kaszálási mód alkalmazása, a terület 5-10 %-nak kaszálatlanul hagyása, a napnyugtától napkeltéig történő munkavégzés tiltása, de mindenekelőtt a lassan, a természeti értékekre odafigyelve történő kaszálás, mely segít megvédeni a harist és minden más földön fészkelő madárfajt és egyéb élőlényt, mint pl. az őzgidákat. A haris fiókák általában július végével érik el azt a fejlettségi kort, amikor már nagy biztonsággal le lehet kaszálni az addig oltalmat biztosító védőzónát, természetesen a fentebbiekben taglalt odafigyeléssel.
A kaszálások gyakori vendégei a fehér gólyák (Ciconia ciconia) és a békászó sas (Clanga pomarina) (Fotók: Soós Gábor)
A kaszálatlan sávok nem csak a madaraknak nyújtanak menedéket. Védett dunai szegfű (Dianthus collinus) az Inér-hátról (Fotók: Soós Gábor)
A haris védelme mindezek mellett az élőhelyek fejlesztésével és fenntartásával, illetve a táplálékforrás biztosításával lehetséges, így a szántó művelési ágú területeken található belvizes foltok fenntartásával, illetve a rovarirtó szerek mellőzésével. Nagyon fontos szerepet játszanak továbbá a területileg illetékes vadászatra jogosultak is, akik a földön fészkelő madárfajokra nagy veszélyt jelentő szőrmés és tollas predátorok állományának szabályozásával jelentős mértékben hozzájárulhatnak a fészekaljak sikeres felneveléséhez.
Haris röptében (Forrás: www.mme.hu)