Az aratás vetett véget az „aratásnak”…, avagy békászó sasok (Clanga pomarina) átnyaralása a Bükkalján

1

A címben szereplő szóismétlés első tagja magára a betakarításra utal, míg a második azt takarja, hogy fokozottan védett ragadozómadaraink miképpen vágtak rendet a szántóföldi kultúrákban erőteljesen felszaporodó mezei pockok soraiban.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság madarakkal foglalkozó szakemberei között régebb óta ismeretes, hogy a Bükkalja és a Borsodi-Mezőség találkozásánál, Mezőkövesd és Tard községhatárok érintkező dűlői kedvelt táplálkozóterületei ragadozómadarainknak.

Különösen akkor vonzó igazán a szűkebb térség ragadozóink számára, amikor a gradációnak köszönhetően markánsan megnő a mezei pockok egyedszáma. Leegyszerűsítve gradációnak az állattanban azt a jelenséget nevezzük, mikor egy adott faj egyedszáma és az egyedsűrűség egy időre jelentősen meghaladja a jellemző, átlagos értékeket. A gradációk több egymással összefüggő tényező (pl. a magas egyedsűrűség okozta stressz miatt fellépő betegségek, kedvezőtlen időjárás, időszakos táplálékhiány, stb.) következtében egy idő után összeomlanak, azaz az egyedszám és az egyedsűrűség hirtelen, rövid idő alatt csökken újra az átlagos értékekre, vagy esetleg azok alá. Gradációs jelenség pl. a sáskajárás, de a rágcsálók között is több gradációra hajlamos fajt tartunk számon.


Mezei pocok (Microtus arvalis) élvefogó csapdában


A fentebb említett konkrét területen a mezei pockok gradációja leglátványosabb a nagy kiterjedésű őszi káposztarepce-táblákon (a térségben a lucerna vetésterülete elhanyagolható, ez a kultúra ideális „inkubátora” még a pockok gradációjának). A repcetáblák már ősszel, majd egész télen bőséges táplálékforrást biztosítanak a rágcsálók számára. Megjegyezném, hogy ez a haszonnövény kulcsfontosságú egyik legnagyobb madártani értékünk, a túzok számára is, mert annak legfontosabb téli táplálékát jelenti.


Virágzó repcetáblák dűlőúttal


2015-ben Mezőkövesd és Tard határában lévő repcetáblákon a mezei pocok erős gradációját tapasztaltuk. Már télen számos gatyásölyv, és kékes rétihéja telelt át a térségben, majd tavasztól kezdve folyamatosan növekvő egyedszámban tartózkodtak ragadozómadarak a térségben. A betakarítás után, július 13-án és 14-én a learatott táblák tarlóhántását (a visszamaradt szármaradványok talajba forgatását) végezték, amely ritkán látható madárgyülekezést váltott ki. A mezőgazdasági gépek által kiforgatott pockok terített asztalt jelentettek az itt táplálkozó seregletnek, melynek létszáma jóval meghaladta az 1000 egyedet. Legtöbben a fehér gólyák, a sztyeppi sirályok, hollók, dolmányos varjak, szürke gémek és nagy kócsagok voltak, de mellettük 12 nappali ragadozómadár-fajt figyeltünk meg a két nap alatt. Többek között egyszerre 18 példány parlagi sas (4 pd. műholdas jeladóval megjelölve) mellet 11 pd. békászó sast és 5 pd. kerecsensólymot számláltunk. A gyakoribb fajok (egerészölyv, vörös vércse, barna rétihéja) mellet a térségben ritkábban mutatkozó pusztai ölyv, barna kánya, hamvas rétihéja és kékvércse is előkerült a megfigyelések során. A tucatnyi fajból álló listához az kellet még, hogy a „lakodalom” két napja alatt egy rétisast és egy szirti sast is megfigyeljünk a területen. Képzeljük el, hány mezei pockot pusztíthatott el ez a madársereg?!


Nagy kócsagok a tarlóhántáson


Gyülekező parlagi sasok


Békászó sasok követik a traktort


Idén ismét nagyon markáns, talán az utóbbi pár évtized legerősebb gradációja alakult ki. Már télen jelezte a táplálékbőséget a telelő gatyás- és egerészölyvek, kékes rétihéják magas száma. Tavasztól megjelentek a fent említett gyakoribb fajok, de a közelben költő parlagi sasok és kerecsensólymok is gyakran látogatták a repcetáblákat. A legnagyobb szenzáció azonban számunkra az volt, hogy a hazánkban fokozottan védett, mindössze kb. 40 költőpáros állománnyal bíró békászó sas 12-13 egyede tartózkodott tartósan ezen a szűk területen! A 2015-ös gradáció idején is tíz fölötti egyedszámban koncentrálódtak itt, de akkor csak a tarlóhántás két napján jelent meg ennyi madár. Korábban is ismert volt, hogy költésben nem lévő, territóriumot még nem foglaló fiatal és átszíneződő madarak átnyaralnak itt. A maximális egyedszám az előző években 4-5 példány volt. Idén azonban az első egyedek május eleji megjelenését követően a hónap végére hétre nőtt a számuk, június-júliusban pedig 12-13 egyedet számoltunk. Az utolsó repcetáblákat a csapadékos nyárelő miatt csak július közepén aratták, addig a békászó sasok koncentráltan, egy szűk területen tartózkodtak, éjszakázni pedig egy közeli mezővédő erdősávba jártak be. Aratás után a madarak nagyobb területen szóródtak szét, de a közvetlen környéken maradtak. Meglepő, hogy a legközelebb költő territoriális pár öreg madarai tudomásunk szerint soha nem jelentek meg ezen az időszakos megtelepedési területen, holott az ide mindössze 2,5-3 kilométernyire lévő kisebb tardi gyepeket rendszeresen látogatták táplálékszerzés céljából.


Bákászó sas az időszakos megtelepedési területen


Költésben lévő békászó sas a tardi sportpálya kerítésén


Érdekes volt megfigyelni a fiatal békászó sasok vadászati stratégiáját. Szinte kizárólag a mezőgazdasági táblák között futó dűlőutakon, gyalogolva vadásztak (ritkábban alacsony „vártákról”, azaz a birtokhatárokat jelző oszlopokról és karókról leugorva). Lesben álltak, vagy lassan gyalogoltak az utakon és a felbukkanó pockokat gyors rárohanással kapták el.


Főleg gyalogolva vadásztak…


Békászó sas vártán




Hogy tudtak ennyi sast eltartani a keskeny földutak heteken keresztül, hiszen a méternél magasabb, sűrű repceállományokban a békászó sasok nem tudtak eredményesen zsákmányolni?! Elvirágzása után, nyár elejére a szárba szökkent repce felkopaszodik, elveszti szárleveleit, a termések (becők) pedig a magas szár végén találhatók. A pockok magasabb növényzetre nem szívesen másznak, jól ugrani sem igazán tudnak (ellentétben az egerekkel), lehetőség szerint a talajszint közelében keresik táplálékukat. Ezen okokból kifolyólag rengeteg pocok húzódott ki a táblák belső területeiről és nagy számban koncentrálódtak a táblaszegélyekben, mezsgyéken, a dűlőutak növényzetében.


A mezei pockok járatainak nyílásai dűlőút szegélyében


Meddig tart a pockok e ritkán látott mértékű gradációja a térségben? Nem tudjuk pontosan megmondani, azt számos egymással összefüggő tényező alakítja. A táplálékhiány következtében viszont egyelőre az biztosan nem fog összeomlani. A learatott repcetáblák tarlóhántása nem mindenhol történt meg. A tarlókon a betakarításkor elhullott magoknak köszönhetően kialakult az un. árvakelés, amely ismét ideális táplálkozó- és búvóhelyet kínál a pockok számára. A gyepes földutak is menedékei a túlélőknek. Mikorra az utolsó tarlókat is beforgatják, akkorra az augusztus végén elvetett repcék már megerősödnek, így a pockok számára újra kinyílik a világ (azaz a „repce-mennyország” ajtaja…)!


Megjelentek az un. árvakelések…



Kleszó András
tájegységvezető

Kapcsolódó