Múzeumok éjszakája programok a geoparkban 2021.06.20. 17:54

2021-ben újból megrendezik a múzeumok éjszakáját szerte az országban - így a geopark múzeumaiban is.

Szécsényben

Június 25-én és 26-án II. Rákóczi Ferenc szabadságeszménye és a szécsényi országgyűlés tiszteletére két napos nagyrendezvény lesz. Pénteken 10 órától megelevenedik a kuruc kor s maga a vezérlő fejedelem alakja is. Szombaton délután négy órától a múzeumok éjszakáján résztvevői lehetünk kuruc- labanc összecsapásnak, a szlovák, magyar népzene és néptánc összecsengő megnyilatkozásainak. Gyermek és felnőtt programok, étel, ital, Szent Iváni tűzgyújtás és esti nosztalgia koncert várja a látogatókat. A szabadtéri programok ingyenesek, a múzeumban vagy az épület elől induló látványséták rendkívül kedvező 500Ft, illetve 250 Ft-os belépővel vehetők igénybe.


Salgótarján

A Dornyay Múzeum sok-sok programmal várja az érdekőkőket, mi itt csak néhányat emelünk ki:

- Június 26. 17.30 - Immár hagyomány, hogy a Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelyén a Bányász-Kohász Dalkör előadásával nyílik meg a Múzeumok Éjszakája. Idén sem lesz ez másképp.

Utána óránként induló szaktárlatvezetésekkel várják látogatókat a Múzeumok Éjszakáján a Bányászati Kiállítóhely földfelszíni és földalatti kiállításában egyaránt.

Június 26-án 18-20 óra között családi programra várunk kicsiket és nagyokat egyaránt a Bányászati Kiállítóhelyen. A foglalkozáson a gyerekek sötétben világító festékkel készíthetik el műalkotásukat, melynek varázslatos látványát azonnal meg is tekinthetik a bánya mélyének sötétjében.

- Szaktárlatvezetéssel várják a látogatókat a Régészeti Raktárban, ahol régészek és régészeti szakasszisztensek mutatják be az elmúlt időszakban feltárt lelőhelyek leletanyagát.


- Szaktárlatvezetéssel várják a kedves látogatókat az Üvegváros Tanulmányi Raktárban is, ahol a Dornyay Béla Múzeum tárgyi gyűjteményének üveganyaga tekinthető meg. A minőségben is igen jelentős gyűjteményben zömében a Salgótarjáni Öblösüveggyár termékeit találjuk meg, melyek 1960-tól kezdve folyamatosan kerültek a múzeum tulajdonába. Az öblösüveggyár történetének valamennyi korszakát reprezentálja a gyűjtemény, a megalakulástól egészen a gyár megszűnéséig.

- Megtekinthető lesz a nemrégiben felújított Képzőművészeti Tanulmányi Raktár is, mely tanulmányi raktár jellegénél fogva egyszerre lát el gyűjteményi raktári és részleges kiállítási funkciót. Az érdeklődő nagyközönségnek lehetősége nyílik betekinteni a múzeum gazdag képzőművészeti anyagának egy fontos részébe, megtekinthetik többek között Balázs János festményeit és plasztikáit, Földi Péter festményeit és szobrait, illetve a teljes Mihályfi-gyűjteményt. Itt kaptak helyet Gaál István filmrendező fotográfiái és Drozsnyik István szobrai.

- Május 22-én nyílt meg a Dornyay Béla Múzeumban a jelenleg is látogatható időszaki kiállítás, a 36. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat. A már hagyományszerűen megrendezésre kerülő tárlat a megelőző két évben készített képzőművészeti alkotásokat mutatja be. A kiállításon festő-, grafikus- és szobrászművészek, iparművészek mutatkozhatnak be alkotásaikkal, melyeket az országban több helyen gyűjtött be a múzeum, biztosítva valamennyi régió alkotói számára a bemutatkozási lehetőséget.

Június 26. 18.00-19.00 - Póczos Sándor salgótarjáni helytörténeti kutató a Dornyay Béla Múzeum Nagy Iván Honismereti Pályázatára készítette el a Salgótarján első számú likőrgyára – A Kohn család áttekintő története című pályaművét. A Múzeumok Éjszakáján a szerző az Üvegváros Tanulmányi Raktárban, a likőrgyártáshoz eredetileg használt üvegek között mutatja be a likőrgyártás történetét.

Június 26. 18.00-19.00 Palóc mesék - A salgótarjáni Kerek Perec Egylet interaktív mesejátékaival nem csak a gyerekeket, de a felnőtteket is elvarázsolja. A Kerek Perec receptje ugyanis 25% népmeséből, 25% néptáncból és 25% népzenéből áll. A hozzávalókat jól összekeverjük, érni hagyjuk, és utána azonnal tálalható. A fennmaradó 25%-ot pedig a néző maga teszi hozzá!

Bővebb infó a programokról: www.muzej.hu

Kapcsolódó