Folytatódik a szlovák-magyar természetvédelmi együttműködés

1

Az erről szóló megállapodást a Cseres-hegység Tájvédelmi Körzet alapításának 30. évfordulóján írták alá.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Štátna ochrana prírody Slovenskej republiky sok éve együttműködik a természetvédelem különböző területein, sok sikeres közös projektet valósítottunk már meg. A most aláírt együttműködési megállapodás a következő időszak közös feladatainak a kijelölését szolgálta.

A 12 pontból álló megállapodás különböző szakmi területeket érint, egyaránt kiemelve a Novohrad-Nógrád Geopark munkájában való közös részvételt, mint a közös pályázatok kidolgozását. A Brnoi Egyetem megkeresésére a 2019-ben megkezdődött Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet és a Cerová Vrchovina CHKO területének rovarfaunáját bemutató monográfia 5 évre kiterjedő kutató munkájában részvétel, de a fehér gólya védelmét szolgáló intézkedéseket is összehangolja a két szervezet, közös programokat lebonyolítva az Ipoly-völgyhöz csatlakozó határmenti településeken.

A két fél között deklarált együttműködést jelent a természeti értékekre, kezelési elképzelésekre, javaslatokra vonatkozó adatcsere és konzultáció, kiemelten a határmenti védett és Natura 2000 területek fenntartási, kezelési terveire vonatkozóan, emellett az együttműködési programban szerepelnek közös terepbejárások, terepi felmérési tapasztalatok, módszerek és adatok kölcsönös cseréje hazai jogszabályokban és nemzetközi egyezményekben, kiemelten a Natura 2000 irányelveiben és mellékleteiben szereplő növény- és állatfajokra vonatkozóan.

A nagyragadozók kutatásában is közös munka folyik: kiemelt cél ezek potenciális előfordulási helyeinek vizsgálata, felmérése a Tarna-Lázbérc Tájegység, a Nógrádi Tájegység országhatármenti részén, a Bükki Nemzeti Park és a Cerová vrchovina CHKO területén, egyeztetés és információcsere a nagyragadozók, mint védett fajok migrációjáról, a helyi közösségek, területhasználók, gazdálkodók, vadgazdálkodók és a természetvédelmi kezelő szervezet közötti konfliktusokról, megoldási lehetőségekről.

A megállapodás kitér a közös környzeeti nevelési és ökoturisztikai programok megvalósítására is.

Kapcsolódó