Tanösvényt létesítettek a Páris-patak völgyében

1

Ismeretterjesztő táblákat helyeztek ki a Nógrádszakál melletti Páris-patak völgyében. A terület helyi védelem alatt áll és egyik kiemelt helyszíne a Novohrad-Nógrád Geoparknak is.

Az eddig talán kevésbé ismert, de igen értékes és látványos szurdokban mostantól az ott elhelyezett – magyar, szlovák és angol nyelvű – információs táblák segítségével ismerhetik meg a látogatók a területet kialakító földtörténeti folyamatokat. A bejáratnál található pihenő kialakításában és a tanösvény létrehozásában az Ipoly Erdő Zrt. és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Nógrádi Tájegysége vett részt.

Az itt kialakított bemutatóhely jó példája a természetvédelem földtani alapszelvények értékmentésére irányuló törekvéseinek. Nógrádban szerencsére sok ilyen “jó példát” találunk földtani-geológiai értékek mentén, hiszen a Novohrad – Nógrád Geopark, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, illetve az Ipoly Erdő Zrt. általában közös célként tekint az ilyen irányú feljlesztésekre. Gondoljunk csak az eresztvényi bányákra, Szilvás-kőre, a béri andezitoszlopokra, Baglyas-kőre és a sort még lehetne folytatni.

Hamarosan ezen helyszínekhez újabbak is csatlakoznak, hiszen már találkozhatnak a lakosok a Novohrad – Nógrád Geopark kiemelt projektjének keretein belül létesítendő tanösvények táblaszerkezeteivel is, melyek április során az információkat tartalmazó paneleket is “megkapják”. Ilyen tanösvény létesül Salgótarjánban a Pécs-kőre és a Karancsra, de táblákat helyeznek el az eresztvényi bányák területén, Salgó várának környékén, illetve a Somoskő melletti Magyar-bánya kőparkjának tanösvényét is felújítjuk. Tanösvény létesül a kishartyáni Kőlyukoldalhoz, a kazári Riolittufához, a bárnai Szér-kőhöz, illetve Bárna felől a Nagy-kő és a Kis-kő érintésével Szilaspogony felé is.
(Fotó forrása: nyugattolkeletig.ipolyerdo.hu)


Kapcsolódó