175 éve született Mikszáth Kálmán 2022.01.16. 08:48

Mikszáth Kálmánt nevezik nagy palóc mesemondónak, illetve a legnagyobb palócnak is.

Mikszáth szülőháza Szklabonyán (Forrás: Vasárnapi Újság 1910.)

Alighanem nem tévedünk, ha azt mondjuk, az egykori Nógrád megye számára olyan Mikszáth, mint Eger számára Gárdonyi: páratlanul szépen és óriási szeretettel mutatta be írásaiban a nógrádi tájat, az itt élő embereket, s aligha van ma Magyarországon, aki legalább egy, a palócokról szóló novelláját ne olvasta volna.

Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival; itt úgy látom, a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon. Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne, amikor átsuhan fölöttünk… Ez az én igaz hazám.“- írta a Palócföldről.

1910-ben, a halála előtt nem sokkal ünnepelték az írói jubileumát. Ebből az alkalomból az Új Idők lapban jelentek meg az alábbi családi fotók:

Mikszáth gyerekkorában

Mikszáth családja körében

Mikszáth a fiaival



Nagy  júlia
Nagy júlia
turisztikai szakértő, művelődéstörténész

Kapcsolódó

​Szilvásvárad - Millenniumi természetismereti és erdészeti bemutató sétaút

​Szilvásvárad - Millenniumi természetismereti és erdészeti bemutató sétaút

2022.09.01. 13:45

A Szalajka-völgy bejáratától a Börtönmúzeum (Panoptikum, Szilvásvárad, Park u. 12.) mellett elhaladva, az információs táblákat követve, érkezünk a tanösvény kezdetéhez. Az ösvényen közel 2 km hosszan végig emelkedve érkezhetünk a Millenniumi Kilátóba, miközben az elhelyezett táblákból sok hasznos ismeretre tehetünk szert. A Millenniumi Kilátóból gyönyörű kilátás nyílik Szilvásváradra, a hegyek koszorújára és a közéjük vágódó völgyekre. Tiszta időben innen is láthatjuk a Magas-Tátrát. A kilátó parkolójából lefelé a műúton a Tótfalusi-völgy felé, vagy észak felé fordulva, a Bérci úton (S+ turistajelzésen) jutunk vissza Szilvásváradra.

A tanösvény húsz ismertető tábláján igen sok információ olvasható, a táblákat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság helyezte ki. Tíz tábla a Bükk természeti értékeit és a természetvédelmi tevékenységet mutatja be. A tanösvény elején tizenhárom különböző típusú kőzetminta segítségével megismerkedhetünk a hegység földtanával, a bükki karszttal, majd a hegység növényvilágával, rovarvilágával, ragadozó emlőseivel, madárvilágával, a nemzeti parkban folyó madárvédelemmel.

Az útvonalon több fedett pihenőhely, a végállomáson szép kilátást nyújtó kilátó található.

Gyerekekkel is ajánlott.

Útvonal: Szilvásvárad, Börtönmúzeum - Kalapati parkoló - Millenniumi Kilátó
Visszafelé két úton is lehet jönni:
1. Millenniumi Kilátó - Kalapati parkoló - Tótfalusi-völgy (műúton végig) - Szilvásvárad (5,4 km, 1 óra 45 perc, aszfaltos út)
2. Millenniumi Kilátó - Kalapati parkoló - Rákmára - Bérczi út - Cseres-tető - Szilvásvárad, Park u. 25/A (3,3 km, 1 óra, erdészeti út)

Tovább olvasom